Zorba's Dance (Sirtaki) Mikis Theodorakis

Demis Roussos (született: Artemios Ventouris Roussos; Alexandria, Egyiptom, 1946. június 15.) világhírű görög énekes, az egykori Aphrodite’s Child nevű progresszív rockegyüttes frontembere, a hetvenes évek egyik legjellegzetesebb popikonja. Dalait több nyelven is énekli (többek közt angolul, franciául, németül, spanyolul, olaszul és görögül), míg magyarul a tragikus sorsú Zámbó Jimmy énekelte számos dalát. Napjainkig világszerte több mint 50 millió albumát adták el. Legismertebb slágerei közé tartozik a Rain and Tears, a We Shall Dance, a Forever and Ever és a My Friend the Wind, valamint a Goodbye My Love, Goodbye.

Találkozás Vangelis-szel; az Aphrodite’s Child-korszak

Demis 1966 nyarán ismerkedett meg Vangelis-szel. Ő ekkor már ismert sztár volt Görögországban, ugyanis a „The Forminx” nevű együttes billentyűseként tevékenykedett. A megismerkedés után együtt játszottak egy keveset, míg végül Vangelis, felismervén Roussos nem mindennapi énekhangját, azt kérte tőle, hogy ezentúl próbálkozzon a szóló énekléssel. Demis hallgatott Vangelis-re, és idővel lassan valóban szólistává vált. Görögországban ezidőtájt azonban igen maradi gondolkodásmód uralkodott, az együttesek szinte el voltak zárva a nemzetközi zenei élet eseményeitől. Demis előtt is nyilvánvaló lett, hogy amennyiben híres karriert akar befutni, el kell hagynia az országot. Éppen ezért szakított korábbi zenekarával, és Vangelis-szel, illetve Lucas Sideras-szal társulván belefogtak a nagy útba.

1968 márciusában Demis és Lucas összecsomagolt, majd vonatra szállt. A cél London volt, ahol pár nap múlva hozzájuk csatlakozott volna Vangelis, aki később kívánt felutazni oda a barátnőjével. Az út azonban lerövidült. A fiúk amint Doverbe, az angol határra érkeztek, a vámosok, felfedezvén a csomagok közt az együttes fényképeit és hangszalagjait, nem engedték be őket az országba. Ennek oka pedig az volt, hogy a 60-as évek Angliáját szinte elárasztották a kezdő zenészek egész Európából, akik szintén egy sikeres karrier reményében akartak szerencsét próbálni a szigetországban. Annak lehetősége, hogy egy ismeretlen zenész szabályszerű munkavállalási papírok nélkül Nagy-Britanniába beutazzon, szóba sem jöhetett. Így végül kénytelenek voltak Demis-ék is visszafordulni. Az új célpont Párizs lett, ahol egy szállodában béreltek szobát. Miután Vangelis is megérkezett, hosszas megbeszélések után a fiúk úgy döntöttek, maradnak, és itt, Párizsban próbálnak szerencsét.

Letelik hamarosan a "jóvilág", holnap már újra kezdődnek a dolgos hétköznapok. Valahogy nem fűlik hozzá a fogam, de ha nem lesz megrendelés remélem a főnököm felhív, hogy maradjak még otthon kicsit sziesztázni. Most két hétig egyáltalán eszembe sem volt a munkahelyem, még csak nem is álmodtam róla, pedig voltak olyan időszakaim mikor rengeteget dolgoztam, emelgettem éjszakánként az álomvilágban. Éjjel újra vissza jött a munkakedvem, kivételesen most nem gépészként, hanem teljesen más munkaterületen tettem próbára magam.

