SÉTA A FŐTÉREN, SZÉLCSENDBEN
'
A város szélén a Perint patak partján lakunk. Itt a legkisebb szellő is szélviharnak érződik, ilyenkor ha netán sétálni való kedvünk támad inkább beutazunk a főtérre. Ott mindig árnyék és szélcsend vár bennünk, ezenkívül látnivaló is akad bőven. A mai nap is kikívánkoztunk a friss szélcsendes levegőre, de úticélunk semmiképp sem nagy bevásárlás volt.
A külsikátoron keresztül közelítettük meg a párommal a főteret. A szűk sétány pontosan a város szíve közepére vezet, szemben a téliesített szökőkút a vacogó Szerelmes párral és a Faun szoborral. Balra és jobbra egyforma hosszúságú a tér, de a nyugat felőli oldal kicsit bugyrosabb, ahol a Szentháromság szobor található, keleti irányban összeszűkül egy utca szélességűre, Szombathely testvérvárosainak emlékköve zárja.
A hűvösre fordult idő sem rettentette vissza az embereket a lófrálástól, sokan gondolkodtak úgy mint mi. A falból kilépő James Joyce (Ulysses szerzője) szobrának nagyot köszöntve, megindultunk a tágasabb irányba, ahol szemközt jött velünk egy sárga palástba öltözött fiatalember. Közelebb érve láttuk rajt a felső részen a nagybetűs feliratot: Pénzváltás! Alatta nyomtatott nagybetűkkel: Ékszervásárlás 40 százalékos engedménnyel. Ekkor a férfi oldalra fordult és a hátán is ugyanez a felirat fogadott bennünket. Kiváncsiságunk nem csigázta fel, inkább elfordultunk az ellenkező irányba, magára hagytuk a bandukoló szendvicsembert.
Megindultunk a cukrászda felé, ahol a finomságok után fogyaszthatunk valami meleg italt. Mire oda értünk volna megjelent előttünk a sárga ruhás szendvicsember, csodálkoztunk, hogy a csudába kerülhetett elénk, mikor azt rég elhagytuk. Szaporázta lépteit ahogy megpillantott bennünk, valami nagyon fontosat szeretett volna megosztani velünk. Én pedig már felkészültem a falatozásra, hirtelen magára hagyva a palástos fiatalembert, befordultunk a Meki-be, ahol finom csokoládés fánkok kínáltatták magukat. Kértünk még nagy adag teát is mellé, bár ne tettük volna, mert az olyan hideg volt, mint a jégverem. Újra felcihelődtünk, hátha találunk olyan helyet ahol tudnak szolgálni egy kis melegséggel. Alig tettünk meg tíz lépést a sétálótéren, mikor szemközt találkoztunk a szendvicsemberekkel, akik olyan egyformák voltak, mint két üveggolyó és olyan sárgák, mint a villamos. Kikerülni már lehetetlenség volt őket, ezért a legközelebbi üzletet megcélozva benyítottunk. Kölcsönös köszöntés után pakolták elénk az eladó hölgyek az aranygyűrűket, fülbevalókat és mindenféle csecsebecsét. -Anyám borogass! -Hova jutottunk sóhajtás közepette szólni szerettem volna, hogy nem kérünk. Arra már a kedves párom próbálgatta a gyűrűket, s affelől érdeklődött beszámítják- e az egyik megunt gyűrűje árát, mert akkor megvenné. Alig tudtam lebeszélni róla, mivel láttam, hogy az árához képest az csak egy vézna portéka. Végül is egy drágább, vaskosabb ékszert sikerült megvennünk. Azt sem bántam, hogy a dugipénzem is odalett, mert én a drága páromért mindent megadnék. Kilépve az üzletből az iker szendvicsemberek hálálkodásuktól kísérve, megnyugodva hagytuk el a teret üres bukszával. Mind a ketten egyre gondoltunk, minél előbb hazaérni és meginni egy jó forró teát, vagy illatos forralt bort.
