.
.
Az időjárás, a júniusi esős, hideg napok miatt a fehér kisgólyákból több elpusztult. Ezért sok gólya az első fészekalj pusztulása után pótköltésbe kezdett. Ez a megcsúszott költés azt eredményezte, hogy a fiókák túl fiatalok ahhoz, hogy a szülőkkel útra keltek volna.
.
Forrás: Vas Népe
.
Csád és Szudán közelében járnak a GPS-nyomkövetős magyar gólyák
.
Először láttak el Magyarországon két fiatal fehér gólyát műholdas nyomkövetővel, így nyomon követhetik a gólyák pontos vándorlási útvonalát a szakemberek. Az Ecoritas Egyesület irányította projektet az Európai Unió is támogatja, többek közt azzal, hogy a középfeszültségű elektromos szabadvezetékek "madárgyilkos" tartóoszlopait barátibbá tegyék, uniós pénzből azokat - és szerelvényeiket - megfelelően szigeteljék - olvasható a gilice.hu weboldalon, ahol műhopldas térkép segítségével láthatjuk, hogy melyik Apaj és Ipoly merre repül.
.
Apaj a Kiskunságban nevelkedet természetes körülmények között, augusztus elején kezdte meg vonulását. - képek: gilice.hu
.
Ipoly embernél nevelkedett, július végén röpdébe került, hogy visszaszoktassák a természetes életéhez, majd augusztus közepén ő is útra kelt. - képek: gilice.hu
.
Az alábbi képre kattintva láthatják a gólyák repülési útvonalát, pihenőhelyeit, s különböző adatokat. A szakemberek szerint a 2011-es nyarat valószínűleg Afrikában tölti a két ifjú gólya, majd valószínűleg 2012-ben jönnek haza először. Ipoly jelenleg Csád, míg Apaj Szudán közelében pihent meg.
Kattintson a képre a gólyák útvonalának megtekintéséhez!