Bosszankodás után - felvidulás

.

Bosszantott a dolog, hogy az üzemorvos csak kettő évre állította ki a jogosítvány hosszabításhoz az alkalmassági határidőt. Ma az ügyintéző az okmányirodában meg is kérdezte, hogy miféle betegségben szenvedek, ami miatt nem állította ki három évre a hivatásoshoz a papírt, még az őszig belefértem volna, mert csak akkor töltöm be a hatvanadik életévemet. Magasvérnyomásom a pirulák hatására beállt a megfelelő színtre, igazán megadhatta volna, mert így is, úgy is négyezerbe került. Munkásruhában szakállasan készült rólam olyan félresikerült fotó, hogy alig ismertem magamra.

Bosszantott még az is, hogy ma lett volna munkám, de a viharos szél miatt el lett halasztva holnapra a fatetőszerelés. Ma ismét délben hazajöhettem, sajnos ebben a hónapban kevés lesz a borítékban, mert nagyon sokszor csak ügyeletben kellett lennem, így a szokásosnál sokkal kevesebb óra fog összejönni.

Hazaérkezve az alábbi körlevél fogadott a postafiókomban, amitől jókedve derültem:

.

.

Az istentisztelet vége felé a lelkész megkérdezte nyáját:
- Hányan bocsátottatok meg az ellenetek vétkezőknek?
Mindenki feltartotta a kezét, kivéve egy törékeny idős hölgyet.
- Kovács néni!? Ön elzárkózik attól, hogy megbocsásson ellenségeinek?!
- Nekem nincs egyetlen ellenségem sem - mondta kedvesen mosolyogva az apró hölgy.
- Asszonyom, ez igen szokatlan. Megkérdezhetem, mennyi idős is Ön?
- Kilencvennyolc múltam - felelte az ősz matróna.
- Kedves asszonyom, megkérhetem, hogy jöjjön ki ide a gyülekezet elé, s mesélje el nekünk, miképpen lehetséges, hogy valaki majdnem százéves, és nincs egyetlen ellensége sem!
Az aranyos néni kitotyogott a lelkész mellé, szembefordult a gyülekezettel, és csak ennyit mondott angyali mosollyal: - Túléltem a rohadékokat!

.