Munka után a lépcsőházba érve, megszokás szerint nyomom a csengőt, várom a párom, hogy ajtót nyít széles mosollyal ahogy szokott.
A mai nap egy kicsit tovább vártam, már-már kotorásztam a táskám aljában kulcsot keresgélve, talán nincs itthon a párom vagy a fiam. Valami sürgős elintézni valójuk akadhatott a városban. De nem, halk kotorászásra figyeltem fel, így feladtam a kulcscsomóm keresését. Egyszercsak nyílott az ajtó és a kedves mama; az anyósom köszöntött rám.
- Nem zavarok Józsi lölköm? Itt maradok egy kis időre.
- Nem, nem Mama, nem zavar. Melegedjen csak itt nálunk a tavaszig, ahogy megbeszéltük.
Mama! Isten hozta nálunk, egy szép dallal köszöntjük.
'''
Ez a Kovács Kati dal pedig a ráadás, mert az előző egy kicsit csíkos.
- Jöjjön mama, nézzen szét az interneten, ha úgy gondolja nyugodtan használhatja a blogomat. Holnap míg dolgozni leszek, már írhatja is a memoárjait, amit én már sokszor hallottam, de mindig szívesen hallgatom a múltbéli történeteit. Mindenképpen meg kell osztani az olvasókkal. Én meg majd folytatom a "nagypapa" történeteket.
- Jaj fiam, én hozzá nem merek nyúlni ehhez a drága szerkezethez, inkább majd diktálok.
- Jó lesz mama, csak diktáljon. Maradjunk ennyiben.
