Óóó, de bikicsunáj!!!!!!!
.
.
Akinek nem tetszik, netán nem ismerné fel az eredetit, annak itt a segítség.
Alphaville - Big in Japan:
NO COMMENT
2010.05.10. 20:52 Joepapes
3 komment
SZÁLLNI A ...DALLAL :-)
2010.05.10. 19:13 Joepapes
Szállni, de mivel?
.
"Léggömb egyszer szálltam már veled
Túl a felhőn, hová madár sem mehet
Szólt a vekker hét óra
Visszaestem az ágyamba
Mert az idő megtanít,
Hogy az álom nem segít
Nem segít
Nem segít
Mindegy lent vagy éppen fent kell lenned
Tedd, meg amit meg kell tenned"
.
Szállni Grippennel...
.
.
Szállni sárkánnyal...
.
Léggömbbel szállni
5 komment
SZERELEM, HALÁLOS KOKTÉL
2010.05.09. 21:40 Joepapes
Gödörből gödörbe - konferencia a Mediawaven
.
Ki mit él meg krízisként, és arra hogyan reagál? Milyenek voltak az egyéni túlélési stratégiák a régmúltban? Miből lett botrány, esetleg öngyilkosság vagy gyilkosság? Ilyen esetek gyűjteményei kerültek terítékre a Vas Megyei Levéltárban rendezett Gödörből gödörbe című konferencia magánéleti válságokról szóló blokkjában. Öngyilkossági kísérlet lúgkővel és a kénes gyufával, gyilkosság szerelemből, lágyéksérv tökönrúgás miatt, gondot jelentő házastársi kötelesség és az asszony, aki elhagyta a belga herceget a cigányprímásért, majd lelépett egy pincérrel. Szappanoperák a múlt századból. | ||
| .... | . A 19. századi botrányok között akadt olyan, hogy lelőttek valakit, akit szeretőnek hittek, pedig nem ő volt, de olyan is, akinek élete első szerelme végül az anyósa lett. Egy hírlapok által is felkapott botránysorozat hősnője volt Clara Ward, egy amerikai milliomos lánya, aki egy belga herceg felesége volt, amikor 1896-ban egy párizsi étteremben belenézett Rigó János cigány prímás tüzes, fekete szemébe, és beleszeretett. Elhagyta a férjét Jancsiért, aki elvált fe-leségétől Claráért. Az eset olyan nagy port kavart, hogy még a Mikszáth Kálmán által szerkesztett Országos Hírlap is tudósított a válóperről. A love tíz évig tartott, a boldog pár ezalatt nyolcmillió dollárt költött. Ám egy szépen napon Clara Nápolyban faképnél hagyta Jancsit, és megszökött egy olasz pincérrel. |
Clara Ward , aki elhagyta belga herceg férjét a cigányprímás Rigó Jancsi kedvéért, majd tíz év boldogság után megszökött egy pincérrel. |
|
Rigó Jancsi és Clara Ward-Chimay 1896. |
| .... |
Forrás: Vas Népe
************************************
|
Rigó Jancsi megtalált hegedűjének hátlapja | Rigó Jancsi és Clara Ward
|
.
Rigó Jancsiról olvashatsz: Itt
Szólj hozzá!
TAVASZI VERS
2010.05.09. 18:32 Joepapes
|
|
Mentovics Éva: Tavasztündér. Varázspálcám suhogása . Virág nyílik ahol járok, | |
3 komment
2010.05.08. 11:01 Joepapes
Fekete István: Az erdő ébredése
.
Amikor még Február fagyos csizmái kopognak a hegyeken, s az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőknek, lent a völgyekben megpuhul a szélhordta avar, és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre, hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet.
Mert ilyenkor már van valami a levegőben, amitől elcsendesedik a fák orgonája, figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök, és a som rügyeit úgy csiklandozza valami belülről, hogy már alig férnek a bőrükbe.
Esténként puha köd leng a patakok ágya felett, különös vajúdó párát lehel föld, amelytől megreszketnek az alvó lepkék bábbölcsőjükben, és álmosan fintorog a mókus meleg téli fészkében.
S ha felsüt a nap, nyújtózkodik az erdő. A fák korhadt ágakat dobnak le magukról, az utak kezdenek felszáradni, a szél a téli sziszegés helyett lágyabb suhogással fésüli az erdőt, s egy reggelen a bokrok alatt kinyitja ezer, fehér csillagszemét a hóvirág.
Hideg van még ilyenkor, s a hidegnek nincs más színe, csak a fehér. Utána jön a sárga, a kék, a lila, a rózsaszín és legvégül a nyár ragyogásában a pipacs égőpiros lángolása. De ez messze van még. Az erdő, a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt ,sem illatot adni.
De nem is kell. A természet éledése lassú és lágy, mint a simogató anyai kéz. Nem melegedik fel egyszerre, mert ez elpusztítana mindent, hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést, az állatok magukon a téli bundát, és tehetnek molyzsákba, mint az emberek.
Rendre, rendre: sorjában.
A fehér szín után jön a sárga, a hóvirág után a déli domboldalakon, mintha maga a kén virágzott volna ki, szinte nevetnek a sombokrok sárga csokrai, alattuk pedig a tavaszi kankalin majdnem ugyanolyan színű kis virágai.
És ha felsüt a nap, az öregerdő mélyén, mintha a tavasz orgonája szólalna meg, búgni kezd az első vándor, távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve: búgni kezd a vadgalamb.
Lágy ez a hang; nem kiált, nem harsog, nem rikolt, csak szétfolyik, mint a sóhajtás, és meghallja mindenki.
A mókusok kidörgölik szemükből az álmot, a harkály elhallgat értelmetlen kopogtatásával a beteg fák mellkasán, a patak száradó partján vidáman futkos a barázdabillegető – aki szintén most érkezett külországi útjáról –, a földben megmozdulnak a giliszták és egyéb dermedt férgek, a hangyabolyban akkora a sürgés-forgás, mintha vásárra készülnének, a tavak hideg téli kékje meleg barnára válik, s a halak megmozdulnak iszapágyukban, ahová még októberben feküdtek; a napsütötte erdő felett reszketni kezd a levegő, melynek érintésétől elindulnak a nedvek a fákban, és az alvó rügyek duzzadtan lesznek, mint az élet ígérete.
És ekkor megjelenik a harmadik szín az erdőn: a kék. Még csak itt-ott elbújva a bokrok meleg szoknyája alatt, de körülötte édes illat omlik a földre, és szerényen szétnéz kék szemével a tavaszodó világban: az ibolya. Illatát aztán elkapja a szél, játszik vele, meghordozza a csalitokban, az öregerdőben, hol néma odvakban vadméhek aludtak eddig, de most a meleg illattól megzendül az odú, és álmos tántorgással kirepülnek az első méhek.
Búg galamb, dongnak a méhek, esténként óvatosan megszólal már a feketerigó, és fuvolájára kipattan a füzek ezüst barkája; de meghallják a denevérek is, s amikor vadászházak kéményéből, öreg odvakból apró árnyak szállnak ki némán, mint a titkos gondolat, hogy van-e már élelem odakint, repkednek-e az éji bogarak. Hát bizony nemigen repkednek még, de helyettük ugyanolyan lágy szárnyalással pisszegve-kurrogva nászrepülésben van a szalonkák népe.
Hallgat az erdő – hiszen fel sem ébredt még igazán --, csak a szalonkák űzik egymást vak szerelemben, és az erdők lila árnyékából lángpenge vág az ég felé, dörren a puska, s a vándor lovagok vére rácseppen a hóvirágok fehér arcára.
Aztán elhallgat minden, csak a bagoly jár nesztelen szárnyalással, felemel egy-egy egérkét, és viszi haza az odvába, mert neki ilyenkor már tojásai vannak, s az asszonynak is kell valamit enni, ugyebár.
Eközben múlnak a napok.
Eltűnik a hóvirág, megfakul az ibolya, a fűz barkái helyett leveleit suhogtatja már a szél, és hozzák, egyre hozzák a tavaszt az érkező vándorok. A dél végtelen ege elküldi a pintyet, a csízt, az éneklő rigót, és mindenki hozza magával a kis hangszerszámát, ki a fuvoláját, ki a citeráját. Minden reggel fényesebb a nap, és minden reggel jobban tele van muzsikával az erdő.
A nyír már zöldben pompázik, az utakat benőtte a fű, a vágásokban mérgesen ágaskodik a csalán, és száll a dal, mámorba hanyatlik a szerelem, készülnek a fészkek, millió új élet lüktet a csírák és szívek mélyén, és egy reggelen fehér nászruhájukban esküvőre hívják az erdei népeket a vadcseresznyefák.
