Joe Bácsi képes, verses, dalos blogja

NIKOLAUSZ KOPERNIKUSZ

2013.02.19. 21:54 Joepapes

Google doodle - 540 éve született Kopernikusz

.

540 éve született Kopernikusz, aki jó nagy felfordulást csinált az addigi világkép gyökeres átalakításával. Azóta mi keringünk a Nap körül, és nem ő körülöttünk. Nagy változás volt ez, és nem is ment könnyen az elfogadtatása, maga Kopernikusz is csak számítási eljárásnak mondta a tanait, hogy ne legyen ellentmondásban a vallási dogmákkal. Még a közel száz évvel Kopernikusz után született Giordano Bruno és Galilei is komoly bajba került a heliocentrikus világkép hirdetése miatt.

A Google most szerényen magát is a középpontba helyezi, de azért jó, ha tudjuk, továbbra is a Nap körül keringünk!

.

*****************************************

.

Nikolausz Kopernikusz - kép Wikipedia

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

TALLÓZTAM A HOLMI FOLYÓIRAT ONLINE OLDALÁN

2013.02.17. 13:23 Joepapes

2003 augusztus

„KEDVES FŐTISZTELENDŐ ÚR”

Lőcsei Péter

.

Weöres Sándor levelei Székely Lászlóhoz

.

Weöres Sándor szombathelyi középiskolásként a húszas évek második felében kiváló tanárokkal, hitoktatókkal, papköltőkkel, a város kulturális életének szervezőivel került kapcsolatba. Ők voltak verseinek első felnőtt értékelői, és rövid időn belül ők lettek első bizalmasai. Amit szüleivel, diáktársaival nem oszthatott meg, nekik elmondhatta, leírhatta. Az iskolai botladozások mellett vallhatott költői, írói terveiről, később pedig leendő köteteiről. Az 1928/29-es tanév során Pável Ágoston kosztos diákja volt. Bensőséges kapcsolatukat versek, levelek, könyvismertetések, dedikált kötetek és fotók dokumentálják. Osztályfőnökének, dr. Kardeván Károlynak a hozzá írott meleg hangú levelét a Vas Megyei Levéltár őrzi. Géfin Gyula szombathelyi teológiatanárral, egyháztörténésszel pécsi egyetemi évei idején is tartotta a kapcsolatot. A vasi megyeszékhelyen ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Bárdosi Németh Jánossal és Székely Lászlóval.
A matuzsálemi kort megélő Székely László (1894–1991) szemináriumi prefektus, teológiai tanár, papköltő, műfordító 1928-tól 1932-ig a Szombathelyen működő Faludi Ferenc Irodalmi Társaság elnöke volt. A húszas évektől sorra láttak napvilágot verseskötetei (Orgona, Miskolcz, 1921; A szirtnek álma van, Szombathely, 1929; A parton ülők panasza, Szombathely, 1932; És a mi lelkünk nyughatatlan, Szombathely, 1934; Sziromeső, Szombathely, 1937), prózakötetei (Táltoslovak hátán, Szombathely, 1929; Felhők felett, Budapest, 1934) és fordításai, átdolgozásai (Énekek éneke, Rákospalota, 1935; Jób könyve, Budapest, 1943). Versei, könyvismertetései elsősorban a helyi folyóiratokban és újságokban (Vasi Szemle, Irott Kő, Vasvármegye, Hír, Nyugatmagyarország) jelentek meg. Székely fontos szerepet töltött be a város irodalmi életének szervezésében. Elnöksége alatt a Faludi Társaság számos országos hírű vendéget fogadott, emellett a helyi fiatal írók, költők bemutatásáról is gondoskodott. Székely László 1928 őszén vagy 1929 első hónapjaiban találkozott először az iskolai önképzőkörben már rangot szerző Weöres Sándorral. Ennek hozzávetőleges idejéről Weöres levelének egyik megjegyzése tanúskodik: „…ami a »Dunántúl«-ban megjelent »Valaki meghalt« címü versemet illeti, ezt ötödikes koromban írtam, hát előbb mint mióta Főtisztelendő Úr ismer engem” (1929. XII. 4.).
1929. március 10-én a Vasvármegye című szombathelyi újság közölte Budakeszi W. Sándor versét, Az égi vándor-t. (A költemény az Egybegyűjtött írások-ban nem szerepel.)

.

AZ ÉGI VÁNDOR

.

A Hold az égen vörösen úszik.
Lefelé kúszik
A lég tetején.

.

Ablakomon át nézem, nézem…
Ó! tudom, hogy soha el nem érem
s a szellő oda fel sohsem ér…

.

Felette, alatta felhőgomoly,
ajkán a dermedt, fagyos mosoly:
felhő-váz tetején halálkoponya.

.

Holt gömb a tudósnak, költőnek arany
bárka, melyben a boldogság suhan
ott, hova az ember fel nem ér soha.

.

Ki tudja, mióta? ki tudja, hova?
úszik az égnek régi vándora
s a szél, amire felérne, elül.

