Démon
| Túléllek benneteket, mint ahogy |
| a sas vagy az elefánt. Óriás vagyok. |
| Bár köztetek halom halálomat, |
| vár valahol egy tiszta rév, mely mindig befogad. |
| S folytatódom elfojthatatlanul, |
| nyílni virág, lobogni tűz tőlem tanul; |
| öcsém, az isten, tudja jól: örök- |
| hűs habjaival az Idő bokámnál hömpölyög. |
| Tudja: a holdig ér föl homlokom, |
| a világ csillagtengelyét én forgatom, |
| aki pedig megért engem, ezerszer többet ért, |
| mint ami vagyok – |
| .................. | velem nő ezért, |
| s az Északi Széllel együtt lebeg |
.
.
Esteledik, a pingvinek szomorúak
.
| A Baktérítőn ismertem meg. Hűs majomkenyérfák |
| árnyékában. Ekvátor napja izzott fenn az ég |
| boltján. Orángután bukfencelt, vörös fenekét |
| mutatta nékünk. Boldog voltam. Szerelmesem ajkát, |
| mint kókuszdió édes nedvét, szívtam. Tigrisek |
| bámultak bennünket, farkuk behúzva. Kis kolibrik |
| a Béke zöld ágát dugták puskám csövébe. Új hit |
| sarjadt száraz szívemben. |
| ...................... | Jaj, azóta más vizek |
| zúgnak körülöttem. A Tanganyika már csak messze |
| emlék. Szívünk is, jaj, kihűlt, merev, élettelen, |
| akár a jéghegyek az északsarki tengeren. |
| Mert most a zuzmók hazájában járok. Jegesmedve- |
| bundámból fagyosan figyelek. Fegyverem hideg |
.
.
Kutyáknak hegedű
.
| Szerelmem, mint a villanydrót, oly hosszú volt, s akár |
| a kör négyszögesítése, olyan reménytelen. |
| Tehát – riadt apáca bálteremben – életem |
| csak elfutott, miként menekvő nyúl után agár. |
| Más céljaimmal sem vergődtem messzebbre. Ma már |
| elszállóban levő reményeimmel is alig |
| küzdök, hasonlóan, mint ájulással az, akit |
| rosszul gyilkoltak meg homályos betörők. Habár, |
| még meglehet, eldadogok néhány értelmesen |
| hangzó szót, mielőtt lezárom szám, aztán szemem, |
| aztán csikorogva megállok, rozzant autó… |
| Mert nincs remény. Az ember menthetetlen. Elfuló |
| szavam magam hallom csak. Verset írni annyi, mint |
.
