Egész nap velem maradt a jókedvem, pedig ma rendesen próbálta kikezdeni a kedélyérzetemet az időjárás. Megpróbált mindent bevetni csak azért, hogy felhergeljen. Volt napsütés, volt eső viharos széllel, még hó is szállingózott közben.

Olyan jól képzett kötözőket kaptam, tán még tízig sem tudtak számolni magyarurul. Mutogattam az instrukciókat, dudáltam, mert mindent fordítva csináltak. Hiába emeltem fel a hangom, csak néztek ki a fejükből. Arra az elhatározásra jutottam, ha ők nem törik magukat akkor én sem. Az is előfordulhat, hogy egy süketnéma alkulattal áldott meg a sors. De nem voltak süketnémák, mert a gödör széléről egyik társuk leszólt hozzájuk cselákul és mindjárt értették mi a dörgés. Dolgoztak serényen, mint a kisangyalok. Román vendégmunkások voltak, ők végzik a fürdőmedencék alapjának vasbetonszerelését. Mintha nálunk nem lenne szakmunkásképzés, vagy senki nem vállalja be a vasbetonszerelő szakmát?

Ilyen jól állunk, hogy Moldvából jön ide több tucat vasbetonszerelő betanított munkás. Nálunk pedig gyűrűzik tovább a munkanélküli ráta. Ezen az apróságon dehogy is rántom fel magam, nekem az a lényeg, hogy megcsináljam a munkám, a beruházó igazolja le a menetlevelem és utána majd fizessenek.

Bekapcsoltam nekik a rádiót, zeneszóra vidáman dolgozgattunk együtt tovább és már félszavakból is megértettük egymást.