.

Elérhetetlen magas honában
unottan úszik az éjszakában
örökre – egyedül.

.

A vers alatt ez a megjegyzés olvasható: „A szerző a szombathelyi főreáliskola VI. osztályú tanulója. Székely László dr. a Kultúregyesület mai irodalmi délutánján a fiatal vasi költő-tehetségekről tartandó előadásában róla is megemlékezik, mint a vasi irodalom egyik értékes ígéretéről.” (1929. március 10. 4. o.)
A következő időszakban újabb versek láttak napvilágot az ifjú költőtől, műveit pedig a „Kultúregyesületben” is többször méltatták. 1929. március 15-én a Vasvármegyében Budakeszi Weörös Sándor aláírással jelent meg a Himfy-strófák című verse (5. o.). Az itt közölt öt versszakból a Hideg van című kötetben csak a 2. és a 4. szakasz szerepelt; az Egybegyűjtött írások-ban hosszabb szövegváltozata található.
1929. március 31-én Weörös Sándor aláírással szerepelt A Percvonat című költeménye (5. o.). Ez korábban Karácsony Sándor lapjában (Az Erő, 1928. szeptember, 7. o.) jelent meg. Tudomásom szerint később egyik Weöres-kötetbe sem került be.

.

A PERCVONAT

.

Körül az ég, a lila ég,
robog, robog a Percvonat.
Kereke tüz, kereke láng,
kereke vad.
És – róla leszállni nem szabad.

.

Ég a kazán, a tüzkazán,
rakja a Fütő szüntelen.
Körül a lég oly mozdulatlan –
Körül oly néma a nagy ég
a Rejtelem.

.

És száll a füst, fekete füst,
egy szörnyü kémény ontja egyre.
Ég a kazán, a tűzkazán
és tünik a füst
a Végtelenbe.

.

És ég a tüz, lobog a tűz,
robog a Percvonat előre, tova.
Száll a füst – de ég a parázs!
– Repül a Percek örök vonata
előre, a ködbe… Ki tudja, hova?

.

A Veríték Budakeszi Weöres Sándor írásaként szerepelt a Vasvármegye 1929. április 16-i számában (3. o.). A Hideg van című kötetben helyesírási változata olvasható.
A következő évben már Weöres Sándor aláírásával jelent meg a Kip-kop: a vér című verse (Vasvármegye, 1930. január 1. 9. o.). Későbbi kiadásáról nincs tudomásom.

.

KIP-KOP: A VÉR

.

Hajtsd ide fejed. – A vérem: érzed?…
a szivem: hallod? – Zúgva, zihálva
(kip-kop), kip-kop), hogy siet az élet…

.

Ó forró tenger! Rab tüzek árja!
Ó, déli rónák tikadt zenéje,
örök folyamok égő danája…

.

Örök folyamok nagy dereglyése
szivem… Hallod? (kip-kop) szakadatlan
Nem kérdi tőlem: merre? mivégre?

.

Az evezője habba csattan
dalolva dobban a tüzes árba.
Ott messze, kéken, ködbe vakoltan

.

a fekete Part már várja, várja. –
Ő megy… Locsogó habok dalolnak:
(kip-kop):… a lassu halál danája…

.

De a folyamok örökre folynak.

*

A teljes írás itt olvasható: ***HOLMI/ Weöres Sándor levelei Székely Lászlóhoz***

.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: székely holmi weöres

HOMO SAPIENS, ÉLT NÉHÁNY EZER ÉVET, FÖLFALTA ÖNMAGÁT

2013.02.14. 16:38 Joepapes

Wass Albert - Valaki tévedett. (Elbeszélések 1945-1950.)

