Már arabul is olvasható Kosztolányi
.
| ....... |
Kép a Wikipediából | .. | A minap a tévében láttam és hallottam, hogy arab nyelvre is lefordították Kosztolányi Dezső novelláit. A Híradó oldaláról hoztam pár sort: . Már arabul is olvasható Kosztolányi. A fordító a 28 éves Sherifa Mohamed Kamel, aki 12 éve kezdett magyart tanulni, és nemsokára doktorál majd a Szegedi Tudományegyetemen. A kötet Kairóban már meg is jelent. A fordító 12 éve a kairói egyetemen kezdett magyarul tanulni. Új szak volt, és kíváncsivá tette a magyar, Kosztolányi pedig a kedvenc írója lett. "13 novelláját fordítottam arabra, s azért választottam, mert nagyon tetszett nekem, nagyon szépen írt, és ezért is, nagyon fontos lenne majd a doktori témámban" – nyilatkozta Sherifa Mohamed Kamel. |
.
****************************************************
.
A képet és a novellát Nyáry Krisztián facebook oldaláról hoztam
.
Kosztolányi Dező - Az ördög étlapja
.
Éppen befejeztem az ebédem. Tehát nagyon éhes voltam. Ekkor jelent meg az ördög.
- Kérem - szólt szerényen -, csak azt akartam öntől kérdezni, szokott-e előételt enni? Nagyon érdekel ez a kérdés. Mert ha szokott, akkor sok mindenről tudnék beszélni. Például az olajos gyűrűről, melyet sóskiflivel esznek, vagy a szarvasgombáról vagy akár a kaviáros zsemlyéről, melyen a kis szemecskék oly sűrűn-feketén nyüzsögnek, mint egy hangyaboly. Ellenben ön nem szokott előételt enni. Nem is szólok a fokhagymás meg a szardellás mártásról. Maradjunk a polgári étrend mellett. A ráklevest - közös megegyezéssel - elejtjük. Főzzünk húslevest, óvatosan, lassú tűzön. Marhahús, velős- és ritkacsont, sárgarépa, póré, a zeller gyökere meg a levele, egy darab hámozott burgonya, karalábé, egy csipet szárított gomba, aztán igen jó feketebors és kevés, nagyon kevés gyömbér, csakhogy éppen az íze érezzék. Annyira, mint egy sejtelem. A színe legyen átlátszó-sárga, de tartalmasan-királyian-sárga, az olvasztott aranyéhoz hasonlatos. Okvetlen tüdős táskával esszük. A tüdőt apróra vagdaljuk, majdnem megőröljük. Ami a pecsenyét illeti, csak néhányat említek. Magam a malacpecsenye mellett vagyok. Gyenge és ropogós, még szopós malacka, rózsaszín, és biztosan remekbe süti a szakács. Bőre - átlátszó üveghártya - gyengéden-barna, mint a dobostorta teteje. A tálalásról is valamit. Nehéz ezüsttálcán, petrezselyem zöld kertecskéjében, szájában egy negyed citrommal. Szó lehetne még pár fiatal libáról. Természetesen tejfölös uborkasalátával, idei párolt burgonyával. De a rántott csirke is számba jöhet. A combok vége ezüstpapírba legyen burkolva, hogy kézbe is lehessen venni. Különben az urak le se rágják a húst, hagynak a kutyáknak meg a macskáknak is. Tudom, hogy a fiatal bárányt nem szereti. Ezért ajánlom a vesepecsenyét, vadasan tejfölös, kapros barna mártásban. Vagy fácánt, foglyot és fenyvesmadarat? A málnaíz jobb, mint az áfonya. Beszéljünk a tésztákról. Az imént láttam egy nagy-nagy tál túrós rétest. Még lanyha volt, fehér, az egész tál oly könnyű, mint a pihe. Ezen a patyolatfehérségen - mint pikáns szépségflastrom - barnállott a mazsolaszőlő. Vannak különben, kik a nehéz tésztákat kedvelik. Képzeljen el egy tál túrós csuszát, mely fuldoklik a tejfölben és zsírban, fölötte pedig - szinte elevenen - serceg és szikrázik a rózsaszínre sült pörc. Végül tejszínes szamóca, az úgynevezett habkosár, külön habbal, kis findzsában vagy gyümölcsös rizs vagy rizsfelfújt vagy mandulás duzma vagy eperkrém. Az ebéd módját egy óriási narancs adja meg, akkora, mint egy hároméves gyermek labdája és egy csésze kávé, melynek fekete tükrén lila légbuborékok forranak.
