Az elsô polgári esküvô Szombathelyen
.
„Addig, míg az újság ingerével bír, a közönség nagy érdeklôdéssel viseltetik minden mozzanat iránt, melyet az úgynevezett »új rend« felszínre hoz. Érdeklôdik nevezetesen az iránt, hogy kik az elsô házasuló párok, nemkülönben az egyszerû szertartás minden egyes részlete iránt” – harangozta be 1895-ben az elsô polgári házasságokról szóló anyagot a Vasvármegye zsurnalisztája, aki aztán valóban egészen életszerû, hangulatos tudósítást közölt a lapban.
A Szombathely-vidéki anyakönyvvezetôi hivatalban Eigner Adolf állami anyakönyvvezetô máris rendhagyó esketésnek volt résztvevôje, hiszen „elôször két házaspár lépett ott frigyre, mire lehetôleg alkalmat adott azon körülmény, hogy az elsô pár menyasszonya és a 2-ik pár vôlegénye édes testvére”. Az esemény a forgatókönyvnek megfelelôen zajlott le, semmi extra esemény nem zavarta meg az egybegyûlteket. Az elsô pár, Szabó Sándor toronyi gépészkovács és Németh Terézia dozmati születésû hajadon tehát örök hûséget fogadott Eigner Adolf elôtt, aki „a helyzet komolyságához méltóan, elegáns fekete díszmagyart öltött s kalpaggal, mentével és kardosan megjelenve, nemzeti szinü vállszalagjával” rendkívül kedvezô benyomást keltett. Igen ám, de a második párral már komolyabb probléma volt! A vôlegény, Németh György ondódi asztalossegéd és a menyasszony, Nunkovics Katalin séi hajadon „külsô megjelenése általános megütközést, valóságos botrányt keltett a közönségben”. A szerzô egészen részletes leírást tett közzé az újságban: „ A vôlegény kopott tarka bekecsben és sáros csizmában jött, úgy a mint a szegényes iparos a kurtakocsmába szokott belépni. A menyasszony pedig oly szutykos, ronda toalettben, minôben egy jómódú iparos leánya restell még az utczán is mutatkozni”.
A derék anyakönyvvezetô meghökkent a látványtól, pláne akkor, amikor jobban szemügyre vette a séi hajadon öltözékét. „Fején fekete kendô, vállán egy sötétvörös avult téli nagykendô, ócska fakószinü alsószoknyával és egy oly piszkos, gyürött köténnyel, mintha egyenesen a mosóteknô mellôl érkezett volna”. Ráadásul a kezdôben egy „kézikosarat is hozott magával”.
Eigner Adolf felettébb felháborodott, és így szólt Katalinhoz: „Azt a kosarat tessék künn hagyni, mert a hova belép, az egy magyar királyi állami hivatal s nem a zsibvásár”. Az anyakönyvvezetô nem tudta leplezni felháborodását, s miután kimondta György és Katalin a boldogító igent, újra megkapták a magukét…
„Mielôtt önöket elbocsátanám, megütközésemet kell kifejeznem azon illetlen magaviselet felett, melyet önök az államhatalom irányában tanusítottak”. Aztán negyven esztendôvel késôbb, 1935-ben már egy összefoglaló írás jelent meg a Nyugatmagyarországban. Érdekességként megemlítette a szerzô, hogy míg korábban a hölgyek „valósággal megszégyenítésnek tartották, hogy nevüket kifüggesszék a hirdetô táblára”, addig ma „a legnagyobb érdeklôdés elôterében áll ez a hirdetôtábla a városháza elôtt, ahol nap-nap után a kíváncsiak egész sokasága fordul meg böngészni, hogy kik a házasulandók”.
Az anyakönyvekbôl az is kiderült, hogy a legkevesebben (25 pár) a bevezetés évében, 1895-ben házasodtak össze Szombathelyen, a legtöbben pedig 1919- ben, amikor is 505 ifjú pár mondta ki a boldogító igent a hivatalban.
KI
A források felkutatásában
a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár
munkatársai voltak segítségünkre.
.
Forrás: SaFo(Savaria Fórum)
.