A SÍRKŐ

Sokáig nem vette észre senki, hogy Boris, a bolgár szobrász, megőrült. Taposta ő is a kivándorlótábor életét a többivel együtt, tűrte a rendfenntartók gorombaságait, a ragacsos kilincseket, a folyosók mocskát, a kihallgató irodák tisztviselőinek pökhendiségét: egyszóval mindazt, ami a kivándorlással jár azok számára, akik az IRO jótékonyságára rászorultak. Türelmesen várakozott ő is, órákhosszat, napokon át, a folyosókon, amíg a nagyhatalmú írnok urak befejezték a kávézást, a tereferét és kegyeskedtek délután elárulni, hogy miért rendelték oda reggel nyolcra.
Egy este derült ki, hogy baj van vele. Ült az ágyán, lehajtott fejjel, mint aki nagyon erősen gondolkozik valamin, aztán egyszerre csak azt mondta:
- Szeretnék disznó lenni!
Ez a kijelentés annyira meglepő volt, hogy mindnyájan elhallgattunk. Még a szakállas főorvos is abbahagyta az ezredessel való vitatkozást és a lengyel fiú kezében megállt a szájharmonika. Boris pedig ült az ágyán és ahogy végignézett rajtunk, a szeme sötéten tüzelt.
- Igen - ismételte makacsul, törött németséggel, az ezernyelvű tábor nemzetközi volapükjén - szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznókat, értik? Azért!
Néhányan összenéztünk. Valaki hátul a szoba sarkában fölnevetett. Élesen, cinikusan.
- Tán nem elég moslék neked ez az élet itt?
De a szobrász mintha meg se hallotta volna a szavakat. Szeme végigszökdösött a figyelő arcokon, aztán szaggatott, ideges hangon beszélni kezdett.
- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jószándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszázegynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a,gonoszság és az önzés. Elsőnek talán engem. De aztán mást is. Es végül mindenkit. Mindenkit! Még azokat is, akik most engem falnak föl ott az irodákban!
Nem szólt többet, csak ült az ágyán és hallgattunk mi is.
Másnap eltűnt a szobából. Harmadnapon látták, amint egy súlyos hátizsákot cipelt be a táborba. Egyenesen az irodák felé tartott vele. A folyosó tömve volt némán várakozó szomorú emberekkel, mint mindig s a zárt ajtók mögül a tisztviselők gondtalan nevetése hallatszott. Ezen a folyosón állott meg Boris, a szobrász és a hátizsákot hangos zuppanással leejtette a kőpadlóra.
Az emberek némán és döbbenve nézték a borostás, züllött csavargót s egy festett körmű titkárkisasszony, aki aktákkal a hóna alatt ott haladt el éppen, megbotránkozva förmedt reá: - Mit akar itt?
A bolgár ránézett és elvigyorodott. Majd közelebb hajolt a cifra kisasszonyhoz, ujját titokzatosan fölemelte és úgy súgta, mint aki nagy titkot árul el:
- Hoztam maguknak valamit!
Azzal lehajolt és bontani kezdte a hátizsákját. Az emberek kíváncsian tömöttödtek köréje s a kisasszony is állva maradt és fölhúzott szemekkel, várakozóan nézett a hátizsákra.
Egy nagy szürke gránittömb került elő onnan. Boris gyöngéden fölemelte, mintha gyermeket tartana a karjaiban s letette a kisasszony lábai elé. Az emberek odahajoltak, hogy jobban lássanak. A kő egyik oldalán durva véséssel írás állt:

Homo sapiens,
élt néhány ezer évet,

fölfalta önmagát.

A kő másik oldalán dombormíves faragásban Krisztus a keresztfán. Fölötte nap, hold, csillag. Alatta egy emberfejű farkas, égnek meredő lábakkal, holtan.
Az emberek nézték a követ.
- Mi ez? - kérdezte a hölgy csalódottan.
- Sírkő - felelte a szobrász és kiegyenesedett. Szeme sötéten nézett végig az embereken s a hangja egyszerre zúgni kezdett a fejek fölött, mint a tüzes orkán.
- Sírkő mindannyiatok sírja fölé! Sírkő az emberiség sírja fölé! Mert tudjátok meg emberek, hogy akik ott bent az irodákban ülnek, fölfalnak benneteket mint a farkasok! De őket is fölfalják majd mások, akik más irodákban ülnek! Mert mindenki, aki irodában ül, farkasa annak, aki kívül maradt az ajtón! Mert mindenki, aki egy lépcsőfokkal följebb tud kapaszkodni mint a
többi, farkasa a másik embernek, nyomorult a nyomorultnak, üldözött az üldözöttnek, halálraítélt a halálraítéltnek! Te, aki a sorban előbb állsz, farkasa vagy a mögötted állónak! Te ott! S te ott! S mindannyiatok farkasai itt ülnek bent az irodákban! S azoknak a farkasai megint más irodákban! Kétezermillió farkas marakszik ezen a földön s Krisztust kétezermilliószor feszítik keresztre naponta! Amíg rendre szétrágjátok magatok körül a világot, ti őrültek! Igen, őrültek vagytok, őrültek! Mert csak őrültek tehetnek ilyesmit!
A folyosó népe ijedten húzódott hátrébb s a szavak ostorcsapásként vertek végig rajtuk. A kisasszony sikoltva beszaladt az egyik irodába, döbbent arcok néztek ki az ajtókon, valaki ideges hangon, kiabálva telefonált. A szobrász pedig állt, szikrázó szemmel, fölmagasodva s a szavai sújtottak, égettek és izzóvá tették a sötét falakat is. És mindenki, aki hallotta, érezte, hogy azok a szavak valahol mélyen, tudat alatt, benne is égtek, sajogtak és véreztek s hogy egy őrült szája kellett hozzá, hogy fölszakítsa őket a közöny alól és kidobja a világba, mint borzalmas valóságot.
Aztán rendőrök jöttek. A szobrászt még aznap elvitte valahova egy betegszállító kocsi és nem találkoztunk vele soha többet. Akő, amit sírkőnek nevezett, hosszú ideig ott hányódott még a DP-Comissio épülete előtt, ahova kilökték. Majd onnan is eltűnt. Ma akadtam rá megint. Egészen véletlenül. Egy vándorcsoport indult útnak. Emberek, akiknek sikerült a különböző rosszindulatú irodák csapdáin átevickélni s reménnyel és aggódás izgalmaival telítve tereltették magukat egy bizonytalan új élet felé. Segítettem ládákat emelgetni a vámolásnál. S az egyik ládából, ahogy a vámhivatalnok durva kézzel beletúrt, csak előtűnt a kő.
- Hát ez mi? - hökkent meg a vámos.
A láda gazdája, egy ismert szociológus, aki mint földmunkás indult neki az új életnek, zavart mosollyal felelte.
- Emlék.
A vámtiszt legyintett s tovább kutatott a szegényes holmi között. Mikor a ládát leszögezték, odafurakodtam a földmunkássá lett társadalomtudós mellé és fülébe súgtam a kérdést: - Miért viszi magával?
Az ember rám nézett és láttam az arcán, hogy azonnal megértette a kérdést. Furcsán, szomorúan elmosolyodott.
- Hogy emlékezzek, ha valaha tanár leszek megint.
Majd egy kis idő múlva hozzátette halkan:
- S ha nem, akkor odaállíthassam ahová való. Az emberi kultúra sírjára. Később láttam, ahogy a ládát teherkocsira rakták s elindították Amerika felé. És arra gondoltam, hogy milyen furcsa a világ: Lake Succesben évek óta meddő vitát folytat egy rakás politikus, sokszázezer irodában sokszázezer ember ül szerte a földön és diktátorkodik különböző jelszavakkal milliók fölött és egyetlen egy sincs, aki tudna arról, hogy egy őrült szobrász elkészítette már valamennyiök számára a sírkövet, s hogy az a sírkő most indult el Európából és viszi hátán a rettenetes írást:

