Rokonok söre
.
"a sördalról, a csuvas rokonságról és a csuvas öregekről:
Ha a csuvas embernek meglódul a lelke, akár egy egész este, egyhuzamban rokonairól dalol, rokonságát köszönti. Ezt akkor is megteszi, amikor nem is csak úgy, saját magától, hanem forró, mézes sörétől lódul egy jó nagyot, féktelen jókedvében! A rokoni összetartást megszámlálhatatlan eleven hasonlatba, rengeteg költői képbe tömöríti. Így születik a sördal. Ebbe a műfajba — mint valami díszes menyasszonyi ládába, királyi kádba — tengernyi kincset halmozott fel.
Ha a dalolást a csuvas ember a susogó nádtól tanulta[12] (A dal), első leckéi közt lehetett a mélyen szemlélődő és szemléletes sördal is. Hogy felépítése egyszerű, hogy sokszor együtt ide-oda hajlongva dúdolják, és hogy csoportban él igazán, az még a „mester” közvetlen hatása, ám azzal, hogy a világon minden jóról és szépről az atyafiság jut eszébe, messze meghaladta mesterét.
dallamaikról[13], kutatásukról:
A csuvas dallamok a magyar zenei nevelés alapkövei lettek. Kodály fontosnak tartotta, hogy a csuvas dallamvilág még gyermekkorban kerüljön elénk, a zenei hallás és zenei anyanyelv kialakulásakor, a zeneolvasás megtanulásakor. A fülbekérődző fővárosi ízlés rohamai ellen „rokon hangokkal” tartott pajzsot a magyar iskolások elé. Csuvas húrt is pendített, hogy a magyar dal tisztán zengjen. A 100 mari mellett 140 csuvas éneket fogadott fel, hogy ezek az új magyar diákságot a mindig meg-megújuló idegenfülűségtől saját zenei műveltségéig elkalauzolják. Budapest és Gyergyó közt csuvas fából is hidat vert."
.
1
Ballagó lovamon léptettem,
ballagó lovamon léptettem,
patanyomon út pora elnyugszik.
Énekem én most elkezdem,
énekem én most elkezdem,
dalokon a lelkem megnyugszik.
Sziklát másztam, felhágtam,
sziklát másztam, felhágtam,
szárnyán szálló sast láték.
Kunyhó kapuján béjöttem,
kunyhó kapuján béjöttem,
jó rokonokkal szót válték.
2
A domb alja, hegy alja zöldülni kezd.
A domb alja, hegy alja zöldülni kezd,
amért a nap éri, aj, perzseli,
vagy mer a sok jó eső, aj, megveri!
Hópihe a mi kerek orcánk, vörösödni kezd.
Hópihe vala kerek orcánk, aj, vörösödhet!
Jó rokonvendégség, az perzseli,
vagy a sörük oly erős, az égeti!
3
Ej-haj, de sok almát faltam, nyeltem!
Héját, ej, most hova hordjam ki?
Jó atyafiak közt ékes szókat
hogy szedegessek sorba, s mondjam ki?
4
Fehér ló fut erre, erre repűl,
sörényébe szél, mezők szele gyűl.
Rokonokhoz, ha eljövök én,
nyelvem alá méznek, vajnak íze gyűl!
5
Éjfekete, sűrű erdő mélyén,
fehér, egyenes nyírfának, ejhaj, teteje hegyén
aranykakukk szerteszét fújja énekét.
Aranytarka, kis kakukknak szólásától
zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő,
zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő.
Éjfekete erdők zúgásától
hullámokban leng az árpa és a rozsmező,
hullámokban leng az árpa és a rozsmező.
Árpának és rozsnak lengésétől
utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő,
utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő.
Örvendező sok öregnek fényes örömétől
rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző,
rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző.
6
Jövünk a porral, sebbel-lobbal, éjszinü lóval
éjfekete lányokat kocsibakon, ej, ide-oda ringatni!
A fekete, jaj, mind hazafuta, hipp-hopp - álmodni!
Jövünk a porral, sebbel-lobbal, aranyszinü lóval
szőkehaju lányokat szekereken, aj, ide-oda ringatni!
Szőkehaju, hej, hazaszöke-szalada emide-amoda - álmodni!
7
Édesem jő! De dobog!
Haja hullám! De lobog!
Bámulnám... a munkám áll!
Nem nézem! ...a szívem fáj!
8
Téged, szívem, úgy szeretlek,
mint a mézes, bolti tésztát!
Hozzám hajló, szép szerelmed
rossz vadalma-savanyúság!
Ballaghatunk, elfuthatunk,
kővároshoz nem érünk már.
Búsulhatunk, vígadhatunk,
boldogságot nem látunk már.
9
Mintsem e lagzin volnék,
lovat legeltethetnék!
Foghatnám egy lány keblét,
nagyobb hasznot hajthatnék!
10
Hó lappog, nagy pihe hull,szarvasok apraja-borja reszket.
Míg nem látja e világ sok búját,
nagylegényből ember addig nem lesz.
11
Apám küszöbén kő hever,
azt senki föl nem emeli!
De nem szikla az - a bánat az!
azt senki el nem viseli!
Apámnak sarja, az valék,
csak lenne testem aszu ág!
Az őszi szél csak letörne,
a tavaszi víz elvinne!
12
A ló akart inni, jaj, részeg lettem!
Eb akarta, mégis öreg lettem!
Eb akarta, mégis öreg lettem!
A gyócsfehér ingem még jónak hittem,
sokat hordtam, aj, de rongyos lettem!
Sokat hordtam, aj, de rongyos lettem!
Az ifjúság el nem száll, én azt hittem.
Sokat éltem, elszállt énfölöttem.
Sokat éltem, elszállt énfölöttem.
13
Susog a sok víz,
sebes is a sodra!
Tovatünik éltünk,
soha... soha vissza!
.
Forrás: ***Berecz András/Rokonok söre***
