Amíg ilyen ifjúság létezik, mint a magyar, nem kell félteni Európát
.
16 évesen át a határon: 1956-ban hagyta el az országot
.
Deák Ernő a magyar kultúra ausztriai nagykövete. 1956-ban hagyta el az országot. Ausztriában végezte tanulmányait, lett Bécsben történész, az akadémia munkatársa. Nehéz nélküle elképzelni a nyugati magyarságot.
2011. október. 23. vasárnap | Szerző: Némethy Mária
.
Deák Ernő 16 évesen hagyta el az országot 1956-ban. Nem jószántából, nem is kalandvágyból.
- December 9-én indultam el Ausztriába egy határ menti faluból, Peresztegről. Nem tipikus 56-os sors az enyém, mert egészségügyi okból jöttem el. 15 éves koromban súlyos tbc-t kaptam. December 9-én egy újabb tüdővérzés jelentkezett, s az volt a meggyőződésem: ha nem jövök ki Ausztriába, akkor az út a temetőbe visz. Egyik óráról a másikra határoztam.
Nehéz gyerekkor jutott Deák Ernőnek. Édesapja elesett a második világháborúban. Özvegy édesanyja nehezen nevelte őt és az öccsét. Alig várta, hogy nagyobbik fia felnőjön, segítsen a gazdaságban. Nem voltak téesztagok, ez külön is sok nehézséggel járt akkoriban. A jó fejű kisfiú nem is gondolt a továbbtanulásra. Dolgozott, majd 9 hónapot kórházban töltött. Így folytatja történetét:
 A kép egy segélykonvojról készült 1956-ban, Nickelsdorfnál - Fotó: archív
| .
|
- A Szabad Európa Rádió ontotta a híreket. Beszéltem egy volt osztálytársammal, vele indultunk neki a határnak olyannyira kapkodva, hogy télikabát sem volt rajtam. Nem is kellett. Volt egy kis zenei kíséret , a határon lövöldöztek, úgyhogy az izgalom miatt nem fáztam. Nikitschbe-Fülesre mentünk, a községházán fogadtak minket citromos teával és sonkás kenyérrel. Alighogy kiszusszantuk magunkat, jött egy busz, elvitt Soproszentmárton-Markt Sankt Martinba. A kocsmában, egy táncteremben helyeztek el bennünket. Ott töltöttünk két napot. | |
| | | | |
Következett Bécs, egy éjszaka egy zsúfolt menekülttáborban. Bécsben nem mehetett kórházba, Bécsújhely-Wiener Neustadtba került 10 hónapra kórházba.
- Bécsújhelyről már a nyáron eljöhettem volna, de az orvosok látták a menekülttábori nyomorúságot, ezért ott tartottak. Rendesek voltak. Közben megtanultam valamennyire németül. Volt ott egy magyar pap ismerősöm, akivel a terveimről beszélgettünk. Szerettem volna továbbtanulni. Ebben a kórház véleménye volt a döntő, de az orvosok eltanácsoltak, merthogy mégiscsak tbc-s vagyok, megfertőzhetem az osztálytársaimat. A pap elintézte, hogy kapjak beutalót egy karitász otthonba. Így 1957 októberét, novemberét a Rax lábánál töltöttem. Közben írtam levelet a Bécsi Magyar Híradónak, tőlük kértem tanácsot, mit tegyek. Azt válaszolták: ha szakmát akarok tanulni, mehetek Hirtenbergbe, tanoncotthonba, ha középiskolába, akkor a kammeri magyar gimnáziumba. Némi vajúdás után úgy határoztam, gimibe megyek. November végén felkerekedtem.
Miből élte a mindennapjait diákként? Kik támogatták?
- Minket teljes mértékben elláttak. Kaptunk havi 20 schilling zsebpénzt, hogy tudjunk levelezni a rokonainkkal, de a szállás, ellátás, ruházat ingyen volt. Ez az osztrákok érdeme. De mivel nekik nem volt kellő anyagi bázisuk, nemzetközi segélyszervezetekre szorultak. Amerika nagyon a hónunk alá nyúlt. Ez volt az úgynevezett kukorica akció . Amerika nem pénzt adott Ausztriának, hanem nagy mennyiségű kukoricát. Ezt az osztrák állam eladta, árát az Ausztriában maradt menekültek javára fordította. Aki továbbtanult, annak az ENSZ biztosított ösztöndíjat, amit az osztrák belügyminisztérium kezelt. Abból az ösztöndíjból tanultam. Voltak jobb ösztöndíjak is, például a Rockefeller.
Deák Ernô ma az Ausztriai Magyar Egyesületek és Szervezetek Központi Szövetségének elnöke, az egyetlen magyar nyelvû újság, a Bécsi Napló fôszerkesztôje - Fotó: Némethy Mária | .
|
Történelmi viharban menekült el, történészként nagy karriert futott be. Deák Ernőt arról kérdezem mikor, hol jött elő belőle a történész?
- Már gyerekkoromban. Zrínyiről tanultunk, A török áfium elleni orvosság -ról, s nagyon megjegyeztem tanácsát: az idegen uralom alól saját erőnkből szabaduljunk fel. Éppen április 4-ére készült az ország, dicshimnuszok hangzottak el, s én 13 évesen megírtam a Szabad Népnek, 1945 kapcsán miért nem beszélhetünk felszabadulásról. Nem volt következménye, de kifejeztem, hogy gondolkodom. A másik egy csínytevésem volt a forradalom leverése után. A pléhszájú , azaz a hangosbemondó naponta hangoztatta, mit kell beszolgáltatniuk a gazdáknak. Azt gondoltam, ellent kell állni. Zöld tintával írt felhívást intéztem a parasztokhoz: ez a kormány nem magyar kormány, ne fizessetek adót. Két jól olvasható helyre felrajzszögeztem. Másnap reggel jött az unokanővérem: képzeljük, mit olvasnak a népek. Félárvaként koravén lettem. 13 évesen teljesen tisztában voltam a poltikai helyzettel. Nagyon utáltam azt a rendszert, mert hazugságra épült. Az iskolában egészen mást mondtak, otthon meg nyomor volt. Nem véletlenül kaptam tbc-t. .
|
| | | |
Deák Ernőt arról kérdezem, hogyan ünneplik ma az ausztriai magyarok 1956-ot?
- Itt minden évben megünnepelték a magyar szervezetek október 23-át. Sok helyen még november 4-én is összegyűltek, Bécsben az ismeretlen katona sírját koszorúztuk meg. Az idén a nagykövetség magához ragadta a kezdeményezést, a Stephansdomban lesz az ünnepség. Több százan szoktak összejönni, 20 éven át a Teresianumban.
Milyen érzés volt ez akkor, amikor Magyarországon agyonhallgatták 56-ot?
- A mi számunkra egészen természetes volt, hogy őrizzük 56 emlékét. Kelet-Tirol határára, egy hollandok által fenntartott magyar gimnáziumban tanultam. Mielőtt oda kerültem volna, a diákok állítottak egy jelképes sírt nagy kereszttel 56 emlékére. Október 23-án megemlékeztünk, egész éjjel díszőrséget álltunk. Éppen most olvastam az igazgató nejének a naplóját. Abban leírta: a férjem megtiltotta az éjszakai díszőrséget, de milyen nagyszerűek ezek a magyar fiúk, mégis őrködnek.
Az osztrák köztudatba mennyire épült be, hogy segítettek akkor a menekült magyarokon?
- Nagyon imponál ez nekik. Szóvá teszik, de persze mi is hálával emlékezünk azokra az időkre. Például az 50. és 40. évfordulón a Teresianumban plakettet adtunk át az osztrák belügyminiszternek, meghívtuk a segítő államok nagyköveteit is, kifejeztük hálánkat. Ausztria 1956-ban érezte meg leginkább, mennyire együvé tartozunk. 1956-ban egy osztrák újságíró azt írta: bocsássatok meg magyarok, mi most láttuk meg, milyen nagylelkűek vagytok, a ti hóbortos, rebellis mivoltotok mögött a hősiesség van, s amíg ilyen ifjúság létezik, mint a magyar, nem kell félteni Európát. Ez beleivódott a lelkekbe.
.
.
Camus és a magyar vér (Némethy Mária jegyzete)
.
1956. október 23. Sokak szerint a legeurópaibb pillanata volt a közelmúlt európai és magyar történelmének a forradalom és szabadságharc. Miért? Mert a szabadság szelleme akkor mutatta meg az egész világnak: nem hódol be a totalitárius hatalomnak. Szinte egyedüliként Albert Camus ismerte fel azonnal 1956-nak ezt a jelentőségét. A francia író „A magyarok vére” című kiadványában azt írta 1956 novemberében: „Létezik egy igazi Európa, mely abban egységes, hogy az igazság és a szabadság nevében ellenszegül a zsarnokságnak. A magyar szabadságharcosok ezrei ma ezért az Európáért halnak meg... A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét. A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármely nép a világon. (...) Csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk azt, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat.” Camus 1957. december 10-én irodalmi Nobel-díjat kapott. A díj átvételekor így magyarázta a művész, az író, az értelmiségi feladatát: „... ma már nem léphet azoknak szolgálatába, akik a történelmet csinálják, azoknak a szolgálatában áll, akik a történelem szenvedő alanyai”. Camus 1960-ban autóbalesetben halt meg. Nemrégiben arról jelentek meg cikkek vezető európai lapokban: a KGB, szovjet kémek rongálták meg autóját. A merénylet hátterében az húzódhatott meg, hogy írásaiban támadta Sepilovot, többek közt őt tette felelőssé az 1956-os magyar forradalom leveréséért.
.
Forrás: ***VasNépe***
.