Homo sapiens,

élt néhány ezer évet,

fölfalta önmagát.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: disznó sírkő Wass

ZAPATA RACING

2013.02.12. 11:19 Joepapes

A legújabb vízi őrület, amit semmi körülmények között nem próbálnék ki.

Bizonyára sokan vannak akik legyőzve félelmüket kipróbálják ezt az új sportot, azoknak adok egy kis ízelitőt.

.

Íme egy kedvcsináló, embert próbáló, adrenalin növelő videó a vállakozó kedvű egyéneknek:

Flyboard Zapata Racing

.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: racing Zapata

2013.02.08. 22:06 Joepapes

T. S. Eliot küzdelme Weöres Sándorékkal

.

2013. február 08., 07:57 szerző: Ölbei Lívia forrás: Vas Népe

.

Csönge - A száz éve született Weöres Sándor életének meghatározó helyszínén, Csöngén kezdődött meg szimbolikusan a Vas megyei Weöres-emlékév. Itt még a költő személyisége is eleven emlék, költészete pedig sok vonatkozásban ebből a tájból táplálkozik.

A szimbolikus és valóságos centenáriumi évnyitón dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész azzal nyitja előadását, hogy Weöres Sándorról lehetetlen beszélni, őt csak olvasni lehet, ami azt jelenti, hogy ez a költészet fogalmi nyelvre nem átfordítható; vagyis vele kapcsolatban végképp értelmetlen az egyébként is hátborzongató kérdés, hogy miről szól a vers. De éppen ez az átfordíthatatlanság teszi, hogy Weöres Sándort nehéz tanítani. Miközben a kisgyerekek szeretik és értik, átélik őt: természetes módon játszanak vele, ráhagyatkoznak a ritmusra, a tündéri nyelvre. Pedig Weöres Sándor a legritkább esetben írt kifejezetten gyerekeknek: gyerekversként ismert művei nagyon is (ó, de mennyire) felnőtteknek valók, sokszor erotikus tartalmakkal telítve. És ha erotika, akkor a Psyché. A Weöres által megálmodott-megalkotott költőnő, aki a fikcióban annak a Csokonainak a kortársa, akinek versei ma alig találnak visszhangra magyarórán a tizenéveseknél. Pedig itt még meg lehet kérdezni, hogy miről szól, csak éppen ez a típusú költészet túl távoli. Ha csak ha csak nem hozzuk össze Csokonait a szép Psychével.

Beszélni nem lehet Weöresről, de kell. Ez a szép paradoxon az irodalomtanár, az irodalomtudós éltetője. Tanítani nehéz, de tanítani kell. Ahogy Fűzfa Balázs fogalmaz: érdekeltté tenni a diákokat az irodalom szeretetében. Nehéz, de lehetséges. Itt szól közbe a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában éppen Fűzfa Balázs által működtetett Élményközpontú irodalomtanítási program, amely különféle praktikákkal igyekszik eljuttatni a diákokat (a befogadót) magához a szöveghez. A legfőbb praktika fedőneve: élmény.

Dr. Fűzfa Balázs a csöngei évnyitó délutánon. Fotó: Benkő Sándor

.

