Rokonok söre
/Részletek a könyvből/
.
"a sördalról, a csuvas rokonságról és a csuvas öregekről:
Ha a csuvas embernek meglódul a lelke, akár egy egész este, egyhuzamban rokonairól dalol, rokonságát köszönti. Ezt akkor is megteszi, amikor nem is csak úgy, saját magától, hanem forró, mézes sörétől lódul egy jó nagyot, féktelen jókedvében! A rokoni összetartást megszámlálhatatlan eleven hasonlatba, rengeteg költői képbe tömöríti. Így születik a sördal. Ebbe a műfajba — mint valami díszes menyasszonyi ládába, királyi kádba — tengernyi kincset halmozott fel.
Ha a dalolást a csuvas ember a susogó nádtól tanulta[12] (A dal), első leckéi közt lehetett a mélyen szemlélődő és szemléletes sördal is. Hogy felépítése egyszerű, hogy sokszor együtt ide-oda hajlongva dúdolják, és hogy csoportban él igazán, az még a „mester” közvetlen hatása, ám azzal, hogy a világon minden jóról és szépről az atyafiság jut eszébe, messze meghaladta mesterét.
dallamaikról[13], kutatásukról:
A csuvas dallamok a magyar zenei nevelés alapkövei lettek. Kodály fontosnak tartotta, hogy a csuvas dallamvilág még gyermekkorban kerüljön elénk, a zenei hallás és zenei anyanyelv kialakulásakor, a zeneolvasás megtanulásakor. A fülbekérődző fővárosi ízlés rohamai ellen „rokon hangokkal” tartott pajzsot a magyar iskolások elé. Csuvas húrt is pendített, hogy a magyar dal tisztán zengjen. A 100 mari mellett 140 csuvas éneket fogadott fel, hogy ezek az új magyar diákságot a mindig meg-megújuló idegenfülűségtől saját zenei műveltségéig elkalauzolják. Budapest és Gyergyó közt csuvas fából is hidat vert."
.
1
Ballagó lovamon léptettem,
ballagó lovamon léptettem,
patanyomon út pora elnyugszik.
.
Énekem én most elkezdem,
énekem én most elkezdem,
dalokon a lelkem megnyugszik.
.
Sziklát másztam, felhágtam,
sziklát másztam, felhágtam,
szárnyán szálló sast láték.
.
Kunyhó kapuján béjöttem,
kunyhó kapuján béjöttem,
jó rokonokkal szót válték.
.
2
A domb alja, hegy alja zöldülni kezd.
A domb alja, hegy alja zöldülni kezd,
amért a nap éri, aj, perzseli,
vagy mer a sok jó eső, aj, megveri!
.
Hópihe a mi kerek orcánk, vörösödni kezd.
Hópihe vala kerek orcánk, aj, vörösödhet!
Jó rokonvendégség, az perzseli,
vagy a sörük oly erős, az égeti!
.
3
Ej-haj, de sok almát faltam, nyeltem!
Héját, ej, most hova hordjam ki?
Jó atyafiak közt ékes szókat
hogy szedegessek sorba, s mondjam ki?
.
4
Fehér ló fut erre, erre repűl,
sörényébe szél, mezők szele gyűl.
Rokonokhoz, ha eljövök én,
nyelvem alá méznek, vajnak íze gyűl!
.
5
Éjfekete, sűrű erdő mélyén,
fehér, egyenes nyírfának, ejhaj, teteje hegyén
aranykakukk szerteszét fújja énekét.
.
Aranytarka, kis kakukknak szólásától
zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő,
zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő.
.
Éjfekete erdők zúgásától
hullámokban leng az árpa és a rozsmező,
hullámokban leng az árpa és a rozsmező.
.
Árpának és rozsnak lengésétől
utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő,
utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő.
.
Örvendező sok öregnek fényes örömétől
rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző,
rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző.
.
6
Jövünk a porral, sebbel-lobbal, éjszinü lóval
éjfekete lányokat kocsibakon, ej, ide-oda ringatni!
A fekete, jaj, mind hazafuta, hipp-hopp - álmodni!
.
Jövünk a porral, sebbel-lobbal, aranyszinü lóval
szőkehaju lányokat szekereken, aj, ide-oda ringatni!
Szőkehaju, hej, hazaszöke-szalada emide-amoda - álmodni!
.
7
Édesem jő! De dobog!
Haja hullám! De lobog!
Bámulnám... a munkám áll!
Nem nézem! ...a szívem fáj!
.
8
Téged, szívem, úgy szeretlek,
mint a mézes, bolti tésztát!
Hozzám hajló, szép szerelmed
rossz vadalma-savanyúság!
.
Ballaghatunk, elfuthatunk,
kővároshoz nem érünk már.
Búsulhatunk, vígadhatunk,
boldogságot nem látunk már.
.
9
Mintsem e lagzin volnék,
lovat legeltethetnék!
Foghatnám egy lány keblét,
nagyobb hasznot hajthatnék!
.
10
Hó lappog, nagy pihe hull, szarvasok apraja-borja reszket.
Míg nem látja e világ sok búját,
nagylegényből ember addig nem lesz.
.
11
Apám küszöbén kő hever,
azt senki föl nem emeli!
De nem szikla az - a bánat az!
azt senki el nem viseli!
.
Apámnak sarja, az valék,
csak lenne testem aszu ág!
Az őszi szél csak letörne,
a tavaszi víz elvinne!
.
12
A ló akart inni, jaj, részeg lettem!
Eb akarta, mégis öreg lettem!
Eb akarta, mégis öreg lettem!
.
A gyócsfehér ingem még jónak hittem,
sokat hordtam, aj, de rongyos lettem!
Sokat hordtam, aj, de rongyos lettem!
.
Az ifjúság el nem száll, én azt hittem.
Sokat éltem, elszállt énfölöttem.
Sokat éltem, elszállt énfölöttem.
.
13
Susog a sok víz,
sebes is a sodra!
Tovatünik éltünk,
soha... soha vissza!
.
Forrás: ***Berecz András/Rokonok söre***