- Kérem - szólt szerényen -, csak azt akartam öntől kérdezni, szokott-e előételt enni? Nagyon érdekel ez a kérdés. Mert ha szokott, akkor sok mindenről tudnék beszélni. Például az olajos gyűrűről, melyet sóskiflivel esznek, vagy a szarvasgombáról vagy akár a kaviáros zsemlyéről, melyen a kis szemecskék oly sűrűn-feketén nyüzsögnek, mint egy hangyaboly. Ellenben ön nem szokott előételt enni. Nem is szólok a fokhagymás meg a szardellás mártásról. Maradjunk a polgári étrend mellett. A ráklevest - közös megegyezéssel - elejtjük. Főzzünk húslevest, óvatosan, lassú tűzön. Marhahús, velős- és ritkacsont, sárgarépa, póré, a zeller gyökere meg a levele, egy darab hámozott burgonya, karalábé, egy csipet szárított gomba, aztán igen jó feketebors és kevés, nagyon kevés gyömbér, csakhogy éppen az íze érezzék. Annyira, mint egy sejtelem. A színe legyen átlátszó-sárga, de tartalmasan-királyian-sárga, az olvasztott aranyéhoz hasonlatos. Okvetlen tüdős táskával esszük. A tüdőt apróra vagdaljuk, majdnem megőröljük. Ami a pecsenyét illeti, csak néhányat említek. Magam a malacpecsenye mellett vagyok. Gyenge és ropogós, még szopós malacka, rózsaszín, és biztosan remekbe süti a szakács. Bőre - átlátszó üveghártya - gyengéden-barna, mint a dobostorta teteje. A tálalásról is valamit. Nehéz ezüsttálcán, petrezselyem zöld kertecskéjében, szájában egy negyed citrommal. Szó lehetne még pár fiatal libáról. Természetesen tejfölös uborkasalátával, idei párolt burgonyával. De a rántott csirke is számba jöhet. A combok vége ezüstpapírba legyen burkolva, hogy kézbe is lehessen venni. Különben az urak le se rágják a húst, hagynak a kutyáknak meg a macskáknak is. Tudom, hogy a fiatal bárányt nem szereti. Ezért ajánlom a vesepecsenyét, vadasan tejfölös, kapros barna mártásban. Vagy fácánt, foglyot és fenyvesmadarat? A málnaíz jobb, mint az áfonya. Beszéljünk a tésztákról. Az imént láttam egy nagy-nagy tál túrós rétest. Még lanyha volt, fehér, az egész tál oly könnyű, mint a pihe. Ezen a patyolatfehérségen - mint pikáns szépségflastrom - barnállott a mazsolaszőlő. Vannak különben, kik a nehéz tésztákat kedvelik. Képzeljen el egy tál túrós csuszát, mely fuldoklik a tejfölben és zsírban, fölötte pedig - szinte elevenen - serceg és szikrázik a rózsaszínre sült pörc. Végül tejszínes szamóca, az úgynevezett habkosár, külön habbal, kis findzsában vagy gyümölcsös rizs vagy rizsfelfújt vagy mandulás duzma vagy eperkrém. Az ebéd módját egy óriási narancs adja meg, akkora, mint egy hároméves gyermek labdája és egy csésze kávé, melynek fekete tükrén lila légbuborékok forranak.
(Kosztolányi Dezső: Az ördög étlapja)
.
