November 11.- én Szent Márton ünnepe a magyar néphagyományban tradicionálisan a gazdasági évet lezáró ünnep. A tél kezdetét jelzi, hogy eddigre már mindenhol elszámolnak a pásztorok a tavaszi- nyári időszakban rájuk bízott jószággal, és a gazdától megkapják járandóságukat. A betakarítással összefüggő munkálatok is lezárulnak erre az időszakra, sőt az ősszel szüretelt szőlőből is kiforr az új bor. November hónapot bizonyos vidékeken "kis farsangnak" is nevezték, ugyanis ekkor még meg lehetett tartani a lakodalmakat és vigasságokat, amelyek majd az adventi időszakban tiltva lesznek.

Szent Márton és a koldus
táblakép a 14. századból

A legenda szerint Márton egy napon koldussal találkozott. Megszánva a didergő embert köpenyét kardjával ketté vágta, és felét a koldusra terítette. Másnap ugyanazon az úton Krisztus jött Mártonnal szemben, vállán az előző nap kettévágott köpeny. Márton püspököt gyakran ábrázolják a vállán átdobott fél köpennyel e történet alapján.

'''FORRÁS

Szent Márton élet története

Szent Márton a Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely) született a Kr.utáni 316-os vagy 317-es évben. (Pannonhalmát 1823-ig Szentmártonnak, ill. Szent Márton hegyének nevezték, mert a hagyomány szerint Márton a közelben lévő Sabariában született.[1]) Valószínűleg szláv családból származhatott, de nem zárhatjuk ki a kelta ősöket sem; szülei pogányok voltak. Családja jómódú, apja katonatisztként szolgált, jutalomból Itáliában kapott birtokot, a család így telepedett le Itáliában. Gyermekként Ticiumban (ma Pávia) nevelkedett. 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást. Szülei ezt nem nézték jó szemmel. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált, 19 évesen lett valódi katona. A feljegyzések megemlítik segítőkészségét, jóindulatát.

Egy este nélkülöző koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban. 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett. 341-ben barbárok támadtak Galliára. Az uralkodó személyesen biztatta katonáit, megajándékozta őket. Márton nem akarta elfogadni az ajándékot: eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni. Az uralkodó gyávasággal vádolta meg, válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Az ütközetre végül nem került sor, a frank uralkodó békét kért a császártól. Ez nagyon meglepte az embereket, csodának vélték. Ezután 341-ben kilépett a seregből, és Poitiers-be ment. 355-ben visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett.

A 4. században megerősödött az eretnek ariánus mozgalom. Mártont elűzték Savariából. Ismét Itáliába távozott, Milánóba ment, azonban az ariánusok innen is elűzték. 360-ban megszűnt a veszély, és visszatért Galliába. Itt a falvak lakóinak a térítésével foglalkozott. 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Megalapította az első európai szerzetes kolostort. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, végül 397. november 8-án elhunyt. 3 nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el, sírja felett kápolnát emeltek.

FORRÁS

SZENT MÁRTON

Márton gyermek és ifjúkora

Márton Kr. u. 316-ban vagy 317-ben született Savariában. Szülei jómódban élő pogányok voltak. Apja a római légió tisztjeként szolgált. A források tanúsága szerint édesapja és édesanyja valószínűleg szláv eredetű volt, bár egyes történetírók kelta származásukat is lehetségesnek tartják.
Márton apja jutalmul Itáliában földbirtokot kapott, így a család Itáliába költözött. Gyermekkorát Márton Ticinum (Pavia) városában töltötte. Alig 12 éves, amikor azzal a gondolattal foglalkozik, hogy keresztény lesz és remeteként éli le életét. Szülei akarata ellenére, azok beleegyezése nélkül kérte felvételét a keresztények közé. A püspök kézrátétele a 12 éves Mártont hittanulóvá, katekumenné avatta. A pogány szülők nem nézték jó szemmel, hogy gyermekük az új vallást követi, igyekeztek ettől eltéríteni. Egy római rendelet értelmében a katonák fiainak be kellett lépniük a légióba és ott meghatározott ideig szolgálatot teljesítettek, vagy valamilyen hivatalt kellett vállalniuk.

Márton a katonaságnál

Márton 15 éves korában apja kívánságára jelentkezett katonai szolgálatra. Egy gyakorló lovascsapathoz került, mivel nagyon fiatal volt. 19 éves korában lett ténylegesen katona. Szolgálatának éveiben magatartása példamutató volt, méltó egy katekumenhez. Mindig talált lehetőséget erények gyakorlására. Katonaéveiről szóló feljegyzések megemlítik szerénységét és szolgálatkészségét. Mint katona kivívta társai megbecsülését.