Például a centenáriumi év megnyitója Csöngén, ahol a polgármesteri hivatal nagytermében rögtönzött Weöres Sándor-kiállítás várja a közönséget. Könyvek (mert olvasni kell), gyertyafény, Weöres-portré gipszből (nyilván az emlékház udvarában látható Segesdi György-szobor fejének kicsinyített másolata). Meg a Nyugat folyóirat néhány példánya, Rozmán László a délután másik előadója gyűjteményéből. Óvatosan meggyújtja a gyertyát, mutatja az egyik Nyugat-példányt: 1932. december 16-án jelent meg, ez volt a karácsonyi szám. Szerkesztik: Móricz Zsigmond és Babits Mihály. Weöres-versek is vannak benne de nem férünk hozzájuk: a példány fölvágatlan, és Rozmán László most már nem is engedi senkinek fölvágni. Íme, egy újabb ballada a költészet hatalmáról, majdnem úgy, ahogy Örkény István megírta: a telefonban nem hangzik el, a folyóirat-példányban hozzáférhetetlen a vers; de hat és létezik.

A legfőbb praktika fedőneve: élmény. Például egy látogatás a csöngei Weöres Sándor Károlyi Amy Emlékházban, ahol a fotók, dokumentumok mellett a költőházaspár személyes tárgyai (írógép, íróasztal, ágy, lámpa) is láthatók. A bejárati ajtón telefonszám: Nagy Zsuzsa szinte bármikor a vendégek rendelkezésére áll. Amíg a Weöres Sándor és Károlyi Amy örökségének ápolására létrehozott csöngei alapítvány kuratóriuma összeül, Varga Richárddal és Rozmán Kristóffal verssel-gitárral léptek föl az évnyitó eseményen körülnézünk. Bámuljuk Weöres Sándor gyönyörű édesanyját és a kollégák dedikációit: Radnóti Miklós. Nemes Nagy Ágnes. T. S. Eliot. Amint a tollas-tintás áthúzások mutatják, Eliotnak nem volt könnyű a két nevet Weöres, Károlyi lebetűznie.

(Ps.: Ha Weöres és élmény, egyszer többször föl kell ülni Fekete Ernővel a mennyekbe vágtató prolibuszra is. Aztán nézni utána, sokáig. Vagy elutazni vele.)

Ölbei Lívia

.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

SZÖVEGÍRÓ: HORVÁTH ATTILA

2013.01.26. 21:18 Joepapes

Fél négy lesz tíz perc múlva.

.

Ki tudja, mi felé megyünk.
Pokol vagy mennyország:
Hol van az egyik?
Melyik a másik?
(És) ott majd mi vár ránk?

.

Lebegünk szakadék fölött.
Megyünk a köveken át.
Dühök is voltak,
csöndek is vannak,
csak egy nincs: hogy nincs tovább.

.

Már eleget fordult úgy,
hogy ne legyen másik út,
hogy ne tudd másképp.

.

Éjjel és hajnal újra.
Minden óra újra húzva.
Fél négy lesz tíz perc múlva,
úgy ahogy mindig.
Széttörve, megtisztulva,
mindennap kezdjük újra.
Fél négy lesz tíz perc múlva.
És itt már mindig.

.

A csónak tudja a folyót.
A mozdony nem téved el.
Ennyi a dolga.
Ennyi van írva.
Lenni, ahogy lenni kell.
És valamit tudni még.
És valamit adni még.
Elfogyunk másképp.

.

Éjjel és hajnal újra.
Minden óra újra húzva.
Fél négy lesz tíz perc múlva,
úgy ahogy mindig.
Széttörve, megtisztulva,
mindennap kezdjük újra.
Fél négy lesz tíz perc múlva.
És itt már mindig.

Szövegíró:

Horváth Attila

.

Zeffer András & Rock Band - Fél négy lesz tíz perc múlva

.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: attila Horváth

SPEEDY GONZALES - KOÓS JÁNOS

2013.01.25. 20:07 Joepapes

.

Manolo Muñoz - Koós János - Speedy Gonzales

.

...............

Speedy Gonzales

.

Larala laralaralala
Laralala Laralalala

Ya veo venir a Speedy Gonzalez
Como un pequeño ciclón
Ha tomado muchos tragos
Porque Rosita lo dejó

El nunca le teme a nada
Pero esta vez si lloro
Es la muchacha que le gusta
La dueña de su corazón

Speedy Gonzalez, (Speedy Gonzalez)
Al rancho llegó
Speedy Gonzalez,(Speedy Gonzalez)
Estas palabras mencionó
"Hey Rosita come to my house
a comer frijoles y tortillas con Chile"

Larala laralaralalaa
Larala laralaralalaa

Ella corrió a la ventana
Y entonces lo consoló
Le dijo que lo adoraba
Y Speedy se desmayó.

Hasta que lo despertaron
Y le pudieron decir
Si con Rosita se casaba
Corriendo se fue de ahy

Speedy Gonzalez, (Speedy Gonzalez)
Al rancho llegó
Speedy Gonzalez,(Speedy Gonzalez)
Estas palabras mencionó
"Hey Rosita complete now in the cantina
the given drinks sweet twquila"

Larala laralaralalaa
Larala laralaralalaa

Valahol, messze Vadnyugaton,
csillagfényben szikrázó nyári éjszakán
hallottam ezt a dalt,
amelyet egy kis, ábrándos szemű,
barna lány énekelt:

(Lá, lállállá...)

Texasi fickó, Speedy Gonzales,
igazi vadnyugati hős,
és róla szállóige már ez:
hat bika nincs olyan erős.
Más ott már nem lehet a győztes,
ha indul ő a rodeón,
mindenki ráfogad és rátesz,
nevétől zúg a stadion.

Speedy Gonzales,
most szorítsd, ó-ó!
Speedy Gonzales,
nem dobja le a vad ló.
(Halandzsa)

(Lá, lállálá...)

És persze mestere a coltnak,
egy legyet röptébe lelő,
Texasban minden italboltnak
népszerű törzsvendége ő.
Mellkasa teletetoválva,
jele, hogy szeretik a nők,
de neki az lesz csak a párja,
ki egyszer majd betöri őt.

Speedy Gonzales,
most szorítsd, ó-ó!
Speedy Gonzales,
nem dobja le a vad ló.
(Halandzsa)
(Lá, lállálá...)

Szöveg: ifj Kalmár Tibor

.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: Koós Manolo Muñoz

TALLÓZTAM A HELYI SAJTÓBAN

2013.01.22. 21:52 Joepapes

A herceg még a narkózisban is imádkozott

.

Kedden lesz 82 esztendeje, hogy elhunyt a herceg-orvos, az idén 10 éve boldoggá avatott Batthyány-Strattmann László. Hogyan élte utolsó hónapjait?

Naplójában egyszer így elmélkedett orvosi hivatásáról:" Néhány napja a nyelvrák a borzasztó operációval, tegnap egy kisgyermek örvendetes születése, ma három hályogom volt a kórházban! Mindezekről az örömökről és kínokról a modern emberiség a klubfotelekben sherry mellett mit sem tud. És én mégsem cserélek senkivel, és ha ezerszer születnék, ezerszer mondanám Istennek az égben: Uram, hadd legyek megint orvos, de Érted, a Te dicsőségedért dolgozzam."

.

14 hónapon át tartott a betegsége dr. Batthyány–Strattmann Lászlónak. 59 évesen hólyagrákot diagnosztizáltak nála Bécsben az orvosok, meg is műtötték.Az 1930-ban készült fotón betegágyánál a feleségével és Blanka lányával látható.

.

Őt is a rák vitte el 82 éve Bécsben, egy szanatóriumban.

A honfoglalás koráig visszanyúló magyar főnemesi család sarjának családtagjai is naplóírók voltak. Ezeket a naplókat feleségéét Coreth Mária Teréziáét, gyermekeikét, Ödönét, Liliét, Blankiét és a herceg-orvos testvérének Pálffy Sándornénak, valamint sógornőjének, Lilly Corethnek a visszaemlékezését 2011-ben jelentette meg a Martinus Kiadó.

A herceg 14 hónapon át tartó betegségét, szenvedését, utolsó napjait legérzékletesebben az akkor 19-20. évében járó Blanka lánya jegyezte le naplójában. Azt is, ahogyan az egész család, beleértve a gyerekeket is, megélték a betegségét, hogy anya és apa nélkül maradtak Köpcsényben, Körmenden, mert felesége végig mellette volt.

A szülők Rómába készültek 1929 novemberének közepén, de előtte Bécsbe mentek. Ugyanis szeptember 10-én, még Belgiumban, ahol a család nyaralt, a hercegnek vérzése volt. Mindenki, ő maga is nagyon megijedt, de négy nap múlva már sokkal jobban érezte magát. Így aztán családjával együtt Brüsszelben meglátogatták az utolsó magyar királyi családot. Zita királyné három gyermekével fogadta őket audiencián.

November 14-én Bécsben a specialista tanácsára azonnal befeküdt a Löw szanatóriumba. Az 59 éves hercegnél hólyagrákot állapítottak meg. November 27-én már meg is műtötték. "Papi a narkózisban olyan szép psalmokat imádkozott, hogy az orvosokra nagy benyomást tett" - írta naplójában Batthyány Blanka. A hercegi pár nem jutott el Rómába, de XI. Piusz pápa áldását küldte a nagy betegnek.

Iszonyatos görcsök, fájdalmak között teltek a herceg napjai. Felesége mellette volt, gyermekei sűrűn látogatták. Remények és kétségbeesések között múlt az idő. Két hónap után a sebe kinyílott, aztán hol jobban lett, hol rosszabbul. Láz, görcs, fáradtság, levertség, de sok imádkozás, amikor lehet áldozás. Egy júniusi napon jó hírek: reggelire megevett egy libamájpástétomot egy egész zsemlével, még vicceket is mesélt. Azután újra fájdalmak, jajgatás, minden órában görcs. Amikor jobban volt, sok látogató jött.

Betegágyán, a rengeteg vizsgálat és orvos között nyilván gondolt arra, amit 1926-ban írt naplójába: " ...a beteg megtanít Istent egyre jobban szeretni, Istent szeretem a betegben, s a beteg többet segít nekem, mint én neki! "

Utolsó karácsonyát gyengén, rossz színben élte meg. A szanatóriumban kicsi karácsonyfa állt, de ott volt körülötte az összes gyerek.
Körmenden a kastély kápolnájában ravatalozták fel Batthyány-Strattmann Lászlót. Gyógyult betegei, szegényei hosszú sorokban vonultak el koporsója előtt, közben sokan hangosan zokogták:" Áldott lelkű jó urunk, miért mentél el?"

A herceget Németújváron (Güssing) temették el. A bécsi Császár-kripta után Ausztria második legnagyobb kriptájában, a Batthyány-családéban pihen. Ez ma már zarándokhely.

Némethy Mária

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: vas VN

ANNO ....

2013.01.19. 12:45 Joepapes

A hegedûmûvész és „Odysseiája”

.

„1929 telének egyik reggelén „egy néger lépkedett be a vasúti étterembe. Letelepedett a hatalmas ládák mellé és ki nem eresztve kezébôl egy fekete hegedütokot, csendes szótlansággal meghuzódott a sarokban. Kisvártatva két elegáns úr is betelepedett a resti egyik asztalához és szemmellátható izgalommal tárgyalt valamit. Különösen a kisebbik úr, aki müvészhajat hordott, volt nagyon ideges” – kezdte roppant ízletes szavakkal tudósítását a Vasvármegye szerzôje, és a késôbbiekben sem okozott csalódást olvasóinak:
„A vasúti étterem mozgékony vezetôje, Nagy Béla hamar megtalálta az összefüggést a néger szolga és a két úr között. Némi ügyes forgolódás a böröndök körül pedig meggyôzte arról, hogy elôkelô vendégei vannak. Az egyik, a világ minden részének szállodai cimkéivel teleragsztott böröndön ugyanis névjegy lógott: Jean Kubelik.” Akkoriban ez a név sokat jelentett a kultúra iránt érdeklôdôk körében, és a vasúti étterem tulajdonosa szerint már nem lehetett kétséges: „A hegedü Carusoja ült az asztalnál!”

„Nagy Béla azonnal az udvarlására sietett a zenefejedelemnek, aki csodálkozva vette tudomásul, hogy felismerték. Majd kétségbeesve panaszolta el, hogy mily malôr érte.” Vonattal érkezett ugyanis Zágrábból, ám a járat két órát késett, így a híres hegedûmûvész lekéste a prágai csatlakozást.

„Nekem ma okvetlenül Prágában kell lennem, mert másképp csak holnap este 8-kor lehetek ott. Kilenckor pedig hangversenyem van és én még sohasem tettem meg, hogy megérkezés után nekiálltam volna hegedülni. Azt én nem tudom” – panaszolta a resti tulajdonosának, aki ezt hallva rögtön intézkedni kezdett. Pár perccel késôbb el is intézett egy fuvart a mesternek, aki ezt hallván felugrott a helyérôl és megölelgette a jó hír hozóját.

„Nagyszerü. Tudtam én, hogy a magyarok mindent meg tudnak csinálni. Nincs is olyan hely a világon, ahol annyira szeretek tartózkodni, mint Magyarországon… Büszke vagyok rá, hogy félig én is magyar vagyok” – ujjongott Kubelik, majd „élénken érdeklôdött Szombathely iránt, ahol ezelôtt 28 évvel adott egy koncertet a Sabáriában. (A város egyik elsô világhírû vendégmûvésze ugyanis 1900 áprilisában valóban Jan Kubelik cseh hegedûmûvész volt.) Ezután titkára és Nagy Béla kiséretében megtekintette a várost. „Ebédjét a vasúti étteremben fogyasztotta el. Kifejezett kivánságára töltött káposztát és pörköltet készitettek számára.” S a hegedûmûvész, mint egy kisgyermek, ujjongott a magyaros étkek láttán, s talán ettôl, talán nem, de mesélô kedve támadt.
„Utoljára nyolc hónappal ezelôtt voltam Magyarországon. Onnan indultam hangversenykörutra. Most Prágába megyek, ahol a családommal találkozom. Tudja, hogy a feleségem magyar leány: Széll Mariann. Van két fiam és öt leányom. Kettô közülük hegedümüvész... Hanem ezt a napot sohasem fogom elfelejteni. És eljövök egyszer játszani Szombathelyre. Most ugyan Angliába, aztán Ausztráliába utazom, de 1931-ben, ha Budapesten lesz egy estém, akkor ide is eljövök…” – mondta örömtôl lelkesedve a mester, s minden bizonnyal komolyan is gondolta ígéretét, ám az élet úgy hozta, hogy mégsem tért vissza többé Szombathelyre. Délután elutazott. Itt létérôl csak az étterem falán lógó bekeretezett írás árulkodott, melyen ez állt: „Emlékezésül Odysseiámra…”, s mellette néhány ütem az egyik híres kompozíciójából.

