'
Az autóba kellemes meleg volt, egy amerikai karácsonyi dal szólt. Olyan megnyugtató volt az egész légkör. Szívem is nyugodt volt, könnyű volt mellette nyugodtnak lenni.
Még két nap a karácsony, de tudtam, nekünk ez az utolsó nap, mikor találkozhatunk.
- Merre?- kérdezte a fiú.
- Menjünk a városba, még tart a karácsonyi vásár a sétálóutcában .- ajánlottam.
A város közel volt, alig félórányira. Az úton giccses hirdető táblák reklámozták a karácsonyi akciókat.
A máskor idegesítő táblák most sokkal fényesebbek tűntek, mintha még ők is a karácsonyt várnák.
Hamar oda értünk .A parkoló legszélén volt még egy szabad hely, ott álltunk meg. Ahogy kiszálltam az autóból, összefutott a számban a nyál... friss pecsenye illata terjengett a levegőben, Nem voltam éhes, mikor elindultam otthonról, de most valahogy mégis ehetnékem támadt. Láttam, ő is érzi, amit én, és majdnem egyszerre mondtuk
- Együnk valamit!
- Jó ötlet. -helyeseltem.
Már 8 óra felé járhatott az idő, de a hosszú utcában még javában sétáltak párok ,de nem volt már tömeg. Örültem, hogy nem kellett hosszú sort várni, csupán egy idősebb, őszes férfi kért előttünk, párja a sátor mellett álldigált. Még vártam, elkaptam egy pillanatot, ahogy egymásra mosolyogtak, és milyen boldogan! A szerelem nem kortól függő... milyen igaz ez a mondás, gondoltam.
A pecsenye finom volt, ízletes, meleg, és nem kövér.
- Menjünk, igyunk utána valami meleget. - megfogta a kezem, és húzott a fahéj illat felé....
- De mit? - kérdeztem.
- Érzed a forralt almalé illatát? Tudom, imádod.
Jól tudta. Tényleg elvarázsolt a szegfűszeg-fahéj illatkeverék.... ízlett a forró ital, és jól esett a törődése. Úgy éreztem, most csupán én vagyok a fontos, és senki más... de meddig?- Nem szabad, hogy most ez eszembe jusson, nem szabad ma rossz dolgokra gondolni, ez az este a miénk, csak a miénk!
Engedtem, hogy megfogja ismét a kezem, és hagytam, hogy szép legyen az este.
Végig sétáltunk a hosszú utcán, a millió szikrázó égő alatt... kéz a kézben... Nem tudom még milyen a mennyország, de valami ehhez hasonló lehet.
- Kívánjunk valamit, míg az utca vérére érünk. De nem szabad elmondani! Majd jövőre , ugyan itt elmeséljük egymásnak, teljesült -e ?
- Benne vagyok. - bólintott rá, s nevetett közben.
Gondolkoztam, mit is kívánhatnék? Hát azt biztosan nem, hogy karácsonyeste velem legyen... badarság lenne olyant kívánni, amiről már eleve tudom, hogy teljesen lehetetlen.
Tudtam, nem mennek valami fényesen a dolgai otthon, , hogy szeret velem lenni , elmondhatja mi bántja éppen . Szereti, ha valaki meghallgatja, akiben bízni is tud. Viszont azt is tudtam, sose fogja elhagyni a családját, fontos neki még mindig. Nem akartam én soha más párját... teljesen véletlenül találkoztunk, először, majd másodszor, és utána sokszor. Ő mindig tudta hol a határ, és talán csak egy jó barátot szeretett volna, akiben megbízik, akinek kiöntheti a szivét. Egy lelki szemétládát. Erre én kiválóan alkalmas voltam. És hogy én mit éreztem? Jó volt így, az időre bíztam minden....
Jól esett, hogy ma még egyszer se mondta, hogy siet, nem nézte még meg az óráját sem ....
Az utca legvégén egy kis sátorban öreg bácsika árulta apró kis kacatjait.
- Veszek valami apróságot, valami emléket neked. -megállt a sátor előtt, és nem tágított.
A sok játék között felfedeztem egy üvegbúra alatti kis világot...
. - Talán ezt, mutattam rá.
A bácsi be akarta csomagolni a 10 centis ajándékot, de én nem engedtem.
- Nem kell, elfér a zsebemben is... amúgy köszönöm - szóltam még vissza.
- Az én ajándékom a fiókom mélyén maradt, ne haragudj. Ha legközelebb találkozunk, oda adom.
- Kivárom.... vagy alig várom? - mondta nevetve, és egy pici csókot adott az arcomra.
Még sétáltunk a városban egy fél órát, majd ismét kocsiba ültünk, és egy óra múlva elváltak utjaink.
Tudtam, éreztem akkor, azon az estén, hogy soha többé nem látom őt.
Az a karácsony gyorsan eltelt, hiszen felhívott még párszor. Aztán egy hónapig nem. Majd egy tavaszi reggelen ismét telefonált. Kért, ne haragudjak, mostanában kevés az ideje, és nem ért rám. Szeretné elmondani, hogy minden helyre rázódott a felesége és ő között... sőt, van egy szuper jó híre. Karácsonyra babát várnak... nevetett, és még hozzá tette - ezt majd a Jézuska fogja hozni.
Megvárta, míg gratuláltam. Nem rakta le a telefont sietve, éreztem, vár még valamit. Talán , hogy sajnálkozni fogok, vagy hogy elmondom , én meg mennyire szomorú vagyok.... nem tettem.
Könnyeim befelé folytak azon a tavaszi reggelen, de tudtam, ez volt a helyes út.
Egy év telt el az óta, és ismét karácsony van.
Egyedül állok az ablak előtt, nézem a sáros, vizes utcát, az embereket, ahogy sietve csomagjaikat cipelik.
Arcuk teli van várakozással, de boldogok is, talán azért, mert már mindent megvettek? Egy kis hó kellene... talán attól még vidámabbak lennének!
.- Kezemben az ő apró, búra alá zárt világa. Egyetlen kézmozdulat kell csupán hozzá, és máris hull a hó, mintha csak kiszakadt volna az ég dunnája! A hóban aprócska faház, kis fenyőkkel körül ölelve.... a mi álmunk, a mi kis békeszigetünk....Lehetett volna. De nem lett. Az ajándék most is ott lapul a fiókom alján, felbontatlanul. Soha nem fogja kibontani már senki. És hogy mit is kívántunk az nap este??? Örökre titok marad ....
Írta: Amerika24
"A főnix egy díszes tollazatú ún. lélek-madár. Pusztulása után képes feltámadni és újjászületni a hamvaiból. A metamorfózis és az újjászületés legfőbb szimbóluma.
