.
.
"a sördalról, a csuvas rokonságról és a csuvas öregekről:
Ha a csuvas embernek meglódul a lelke, akár egy egész este, egyhuzamban rokonairól dalol, rokonságát köszönti. Ezt akkor is megteszi, amikor nem is csak úgy, saját magától, hanem forró, mézes sörétől lódul egy jó nagyot, féktelen jókedvében! A rokoni összetartást megszámlálhatatlan eleven hasonlatba, rengeteg költői képbe tömöríti. Így születik a sördal. Ebbe a műfajba — mint valami díszes menyasszonyi ládába, királyi kádba — tengernyi kincset halmozott fel.
Ha a dalolást a csuvas ember a susogó nádtól tanulta[12] (A dal), első leckéi közt lehetett a mélyen szemlélődő és szemléletes sördal is. Hogy felépítése egyszerű, hogy sokszor együtt ide-oda hajlongva dúdolják, és hogy csoportban él igazán, az még a „mester” közvetlen hatása, ám azzal, hogy a világon minden jóról és szépről az atyafiság jut eszébe, messze meghaladta mesterét.
dallamaikról[13], kutatásukról:
A csuvas dallamok a magyar zenei nevelés alapkövei lettek. Kodály fontosnak tartotta, hogy a csuvas dallamvilág még gyermekkorban kerüljön elénk, a zenei hallás és zenei anyanyelv kialakulásakor, a zeneolvasás megtanulásakor. A fülbekérődző fővárosi ízlés rohamai ellen „rokon hangokkal” tartott pajzsot a magyar iskolások elé. Csuvas húrt is pendített, hogy a magyar dal tisztán zengjen. A 100 mari mellett 140 csuvas éneket fogadott fel, hogy ezek az új magyar diákságot a mindig meg-megújuló idegenfülűségtől saját zenei műveltségéig elkalauzolják. Budapest és Gyergyó közt csuvas fából is hidat vert."
.
1 Ballagó lovamon léptettem, ballagó lovamon léptettem, patanyomon út pora elnyugszik. . Énekem én most elkezdem, énekem én most elkezdem, dalokon a lelkem megnyugszik. . Sziklát másztam, felhágtam, sziklát másztam, felhágtam, szárnyán szálló sast láték. . Kunyhó kapuján béjöttem, kunyhó kapuján béjöttem, jó rokonokkal szót válték. . 2 A domb alja, hegy alja zöldülni kezd. A domb alja, hegy alja zöldülni kezd, amért a nap éri, aj, perzseli, vagy mer a sok jó eső, aj, megveri! . Hópihe a mi kerek orcánk, vörösödni kezd. Hópihe vala kerek orcánk, aj, vörösödhet! Jó rokonvendégség, az perzseli, vagy a sörük oly erős, az égeti! . 3 Ej-haj, de sok almát faltam, nyeltem! Héját, ej, most hova hordjam ki? Jó atyafiak közt ékes szókat hogy szedegessek sorba, s mondjam ki? . 4 Fehér ló fut erre, erre repűl, sörényébe szél, mezők szele gyűl. Rokonokhoz, ha eljövök én, nyelvem alá méznek, vajnak íze gyűl! . 5 Éjfekete, sűrű erdő mélyén, fehér, egyenes nyírfának, ejhaj, teteje hegyén aranykakukk szerteszét fújja énekét. . Aranytarka, kis kakukknak szólásától zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő, zúgni kezd a fekete, sűrű, sötét, mély erdő. . Éjfekete erdők zúgásától hullámokban leng az árpa és a rozsmező, hullámokban leng az árpa és a rozsmező. . Árpának és rozsnak lengésétől utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő, utcák-falvak örege-vénje erőst örvendő. . Örvendező sok öregnek fényes örömétől rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző, rétek-falvak szép fiatalja vígasságszerző. . 6 Jövünk a porral, sebbel-lobbal, éjszinü lóval éjfekete lányokat kocsibakon, ej, ide-oda ringatni! A fekete, jaj, mind hazafuta, hipp-hopp - álmodni! . Jövünk a porral, sebbel-lobbal, aranyszinü lóval szőkehaju lányokat szekereken, aj, ide-oda ringatni! Szőkehaju, hej, hazaszöke-szalada emide-amoda - álmodni! . 7 Édesem jő! De dobog! Haja hullám! De lobog! Bámulnám... a munkám áll! Nem nézem! ...a szívem fáj! . 8 Téged, szívem, úgy szeretlek, mint a mézes, bolti tésztát! Hozzám hajló, szép szerelmed rossz vadalma-savanyúság! . Ballaghatunk, elfuthatunk, kővároshoz nem érünk már. Búsulhatunk, vígadhatunk, boldogságot nem látunk már. . 9 Mintsem e lagzin volnék, lovat legeltethetnék! Foghatnám egy lány keblét, nagyobb hasznot hajthatnék! . 10 Hó lappog, nagy pihe hull,szarvasok apraja-borja reszket. Míg nem látja e világ sok búját, nagylegényből ember addig nem lesz. . 11 Apám küszöbén kő hever, azt senki föl nem emeli! De nem szikla az - a bánat az! azt senki el nem viseli! . Apámnak sarja, az valék, csak lenne testem aszu ág! Az őszi szél csak letörne, a tavaszi víz elvinne! . 12 A ló akart inni, jaj, részeg lettem! Eb akarta, mégis öreg lettem! Eb akarta, mégis öreg lettem! . A gyócsfehér ingem még jónak hittem, sokat hordtam, aj, de rongyos lettem! Sokat hordtam, aj, de rongyos lettem! . Az ifjúság el nem száll, én azt hittem. Sokat éltem, elszállt énfölöttem. Sokat éltem, elszállt énfölöttem. . 13 Susog a sok víz, sebes is a sodra! Tovatünik éltünk, soha... soha vissza! | |||
.
.
.