Nem tudom, miként csöppentem le a mély munkagödörbe, ahol a műszakvezető beosztott az egyik ács csapatba. Én lettem József, az ács. Ott a szakik úgy fogadtak, mintha már évek óta együtt robotoltunk volna. Felszereltem az övre a szögtáskát, raktam bele 80- as és százas szöget, majd a derekamra csatolás után, mellé dugtam a szekercét, egy villámzáras kapocsra elhelyeztem az állványszereléshez szükséges csillagvillás kulcsot és irány a munkaterület. Teljesítményben dolgoztunk, tudtuk mit kell teljesítenünk és igyekeztünk, hogyha délre elvégzünk mehetünk haza. Minden gikszer nélkül, még ebéd előtt elvégeztünk az egész napi feladattal. A brigádvezető kiadta a fejront kulcsot és a jól végzett munka örömére szaporán megindultunk a felszínre. Libasorban mentünk fölfelé a létrán. Az első szintig simán felértem én is, tériszonyomat letudtam győzni, mivel rövid volt a leküzdendő szakasz. A második lajtorja már sokkal magasabb, és meredekebb volt, ami nagyon feladta a leckét számomra, hisz ilyesmihez nem voltam hozzáedződve. Mire én az utolsó létrához értem, már a brigád messze járt. Ott álltam az égbe nyúló létra tövében ami olyan meredek volt, hogy már-már inamba szállt a bátorság. Attól tartottam, ha egy darabig felérek, akkor onnan se le se fel, netán elborul vagy hanyatt esek létrástól a mélybe. Más kijárat nem lévén neki duráltam magam nagy levegőt véve, csak felfelé néztem, mert aki lefelé nézeget annak régen rossz. Félúton járva megálltam fújni egyet, új erőt gyűjtve mint a törökök az egri vár ostrománál ugyanúgy kúsztam felfelé. Tudtam, hogy forró szurkot senki nem fog a nyakamba zúdítani, így az egyensúly érzékemre hagyatkozva elértem a felső lépcsőfokokhoz. A létra a felszínnél semmivel nem ért feljebb, ott voltam bajban, hogyan jutok szárazra. Körülnéztem a nagy téren, talán segítségemre lehet valaki. Egy kisebb csoportot pillantottam meg, mellettük haladt el egy jól öltözött, jól fésült nagy darab egyén. A kisebb csapat közelebb lépett, mikor észre vették rajtam a kétségbeesés minden fázisát. Összedugták a fejüket, mint az ókori római polgárok és mintha fogadást kötnének arra, hogy ez a szerencsétlen kezdő szaki miként tud szilárd talajt fogni remegő lábaival. Mielőtt megtették volna a tétjeiket, a jólfésült egyén, aki nagyon hasonlított Demis Roussosra, lendülettel fordulva indult irányomba. Szinte a légörvényével félre söpörve a kisebb társaságot és nyújtotta felém méretes tenyerét. Az erős karba kapaszkodva a testem szinte súlytalanná vált, úgy kapott fel a magasba, mint forgószél a tejeszacskót, ahogy emelkedtem felfelé visszatért belém az élet, feltöltődtem energiával. Csodálatos volt ez az érzés, ahogy a segítőkészség melegsége járta át a testünk, a mellettünk lévő kis csoport úgy vált egyre hidegebbé és dugták egybe a fejüket s végül sóbálvánnyá változtak. Köszönöm Neked Demis, Te egy Úr vagy, próbáltam hálálkodni, érezni véltem, hogy érti amit motyogok. Mintha azt válaszolta volna: semmiség Joe mester, ez csak egy hétköznapi emberbaráti cselekedet. Csodálni való cselekedetét megszerettem volna köszönni neki egy kisfröccs kíséretében, de csak a déli harangszóig kísértük egymást, utána elváltak útjaink.

Még sokáig integettünk egymásnak, mindkettőnk egy-egy kis csodával ment tovább a maga útján. A mai napom végig csodálatos volt, minden úgy jött be ahogy szerettem volna. Rosszabb napot senkinek nem kívánok és ez a csoda legyen velünk egész évben.

.

Evangelos Odyssey Papathanasiou zenei tehetsége már kisgyermekkorában megnyilvánult, de ő nem volt hajlandó zongoraleckékre járni, inkább saját maga fedezte fel a hamgszer lehetőségeit. Fiskolai évei alatt alapította első együttesét a Formynx nevű zenekart, amely hamarosan Görögország legnépszerűbb előadói közé került. Ez azonban nem elégítette ki, így elhagyta szülőhazáját és 1968-ban Franciaországban Demis Roussos illetve Loukas Sideras társaságában létrehozta az Aphrodite's Child nevű együttest. Már első kislemezükkel: Rain And Tears, világhírnévre tesznek szert és négy éven keresztül ontják magukból a slágereket. 1972-ben az Aphrodites Child feloszlása után Vangelis meghívást kap Frederic Rossif filmrendezőtől, hogy készítse el a L'Apocalypse Des Animaux és a La Féte Sauvage című filmek kísérőzenéjét. Ekkor írja első önálló szólóalbumát is az Earth-et. A megjelent korngok remek kritikát kapnak és a filmek révén a nagyközönség is pozitívan reagál az addíg szokatlan zenei megoldásokra. 1974-ben felkérik, hogy legyen a Yes tagja.Néhány hétig együtt is dolgozik a bandával de végül mégsem csatlakozik hozzájuk. Jon Andersonnal viszont életre szoló barátságot köt és később gyakran készítenek közös lemezeket. Székhelyét Londonba helyezi, ahol egy saját zenei stúdióban készíti felvételeit. Itt született az 1975-ös Heaven&Hell, az 1976-os Albedo 0.39, a 77-es Spiral és a78-as Beaubourg. Ezt követően Jon Andersonnal dolgoznak közösen és olyan nagyszerű számokat hoztak létre mint az I Hear You Now vagy az I'll Find My Way Home, melyek a slágerlisták előkelő helyeit is megjárják. És elkövetkezik az 1982-es év amikor Vangelis a Chariots Of Fire című film zenéjéért átveheti az Oscar díjat. Természetesen a filmzene témáját feldolgozó dal a listák élére is felkerül. Szinte magától értetődő, hogy ezután özönlenek a filmes felkérések. Vangelis Ridley Scott ajánlatát fogadja el akivel elkészítí a Blade Runner majd az 1492 Conquest Of Paradise című filmeket. Zenei szempontból mindkettő telitalálat. A Jaques Cousteauhoz fűződő barátsága révén születnek meg a The Mask és az Antarctica című alkotások, melyek szintén filmzenék. De Vangelis nem hagyja magát végérvényesen elcsábíttatni a filmtől. Saját zenei elképzeléseit valósítja meg az El Greco című albumon, mely a nagy spanyol mesternek állít emléket. 1992-ben a Művészetek Lovagjává ütik Franciaorszgban. Nemcsak a film, hanem a színház számára is dolgozik. Az angol Királyi Balett számára több előadáshoz írt zenét: Frankenstein, Modern Prometheus, The Beauty And The Best. Első Grammy díját 1981-ben kapta. Vangelis elvitathatatlan érdeme, hogy a hallgatóhoz közel tudta hozni korunk ezerarcú csodahangszerét a sokak által hidegnek és félelmetesnek tartott szintetizátort. Ennek köszönhető, hogy zenéjét azok is megszerették akik korábban idegenkedtek az elektronikus rocktól.