Szabó Zoé

A források felkutatásában a Berzsenyi Dániel Könyvtár
munkatársai, valamint Mérei Tamás voltak segítségünkre.

SaFo(Savaria Fórum)

.

Kép: ***Link***

Jan Kubelík cseh hegedűművész és zeneszerző feleségével; Csáky-Széll Marianne grófnővel.

.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

Címkék: anno SaFo savária Kubelik

JAN KUBELIK

2013.01.18. 17:09 Joepapes

Kubelik plays Ries' Perpetuum Mobile

.

VASÁRNAPI ÚJSÁG.

1. SZÁM. 1900.
BUDAPEST, JANUÁR 7. (47. ÉVFOLYAM.)

.

"Kubelik olyan bámulatos hegedűs, hangszerén annyit tud, hogy az csodával határos. Néhány száz évvel ezelőtt megégették volna érte, mint boszorkányt".

Ezt irta egy bíráló a fiatal hegedűvirtuózról, s e hír megelőzvén a művészt, a budapesti közönség a legnagyobb érdeklődéssel ment első hangversenyére (deczember 18-án), a hol csakugyan igazoltnak találta a magasztalást s a legnagyobb lelkesedéssel üdvözölte a művészt. Új-év napján már a Vigadó nagy terme is kicsiny volt Kubelik közönségének; ugyanazért e hó 15-én ismét fellép, hadd hallják meg azok is, a kiknek eddigi előadásaira nem sikerült bejutniok.
Kétségtelenül nagy hegedűs ez a fiatal ember, a ki a csehországi Michle községben 1880 decz. 27-én született.
Virtuozitás dolgában Kubelik János ma valóban páratlan. Meg tud csinálni olyan dolgokat, a mikre más nem is gondolhat; egymástól messze eső hangokat (duodecimákat) játszik futamokban, trillázva; játszik alig elképzelhető sebességgel, egyszersmind erősen és mindig biztos, tiszta hangoztatással. Az ilyesmit csak az képes kellőleg méltányolni, aki maga is elég jól hegedűl s azonfelül, mikor Kubelik rendkívül nehéz hegedűdarabját hallja, egyszersmind maga előtt látja, szeme elé tudja képzelni a darab irott hangjegyeit is.

Művészet dolgában, vagyis, hogy játéka csupa érzés legyen és örömet, bánatot, lelkesedést keltsen hallgatójában, az előadott mű jellem-zetesebb részeit valóban jellemzeteseknek tüntetve föl, de a kevésbbé lényeges részleteken sem suhanva át, hanem azokat is őket megillető módon értékesítve: ebben a tekintetben még nem kész művész, de tüneményes virtuozitásával egy csapásra meghódította a budapesti közönséget.
Kubelik, mielőtt külföldi körútjára indulna, hazánk több vidéki városában is fog hangversenyezni.

.

VASÁRNAPI ÚJSÁG.

10. SZ. 1914. (61. ÉVFOLYAM.) BUDAPEST, MÁRCZIUS 8.

Szerkesztőségi iroda : IV. Vármegye-utcza 11.
Kiadóhivatal: IV. Egyetem-utcza 4.
SZERKESZTŐ
H O I T S Y P Á L.
Egyes szám ára 40 fillér

Künn a bárány, benn a farkas. A Kubelik-házaspár Amerikába való elutazása előtt készült ez a legújabb fotográfia, melyet a napokban a család budapesti rokonaihoz is elküldöttek. Együtt van az egész család, az apa a farkas, az anya a bárány, a hogy a játékban szokás és körös-körül a gyermekek: Annié, Marianne, Hanna, Tatja és Klára. Kubelik Jan és felesége Széll Marianne márczius hó 26 án különben visszatérnek Európába s megérkezésük után nemsokára Magyarországra is ellátogatnak. Elutazásuk előtt még egy hazafias tervet valósítanak meg New-Yorkban, a hol az első amerikai magyar kórház javára nagyszabású hangversenyt rendeznek, melynek összes jövedelme a létesítendő magyar kórház alapját fogja gyarapítani.

.

http://wangfolyo.blogspot.hu/2011/01/valcer.html

Jan Kubelík (1880-1940) cseh hegedűs és zeneszerző fiatalkori vizitkártyája. A Bécsben,
1919. szeptemberében kelt felirat magyar: „Bocsáss meg, hogy ilyen rest vagyok.
Holnap vizsgázunk. Köszönöm! Szervusz, Aurél.” Ezek szerint nem
Kubelík írta, bár ő is kitűnően tudott magyarul, és felesége,
Csáky-Széll Marianne grófnő is magyar volt.
Mind a nyolc gyermekük zenész lett,
az öt lány hegedűs.

.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

HTML