Sötét eb a derengésben
.
Hajnalban munkába igyekezve Bük felé egy enyhe balkanyarban történt az eset ami a szívbajt hozta rám. Szeltem a kilómétereket a furgonnal, már épp kezdett pitymallani, mikor azon filóztam, hogy az idén még vadállat nem is rezzentett rám. Ebben a pillanatban mintha csak jelenése lett volna a rúsnya dög kiemelkedett az aszfaltburkolatból. Mint Bálám szamara a ködben, állt a baloldali féltekén. Beleszimatolt a párás erdőszéli levegőbe, meg sem moccant, csak vesztegelt. Talán vak volt vagy félfülére süket, úgy festett mint Romulus és Rémus felnevelője. A nagy fekete kutya a füle botját sem mozdítva, felém fordította bús fejét, mintha csak jelezte volna, ne félj tőlem. De akkor és ott nagyon rám ijesztett, akár egy vakkantással az árokba is beleugraszthatott volna. Kezdtem tűnődni, mikor már magára hagytam a bámészkodó négylábút, hogy mit is jelezhetett felém. Több verzió is átfutott az agyamon, rossz dologra vagy szerencsétlenségre gondoltam először, de később ezeket elvetettem. Ne csak mindig rosszra gondoljunk, a lopakodó sötét eb jelezhet akár nagyon fontos és határozott döntésre való felhívást, ami fölött eddig elsiklottunk. Azt a felvetést, hogy új ismerősre, vagy barátra akadunk a hétköznapok sodrásában; azt se hagyjuk figyelmen kívül.
.
Akár jelzés értékű jó dologra hívhatta fel a figyelmet az eb. Ez a jobbik verzió.
Ezen a napon jelent meg a blogosok táborában ***Miska Bácsi**
.
Utólagos bejegyzés:
