„Örömömet lelem az írásban”
.
KEPES ANDRÁSSAL EGYEBEK MELLETT MÉDIAVISZONYOKRÓL ÉS REJTÔZKÖDÔ ÉNRÔL
.
Emlékezzenek a közéleti szereplôre, a sármos televíziósra, aki hosszú éveken át nívós mûsorokban kínált nekünk kultúrát a képernyôn. Gondoljanak a tanárra, aki négy évig oktatott az egykori Berzsenyi Dániel Fôiskolán, és örökre szívébe zárta Szombathelyt. Érezzék át a férfi küzdelmét, amikor élete delén kényszerült szembenézni a rákkal, és gyôztesen került ki a csatából. Lássák meg benne a hatgyermekes édesapát is, akinek legidôsebb lánya egy esztendôben született a harmadik feleségével, az egyetlen fia pedig egy hónapban két legkisebb unokájával. És ismerjék meg az írót, aki múlt héten az egyetemi könyvtár szervezésében ismét városunkba látogatott, hogy részt vegyen a Márai-program keretében szervezett író-olvasó találkozón. Kepes Andrással az est után beszélgettünk.
– Sokan gyûltek össze, hogy láthassák, és meghallgassák, amint Murai Andrással, a kommunikáció tanszék vezetôjével diskurál egyebek mellett új regényérôl, a Tövispusztáról. Sok ismerôs arcot látott? – Igen, vannak, akik mindig eljönnek, ha Szombathelyre érkezem. Szeretek itt lenni, jól éreztem magam azokban az években, mikor címzetes fôiskolai tanárként dolgoztam az egykori Berzsenyi fôiskolán. A feleségem itt tanult, így kerültem a városba és kapcsolatba az intézménnyel, s bár egy ideje már nem tanítok, minden évben ellátogatok Szombathelyre. Az emberek kedvesek, megszólítanak, elmondják, hogy örülnek, amikor feltûnök, és hogy mindig visszavárnak. – Tényleg így van. Képzelje, a Berzsenyi Dániel Könyvtárban több hetet kell várni a könyvére, akkora az érdeklôdés. Számított ekkora sikerre? | ... |  |
– Reménykedtem benne. A közönségnek írtam a könyvet, nem az irodalomnak, és a visszajelzések alapján ez sikerült. Ritkán fordul elô a hazai könyvkiadásban, hogy egy úgynevezett szépirodalmi mû olvasásakor nem csak egy bizonyos réteg, hanem mindenki úgy érzi, hogy neki szól a történet, hogy azonosulni tud egy-egy figurával. Mindig az érdekelt, hogyan lehet komolyabb gondolatokat úgy elmondani, hogy az a legszélesebb közönség számára is érthetô legyen. Egy mondás lebegett a szemem elôtt: „Sosem szabad lebecsülni az emberek intelligenciáját és túlbecsülni az emberek mûveltségét”. Ezt próbáltam követni ebben a regényben is, és így lesz a következôvel is.
– Ha jól értem, olvashatunk még Öntôl, ha már a médiában nem láthatjuk. Nem hiányzik a képernyô? Miért döntött a távozás mellett?
– Akkora örömömet lelem az írásban, hogy biztosan lesz folytatás. És talán részben ezért nem hiányzik a televíziózás sem. Másrészt, a mai médiában már nem az az értékrend, amit én sajátomnak vallok. Megváltozott a gondolkodásmód. Ami azért fájó, mert soha nem volt még akkora szükség egy korrekt, okos kultúrát, mûveltséget és értékrendet adó médiára, mint most lenne. Magyarországon, sok más országgal ellentétben, sajnos nincsen alternatíva. Kellene egy kulturált televízió, aminek lenne egy elfogadható nézettsége, hisz az országban nagyon sokan vannak, akik a komolyabb, mélyebb vonulatot választanák. Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy a korábbi idôkben már lerakhattam az asztalra, amit akartam.
– Azért, gondolom a család örül, hogy több idôt tölt otthon. Kiváltképp, mivel megszületett Lukács, a hatodik gyermeke. Milyen érzés fiús apává válni?
– Nagyszerû! Még az ötödik gyermekemnél is kislányt akartam. Most elôször gondoltam arra, hogy szívesen kipróbálnám a fiút is. Talán most, hatvanhárom évesen értem meg arra, hogy fiús apa legyek.– Három feleség, minden házasságból két gyermek. A legidôsebb leány annyi idôs, mint a harmadik feleség, a kisebb gyerekek egyidôsek a középsô unokákkal, Lukács pedig együtt érkezett az utolsó két unokával. Máris itt egy új családregény ötlete, nem is kell messzire mennie a témáért.
– Már gondoltam rá, de talán túl szemérmes vagyok, hogy kiteregessem az életem. Ha mégis megírom, belehelyezem magam egy másik figurába, így könnyebben megy majd, ôszintébb tudok lenni. Ez a figura lesz a rejtôzködô énem…– És így kicsit szembe is néz magával, nem?
– Bizony, így van. Én ezt rendszeresen megteszem. Ha az élet rákényszerít, akkor megpróbálom levonni a tanulságokat. Mikor rákos lettem, arra gondoltam, hogy a betegségnek lelki eredetû háttere van, mélyen magamba néztem, és két fontos döntést hoztam. Egyrészt még a pénzért sem vagyok hajlandó lemondani a saját értékrendemrôl, másrészt megpróbálok ezentúl a párkapcsolatomban úgy viselkedni, hogy ne vezessem azt válsághoz. Így hát, elhagytam a médiát, és másodjára is elváltam. Azóta pedig, 12 éve boldog házasságban élek a harmadik, végleges feleségemmel.
– Ha újra kezdhetné, változtatna valamin?– Igen. Amióta Lukács megszületett, felfedeztem, hogy jobban élvezem az együttlétet a gyermekeimmel, mint fiatalon. Talán, mert a férfi akkor még kifelé él. Ha még egyszer születnék, akkor hatvanéves korom elôtt nem vállalnék gyereket, utána viszont tíz esztendôn át minden évben egyet…
.
Szabó ZoéFotó: Mészáros Zsolt
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
