SZOMBATHELY- Továbbra is csak álmodozhat az olimpiai ezüstérméről Pars Krisztián (28).
.
A 2008-as pekingi játékokon negyedik, de a második, valamint a harmadik helyen végzett fehérorosz Vagyim Gyevjatovszkij (32) és Ivan Tyihon (33) doppingvétsége miatt „előléptetett" magyar kalapácsvető immáron 462 napja vár arra, hogy kezébe vehesse a medált. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) még 2008. december 11-én jelentette be hivatalosan, hogy törli a fehéroroszok eredményét, így Parsé az ezüst.
Elfogyott a türelme
Pars Krisztiánt hiába jegyzik ezüstérmesként, a medált másfél éve nem vehette kezébe . |
– Felháborító és mocskos az egész ügy. Úgy gondolom, most már tényleg lépnie kellene a NOB-nak – mondta dühösen Pars Krisztián. – Elég nevetséges, hogy a szervezet nem tudja érvényesíteni az akaratát, a döntését. Amikor 2004-ben a magyar sportolókkal volt probléma, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azzal fenyegetőzött, kizárja atlétáinkat a következő játékokról. Úgy látszik, nem mindenkire vonatkoznak egyformán a szabályok, de azt is hallottam, remek ügyvédet fogadtak fel Gyevjatovszkijék.
.
Neten találtam.