Légióját Galliába, Franciaországba küldték, ahol Amiensben teljesített szolgálatot. Az Amiensben töltött évek egyik eseményéről, amely még megkeresztelkedése előtt történt, minden életrajzírója megemlékezik. Különösen kemény tél volt Galliában, sokan meghaltak a nagy hidegtől. Márton minden ruháját elajándékozta a szegényeknek, csupán a rajtalévő ruhadarabok maradtak meg. Egy napon késő este, járőrszolgálatból hazatérőben didergő koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettéhasította és az egyik felét a koldus vállára borította. Másnap álmában Krisztust látta abban a köpenydarabban, amelyet a fázó koldusra terített. Krisztus így szólt a fiatal katonához: „Márton, a hittanuló öltöztetett engem ebbe a köpenybe

FORRÁS

A Humán-Civil Ház szervezésében szombaton az Agóra Sportházban az Egészség napon készítettem ezeket a fotókat.

''' ÉLETRE KELL, ÉLETRE KÉL'''

A festményt és a zenét szóval nem szabad leírni. Ha mégis írni akarsz, ne róla írj, hanem általa kiváltott gondolataidat, érzéseidet öntsd szavakba.
A szót se írd le. Jobban, mint az alkotó, nem tudod. Legfeljebb másként. Az azonban már a te szavad.A szó és a zene folyamat, a szobor és a festmény pillanat. A szó és a zene folyamatában hat, a szoborban és a festményben a folyamat megragadott pillanata ragad meg egy pillanat alatt.
A szó, a zene, a szobor, a festmény téged is az alkotó társául hív. Az alkotó teremt valamit, ami tükrözi gondolatát, érzéseit. Üzen valamit. Az üzenethez kell a befogadó.
A befogadóban gondolatok, érzések keletkeznek, mindenkiben más és más. Az alkotó egy művel sokmillió alkotás lehetőségét hozza létre.
A szó és a zene közvetítőkkel is eljuthat hozzád. Játszik a színész, az előadóművész, a zenekar. Befolyásolják érzelmeidet, gondolataidat. Talán sajátjukhoz igazítanak, e talán új gondolatokat, érzéseket szabadítanak fel.
A szobor és a festmény közvetlenül szólít meg. Nincsenek közvetítők.
A festmény, a szobor anyagba foglalt szellem, a szó és a zene éteri szellem. Anyagi testedbe zárt szellemeddel közeledsz hozzájuk, s találkoztok.
A szó, a zene, a festmény, a szobor nélkül is léteik, de nem él. Halott anyag, ami azonban bármikor életre kelhet. Általad. Ha akarod. A szót, a zenét, a festményt, a szobrot értelmezheted, szeretheted, lehetsz közömbös iránta, elutasíthatod, de nem változtathatod meg. Egyszeri, megismételhetetlen, megváltoztathatatlan. Mégis: mindenkinek, minden kornak más. Neked is más, ha ma nézed, hallgatod, olvasod, és más, ha holnap vagy holnapután. Más, ha gondod van, fáradt vagy, s más, ha örülsz az életnek. Ha nyitott vagy, a szó, a zene, a festmény, a szobor élni segít.
Akkor szép a szó, a zene, a festmény, a szobor, ha megborzongat. Ha azt érzed, hogy hangyák futkosnak a hátadon, amikor hallgatod, amikor olvasod, amikor nézed. Ha katarzist vált ki. De ehhez azonos hullámhosszok kellenek. S ezt neked is akarnod kell. A tuskó nem borzong meg a szótól, a zenétől, nem látja a festményt, nem látja a szobrot. A holt tuskó a szobor anyaga, az élő tuskó a szobornak a témája lehet, de nem
befogadója.
Más a szó, más a zene, más a festmény, más a szobor.
Mind más, mégis ugyanaz. Az értelmes lét alapfeltétele. Az emberi lété.
Szükségünk van a szóra, a zenére, a festményre és a szoborra. Ha emberek akarunk lenni
és maradni.

Pusztay János

A szerző Príma Prímissima Díjas nyelvész, finnugor kutató. uralisztikai tanszék (SEK) Savária Egyetemi Központ

Életre kell, életre kél. V. N. 2008. május 10. 14.

Kiosztották a megyei Prima díjakat

A Jurisics vár lovagterme zsúfolásig megtelt csütörtökön délután. Az idei prima-jelöltek, az egykori primák, a díj támogatói, a díj összegét biztosító vállalkozók, a VOSZ országos vezetőségének a tagjai, a Prima Primissima Alapítvány Kuratóriuma, országgyűlési képviselők és a megye városainak polgármesterei is képviseltették magukat a díjátadó ünnepségen.

A Prima Primissima országos díjakat 2003 óta adja át a Demján Sándor által létrehozott alapítvány. A díj, amelyet a vállalkozók adományoznak a kultúra és a tudomány legjobbjainak, népszerűsége elindítása óta óriási.

Vas megye Príma Díjasai: Baranyai József, Pócza Zoltán, dr. Antalovits Miklós és a jubileumi Príma-díjas prof. dr. Miszliwetz Ferenc

Gratulálok a díjazottaknak! Külön gratulálok (balról a második helyen álló) a kultúra és művészetek kategória győztesének: Pócza Zoltánnak, a kőszegi Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatójanak a Príma Díjhoz. Dícséretes az a munka amit letett a kultúra asztalára. Nagyon sok szép szinházi előadásban volt részünk szervezésében a várszinházban, ahova évente visszajárunk. További sikeres munkájához erőt és egészséget kívánok!

Riport Sári Ignáccal

Szombathely a vitorlázórepülés egyik hazai fellegvára volt. Mondják, Mangliár doki Góbéjával néha bebólintott a Wesselényibe, megnézendő, bezárta-e a lakásajtót. A városi legendák tartósulnak, a tények felejtődnek.

Sári Ignác canberrai lakos a tények embere. Már csak azért is, mert a szombathelyi vitorlázórepülés megszületésének egyik szemtanúja és aktív résztvevője volt. Így aztán roppantul izgalmasan alakultak ifjonti évei. Ám mire a felcseperedő kisrepülős karriert futhatott volna be, már Ausztráliában élt.

A férfi 85 éves, mind szellemileg, mind fizikailag friss, fiatalos. De ez nem számít csodának ott, ahol a munkának igazi rangja van és még meg is fizetik. Mindazonáltal hiányzott neki az óhaza, s amint tehette, jött. Nem volt ez könnyű, de esetében előnnyé lett a korai disszidálás, ahogy akkor mondták.

A kádári rendszer sem az ötvenhatos, sem az azutáni bűneit nem tarthatta nyilván, ezért az elsők között kapott útlevelet a a forradalom leverése után. Két dolgot láttam: nagy fejlődést és morózus embereket. Lakótelepek épültek, és az is tetszett, hogy mindenkinek volt munkája, ez a legfontosabb dolog. De az emberek azt mondták, hogy sok a besúgó és nem utazhatnak.

- A második világháború alatt lett vitorlázó-repülő tanuló. Akkoriban Szombathelyre mint célpontra egyre jobban felfigyeltek a szövetségesek. Érződött ez?

- Biztosan, bár ezt akkor így nem tudtam, 17 évesen más érdekelt. A kereskedelmibe jártam, voltak berepülések a város fölé, de nem bombáztak. A sulit Kőszegfalvy Flórián vezette, Andorffy Márton osztályfőnökösködött. Szigorúan fogott minket, untam kissé a tanulást. Beszélték, hogy indult egy vitorlázóklub, oda várnak fiatalokat. Jelentkeztem. Újperintben volt a repülőtér, fahangárban álltak a gépek. Eleinte a földön gyakoroltunk egy zöglingen, aztán megbámulhattuk a nagy slágereket: a Tücsök, a Cimbora, a Pilis, a Vöcsök típusú gépeket. A magyar vitorlázórepülés már akkor világszinvonalú volt, eszméletlenül jó kosntrukciójú reppencseket terveztek a magyar mérnökön. Mondtuk is, amikor egy német Messersmith gépet láttunk: Cimbora, ez úgy megy, mint a Vöcsök.

- Az újperinti reptér aztán bezárt, a város a német légierő egyik kiemelt pontjává lett. Hol ciripelt ekkor a Tücsök?

- Mi 42 végén elköltöztünk Vátra, ott egy katonai és egy kiképző reptér működött. A fahangárt is vittük magunkkal. Emlékszem, egy nyolchengeres Buickkal csörlőztünk, majd kaptunk egy motoros vontatógépet. Úgy 15-18-an voltunk a klubban, amit hivatalosan Horthy Miklós Nemzeti Repülőalapnak hívtak. Szántó Géza, Szántó László, Melhoffer Berci, Kornhauser Ottó, Bödör István - rájuk emlékezem. Bödör Pista fia szintén remek repülős lett, ma Amerikában ismert kutató orvos. A vitorlázórepülés kitartott, de amint a háború közeledett, átkerültünk a német gyakorló gépekre. A német vadászok Vátról áttették székhelyüket a szombathelyi reptérre. Itt 30-40 Henkell, illetve Messersmith vadászgépet tartottak éjszaki repülésre. Így a légipark nappal aludt. Az amerikaiak ezt használták aztán ki. Mindössze két Mustang vadásszal 28 gépet lőttek szitává a földön. A németek tanultak a dologból, mert ezután nappal betolták a környező erdőkbe a masinákat. Izgalmas volt: álcáztak, alkonyatkor tankoltak, majd felszálltak bevetésre. Emlékszem egy német tisztre, vagány sárc volt. Kérdezte, hol lehet a városban lányokkal szórakozni. Akkor mindenki sietett, mert nem tudhatta, másnap él-e még.

- Sári úr, ön az egyik élő szemtanúja a nagy bombázásnak.

- Mondhatni páholyból néztem végig az egészet. Azon a napon a Fő téren sétáltam a barátommal és jött a riadó. Úgy volt, hogy a Kőszegi utca sarkán álló Torkos vendéglő légópincéjébe megyünk. De nem, a Kálváriát választottuk, arra már sokan futottak. Felértünk, s láttuk, hogy a bombázók elhúznak a város keleti része felett. Egészen az osztrák légtérig, majd visszafordulnak. Egészen kis magasságon repültek, így mind a kioldott bombákat, mind a rájuk küldött légelhárító lövedékeket, pamacsokat, tisztán láthattuk. Félelmetes és lenyűgöző volt egyszerre: a horizont egy részét kitöltötték a bombázók, robbantak köröttük a pamacsok. Majd kioldották a rakományt és feketéllő pontok százait láttuk zuhanni. Óriási dörej, füst, fémzaj, csikorgott-morajlott a város. Mint amikor egy autó frontálisan ütközik...

Két jelenet élesen megmaradt. A Szily-templom akkora robajjal omlott össze, hogy elnyomta a zajtengert. A másik: egy, a szőnyegből kizuhant bomba telibe találta a víztorony kupoláját. Az mintha bólintott volna, majd egyszerűen eldőlt. Az egész támadás csak pár percig tartott, és a város romokban állt. Lerohantunk a Fő térre. Útközben égő házak, emberi testrészek, sikolyok. A Torkos vendéglőhöz futottunk, de annak a helyén csak egy jókora gödröt láttunk. Akkor ijedtünk meg igazán...

- Amikor bejöttek az oroszok, miként alakult a repülős élete?

- Érdekes, a legnagyobb zűrzavarban is működtek egyes dolgok. Például ment az iskola. Csupán három hónap volt 45-ben a suli, de érettségizhettem. Az oroszok végülis elvonultak, de azért még felrobbantották a repülőteret. Aztán Nagy Árpád és Pogácsás István vezérletével újraindult a vitorlázó repülés a városban. Ott volt a helyem, s ekkor született meg a rekordom a Vöcsökkel. A szokásos 3-4 perc helyett 43-at töltöttem el a magasban, egy kiváló termiknek köszönhetően. Fantasztikus élmény volt, máig őrzöm ezt az emléket. Ez aztán országos figyelmet keltett.

- Igen, de mégsem lett belőle karrier. Miért?

- Egy darabig úgy tűnt, sínen vagyok, egyre-másra végeztem el a tanfolyamokat. A Szántó Lacival mentünk előre rendesen. Aztán elkezdtek mellőzni, nem oktathattam. Irány nyugat, döntöttem el. Gotthárdon 49-ben akadt olyan határszakasz, amire még nem telepítettek aknát. A drótkerítést leküzdöttem, Ausztrália lett a vége. Ott kemény munkával indultam, gépgyárban dolgoztam. Közben angolul tanultam és csak lestem amikor az első, egyheti fizetésből cipőt, zoknit, ruhát tudtam venni. És még maradt egy fontom...

Sári Ignác új hazájában családot alapított, holland nőt vett feleségül. Amikor 1972-ben először hazajött, első dolga volt kimenni a szombathelyi repülőtérre. Egy barátja megkérdezte: mi az, ami ehhez a helyhez köt? Tudod, itt szabadon szárnyalhat az emlékezet , válaszolta.

FORRÁS