Az öreg tölgyek, vén bükkök, szijas szilfák és mogorva körtefák nehezen öltöznek, nehezen ébrednek, de az esküvőről, a nász ébredéséről elmaradni nem illik.
Felsült a nap, vadcseresznyefák virágkoronája kitárja millió kelyhét az áldó nap felé, és a méhek lakodalmas népe zengeni kezd a szerelem, az élet, a tavasz orgonáján.
Csupa napfény az erdő, csupa égig szálló dal. Nem alszik már senki, és vándorló kis bárányfelhők megállnak az égen hallgatódzni, bár ők nem hivatalosak a lakodalomba.
A gyalogúton öreg róka ballag. Kopott vén szuka; szájában nagy liba, mely eddig az erdész tulajdonának vallotta magát. A róka leteszi a nehéz libát, és mérgesen rázza ki füléből a lakodalmi lármát.
„Megbolondultak ezek? – gondolja. – Majd megbánják! Én is vén fejemmel… nyolc kölyök, én is így kezdtem, aztán most nekem jut majd legkevesebb ebből a szép libából!”
Sóhajt még egyet, és ballag tovább. De odafent senki nem vette észre a rókát. Áll a nász, az erdő felébredt.
Mert ilyenkor már van valami a levegőben, amitől elcsendesedik a fák orgonája, figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök, és a som rügyeit úgy csiklandozza valami belülről, hogy már alig férnek a bőrükbe.
Esténként puha köd leng a patakok ágya felett, különös vajúdó párát lehel föld, amelytől megreszketnek az alvó lepkék bábbölcsőjükben, és álmosan fintorog a mókus meleg téli fészkében.
S ha felsüt a nap, nyújtózkodik az erdő. A fák korhadt ágakat dobnak le magukról, az utak kezdenek felszáradni, a szél a téli sziszegés helyett lágyabb suhogással fésüli az erdőt, s egy reggelen a bokrok alatt kinyitja ezer, fehér csillagszemét a hóvirág.
Hideg van még ilyenkor, s a hidegnek nincs más színe, csak a fehér. Utána jön a sárga, a kék, a lila, a rózsaszín és legvégül a nyár ragyogásában a pipacs égőpiros lángolása. De ez messze van még. Az erdő, a nap most még nem tud kis cselédeinek sem színt ,sem illatot adni.
De nem is kell. A természet éledése lassú és lágy, mint a simogató anyai kéz. Nem melegedik fel egyszerre, mert ez elpusztítana mindent, hiszen a fák magukban hordják még a téli dermedést, az állatok magukon a téli bundát, és tehetnek molyzsákba, mint az emberek.
Rendre, rendre: sorjában.
A fehér szín után jön a sárga, a hóvirág után a déli domboldalakon, mintha maga a kén virágzott volna ki, szinte nevetnek a sombokrok sárga csokrai, alattuk pedig a tavaszi kankalin majdnem ugyanolyan színű kis virágai.És ha felsüt a nap, az öregerdő mélyén, mintha a tavasz orgonája szólalna meg, búgni kezd az első vándor, távoli tájak fészekrakó üzenetét hirdetve: búgni kezd a vadgalamb.
Lágy ez a hang; nem kiált, nem harsog, nem rikolt, csak szétfolyik, mint a sóhajtás, és meghallja mindenki.
A mókusok kidörgölik szemükből az álmot, a harkály elhallgat értelmetlen kopogtatásával a beteg fák mellkasán, a patak száradó partján vidáman futkos a barázdabillegető – aki szintén most érkezett külországi útjáról –, a földben megmozdulnak a giliszták és egyéb dermedt férgek, a hangyabolyban akkora a sürgés-forgás, mintha vásárra készülnének, a tavak hideg téli kékje meleg barnára válik, s a halak megmozdulnak iszapágyukban, ahová még októberben feküdtek; a napsütötte erdő felett reszketni kezd a levegő, melynek érintésétől elindulnak a nedvek a fákban, és az alvó rügyek duzzadtan lesznek, mint az élet ígérete.
És ekkor megjelenik a harmadik szín az erdőn: a kék. Még csak itt-ott elbújva a bokrok meleg szoknyája alatt, de körülötte édes illat omlik a földre, és szerényen szétnéz kék szemével a tavaszodó világban: az ibolya. