. A múlt hét vége felé mikor már Oszama Bin Laden megkapta ami kijárt neki, munkvégzés közben átállítottam a rádióm a Kossuth adóra. Kíváncsian vártam, milyen hírek szólnak az általam rég nem hallgatott közszolgálati rádión. Nagyon elcsodálkoztam, külföldi hírt alig-alig említettek, egyedül Orbán Viktor külhoni beszédéből idézgettek. Fő téma volt az érettségi vizsgák valamint az egyetemek összevonása. Már éppen tovább akartam kapcsolni, mikor érdekes riportműsor következett, mely a bűnnel, bűn megelőzéssel foglalkozott. A bírósági döntések és a büntetésvégrehajtás volt a fő téma. A riport alanyok beszéltek a különböző fajtájú bűncselekményekről, a kiszabható bírságokról és a börtönbüntetéseknél enyhítési körülményekek figyelembevételéről. Meglepő volt számomra, hogy a megélhetési bűnözőket annyira pártolják, hogy ezen a perifériára került, megtévedt egyének számára a büntetés szinte egyenlő egy ejnye bejnyével. A rövid interjúk közti teret igényes zene töltötte ki. Az egyik zenei verses betét annyira megfogott, hogy aznap délután a Kossuthon ragadtam. Íme a rádión hallott József Attila vers: A bűn, melyet Hobó adott elő. . József Attila - A bűn (Hobo)
.
József Attila: A bűn (1935.)
.
Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
mért nincs bűnöm, ha van.
Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
Tán együgyü dolog.
Mint fösvény eltűnt aranyát,
e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
bár szívem nem kemény.
És meg is lelem egy napon
az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hívom
meg ismerőseim.
Elmondom: Öltem. Nem tudom
kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
egy alvadt éjszakán.
Késsel szúrtam. Nem színezem,
hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
majd mi is lerogyunk.
Elmondom. S várom (várni kell),
ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tűnődik el;
ki retteg boldogan.
És észreveszek valakit,
ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
s te nem vagy idegen...
Ám lehet, bűnöm gyermekes
és együgyü nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
s én játszani hagyom.
Én istent nem hiszek s ha van,
ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
ki él, segít nekem.
.
.
.
.
.
.
