.

Miért hívják a soproni bortermelő szőlősgazdát pancikternek?

.

.

Lementem Esztergomban az üvegliften a Prímás Pincébe ahol megtekintettük a tájegységek borait a bormúzeumban és borkóstolgatás közben olvasható magyarázatot találtam a soproni szőlőtermelő és borkimérő " .pancikter " kifejezésre. . Poncichter (németesen Ponzichter). Így hívták és sokszor hívják még ma is a soproni szőlősgazdákat. „A szó maga a német Bohnenzüchter (babtermelő) kifejezésből ered”, a gazdák a tőkék között babot termesztettek. Ennek kettős jelentősége is volt: egyrészt a bab gyökerében nitrogéngyűjtő baktériumok élnek, ami nem csak a babnak, hanem a szőlőnek is hasznos, hiszen így sok mikroelemhez jut mindkét növény, másrészt a bab felszíni hajtása növeli az élő vagy zöld trágyának nevezett „felületet”. Azonban nem csak babot ültettek ily megfontolásból, hanem paradicsomot illetve burgonyát is. Ami miatt nagy jelentősége volt még a babtermelésnek, az az, hogy ez után nem kellett adót fizetni és a poncichterek a mindennapi kemény munkához egy kalóriadús alapanyaghoz jutottak.” A poncichter szó a 19-20. századforduló környékén jelent meg.

Wirtschaftsbürgerek –gazdapolgárok

.
Ők a soproni szőlősgazdák, a poncichterek gazdagabb tagjai, akik komoly tiszteletnek és elismertségnek örvendtek a városban, egészen a németek 1946-os kitelepítéséig. Ők rendelkeztek polgárjoggal. Saját házat tulajdonoltak, és a szőlőművelés mellett szántógazdálkodással is foglalkoztak, s mindezekhez a megfelelő felszereltséggel is rendelkeztek.

A szőlőművelőket, vagyis a poncichtereket három réteg alkotta, melynek csúcsán a Wirtschaftsbürgerek álltak.

Őket a Weingärtnerek (szőlősök) követték, majd a sort a Tagslöhnerek (napszámosok) zárták. A napszámosoknak nem biztosított megélhetést saját szőlőjük, ezért más gazdák birtokain dolgoztak. Ez utóbbi réteg nem rendelkezett polgárjoggal, hiszen ahhoz szükséges volt, hogy „szőlővel vagy bármilyen más ingatlannal rendelkezzen az illető, meghatározott mennyiségű vagyonnal bírjon és házasnak kellett lennie.

A polgárjogot nem családra, hanem személyre szólóan adták, ami azt jelentette, hogy az illető családjának férfi örökösei nem örökölték meg e címet, hanem felnőve nekik is eleget kellett tenni a feltételeknek, le kellett tennie az esküt is újra. A polgári státusszal együtt kötelezettségeik is voltak a város felé: adót kellett fizetniük, falakon őrséget kellett állniuk.

.