A nélkülözhetetlen kavics
.
Ma kavicsbányába hívott a kötelesség. Bekrepált egy kődaráló gép, azt kellett széjjelszedni. A szerelők nem tudták megreperálni, mert olyan mértékű kopások keletkeztek a berendezésben, hogy teljes felújításra szorul. Jövő héten újra megyek és akkor pakoljuk vissza az új tengelyt és a harang alakú őrlőkúpokat. Akkor majd úgy fogja törni zúzni a követ az őrlő berendezés, mint ahogy én a mákdarálóval roppantom a kristálycukrot apró selymes szemcsékre.
.
Meló a püspökmolnári kavicsbányában
.
.
*****************************************
.
Vers a POET-ről:
Egy tengerparti kavicsról Ősidők óta parton heverő kavics! Mi dobott fel? Milyen erő? Ki volt, aki a sodró Eredet örvénylő mélységéből felvetett? Némán is őrzöd a megrendülést, nem hagysz rajtad hasadni, ütni rést, ha szád hasadna, száddal mondanád, mit így jobban kimondasz, mint a szád. Léted beszédnél is beszédesebb, elevenebb vagy, égőbb, mint a seb. Azzal, hogy vagy, már kimondod magad, - Szétomlik, mit fecseg a locska hab. - Őrzöm porlandó lépteim alatt arcom túlélő örök arcodat. A tenger vájt, csiszolt és ötvözött, hogy szét ne porladj lépteink között. Eső, napfény örök kortársa, te a lét ezer tűnő kísértete között kitartó hű, konok kavics! Túlélsz mindent: saját omlásom is. Ősidők óta nők napoztak itt, a szél elfújta testük szirmait, homokként elpereg, mi omlatag, de a kavics kavicsnak megmarad. Micsoda hűség! Évmilliókon át őrzöd a mélység zúgó moraját, sekély felszínre vetve idefent is benned ő: az Ős Mélység üzent. Bárcsak kavics lehetnék, egyszerű, tenger-csiszolta-vájta ősi mű, olyan, akit a sodró Eredet boldog, lázas örvénye felvetett s aki nem hagy magán hasadni rést némán is őrzi a megrendülést. | ||
| Keszei István | ||
.