Forrás

A Paradicsom és a Mars meghódítása

Kétségtelenül a legismertebb művei a Tűzszekerek és az 1492: A Paradicsom meghódítása c. filmek zenéi. Az is, aki csak ezeket ismeri, tudja, hogy Vangelis zenéje egy egyedi stílust képvisel, melyet nem szoríthatunk be a pop, a rock, a "new age", vagy akár a klasszikus zene kategóriájába. Persze, nem is ez a fontos, hiszen a zeneszerző ezt mondja: "Minden, amit teszek, csak annyi, hogy a gondolataimat eljuttatom az emberekhez a zenémen keresztül. Te csak a zenét hallod, és rajtad múlik, hogy mit kezdesz vele." Persze, ez minden valamirevaló zeneszerzőre igaz.
Leginkább szembetűnő stílusjegye persze a szintetizátor használata, illetve keverése a komolyzenéből ismert nagyhatású formákkal, kórusokkal stb. Kétségkívül napjaink egyik leghatásosabb, nagyszabású, megrendítő darabokat író szerzőjéről van szó - ezért is magyarázható, hogy a NASA idei Mars-expedíciójának zenéjéül az ő Mythodea c. művét választotta. Ez egyébként lemezen is megjelent, és többek között azért is fontos, mert írásunknak is ez adja az apropóját.

Tovább olvasás: ITT

Én nem akarok sápadt arcokat
Már ne legyen több hazúgság.
Súlya legyen a szónak.
Értelmet kapjon a holnap, a holnap.

Én gyönge vagyok, így csak kérhetek
És nem tehetem, amit kell.
Kék madár én úgy kérlek:
Hozzál boldog perceket!

Szállj kék madár,
Várnak rád az emberek
Szállj kék madár
Mosolyt hozz és ünnepet
Szállj kék madár,
Hozzánk szállj
Én majd integetek, hogy idetalálj.

Én nem akarok hulló könnyeket
Már eleget sírt sok ember.
Kék madár én úgy kérlek:
Hozzál boldog perceket!

Szállj kék madár,
Várnak rád az emberek
Szállj kék madár
Mosolyt hozz és ünnepet
Szállj kék madár,
Hozzánk szállj
Én majd integetek, hogy idetalálj.

Száz tengerár fordul ellenünk
Száz szélvihar küzd velünk
Nincs élelem, nő a félelem
És egyre fogy emberünk
Tűz és szélvihar pusztít mindenütt
S a jó remény oly kevés,
Bár harcolunk, mégis lázadunk,
S az életünk szenvedés.
Mért szenvedünk ennyit Istenem?
Mért szenvedünk mindenért?
Hány jó barát halt meg álmokért,
Kincsekért és semmiért?
Mind elmegyünk majd egy szép napon
Ha a küldetés véget ért,
Mind elmegyünk, el sem búcsúzunk,
Az életünk csak ennyit ért -
Tűz, pusztító tűz, pusztító láng,
Háborgó Ég, Tengerár, tengernyi Kín
Tisztító tűz, mért, mért és miért, miért?
Szép új világ, végre itt vagyunk,
Szép új világ, álmodunk,
Légy új hazánk, régi otthonunk,
Hol élhetünk és halhatunk.
Szép álmaink színes tengerén
Nincs háború, nincs szélvihar,
Csak béke van, ahol boldogan
Élhetünk oly sokan!
Szállj, szállj, kék Madár!
Szállj, egyre szállj, szállj, szállj,
Szállj kék Madár! Miért hagynál el?
Nem hagyhatsz el! Nem hagytál el, Uram!
Szép új világ, végre itt vagyunk,
Szép új világ, álmodunk,
Légy új hazánk, régi otthonunk,
Hol élhetünk és halhatunk!
Mind elmegyünk majd egy szép napon,
Ha a küldetés véget ér,
Mind elmegyünk, el sem búcsúzunk,
Az életünk csak ennyit ér!
Az ember élt, az ember él..
A küldetés véget ért...

Kormányos Sándor: