Foucault-féle ingakísérlet a Szombathelyi Székesegyházban
.
- Kunc Adolf a szombathelyi premontrei főgimnázium tanára, Gothard Jenő és Gothárd Sándor segítségével 1880-ban elvégezte azt a fizikai kísérletet a Székesegyházban, amelyet a 19. században addig mindössze ketten tudtak kivitelezni - emlékezett köszöntőjében dr. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere.
Jean Bernard Léon Foucault francia fizikus munkája szerteágazó volt. A mikroszkóp klinikai alkalmazásának egyik úttörője, aki 1850-ben megállapította, hogy a fény a vízben lassaban halad. Ő volt az, aki megmérte a fény sebességét. A párizsi Panthéonban. Számos másolatot őriznek róla világszerte, ám az eredeti példányt a párizsi műszaki múzeum, a Musée des Arts et Métiers őrzi.
A Székesegyház a Foucault-féle ingakísérlet 130. évfordulójának alkalmából megtelt kíváncsi diákokkal, felnőttekkel. Néma csendben várta a többszáz érdeklődő, hogy dr. Puskás Tivadar Szombathely polgármestere, dr. Gadányi Károly, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ elnök-rektor helyettese, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektor helyettese, dr. Seifert Tibor ünnepélyesen elindítsa a kísérletet.
A Foucault-féle ingakísérlet a Föld forgásának bemutatására szolgál.
- A Székesegyházban a kupola legmagasabb pontjához egy hosszú acélszálra függesztett nehéz vasgolyóból áll az inga. A kísérletben bábuk találhatóak az inga körül, amiket az ingatest egymás után fellök, mivel a tengelymozgást végző Földön az ingára a gravitációs erő mellett, a forgásból származó más erők is hatnak. Ez felelős az inga lengéssíkjának körbefordulásáért, amely harminhárom órát vesz igénybe - magyarázta dr. Kovács József a Gothard Asztrofizikai Obszervatórium egyik főmunkatársa.
A Foucault-féle ingakísérlet ismét bizonyítja, hogy a Föld forog a saját tengelye körül Fotó: Horváth Csaba
.
A kísérlet elindítása után érdekes előadásokkal készültek a látogatóknak. Dr. Jankovics István a Gotthárd Asztrofizikai Obszervatórium igazgatója szerint az ingakísérlet bemutatásának és az előadásoknak az egyik célja az, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természettudományok iránt, mint amilyen a fizikai is.
- Fontos, hogy lássák mennyire izgalmas, és érdekes tudmányterület a fizika.
A Foucault-féle ingakísérlet nemcsak a tudományos kérdéseket vetett fel az emberekben.
- A kísérlet és program címe Még mindig mozog a Föld - ezzel a gondolattal egészíteném ki: és még mindig mozgatja valaki - hallhattuk Fazekas Mártontól, a premontreirend kormányzó perjelétől. - Sok helyen olvasható, hogy a természettudományok és Isten nem fér össze, de ez nincs így, csak meg kell találni a kapcsolatot, amely az alázat és a hit.
- A Földet képesek lettünk megmozdítani hiszen 1851-ig nem volt bizonyíték arra, hogy a Föld forog a saját tengelye körül a hit erejével - hangzott el dr. Fűzfa Balázstól, Savaria Egyetemi Központ Irodalomtörténeti Intézeti Tanszéknek docensétől az előadás során.
És mégis mozog a Föld avagy az irodalom és a világegész címet kapta az előadás, amely Umberto Eco: Foucault-inga című művével kezdődött. Ugyanis az írót is megihlette a nagy felfedezés, az inga mozgására épül fel a regény szerkezete, gondolatvilága.
Az ingakísérlet megtekinthető lesz még 21-én is. A Székesegyházban elhangzott előadásokat rögzítették és a kísérlet ideje alatt folyamatosan újra vetítik azokat.
.
Már két éve nincsenek nappalis fizika szakos hallgatók a SEK-en
.
Szükség lenne a természettudományos képzések népszerűsítésére, reformjára, mert kevés hallgató jelentkezik ezekre a szakokra az egyetemeken.
A természettudományi egyetemi szakokat, mint például amilyen a fizika is, egyre kevesebben választják.
- Jelenleg a második évfolyamra hat, az elsőre tizenkét levelezős fizika szakos hallgató jár a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi központjába, nappali tagozatos diákunk már két éve nincs - tudtuk meg Németh Istvántól, a természettudományi kar dékánhelyettesétől.
Szerinte komplex oktatási reformmal lehetne javítani a helyzeten.
.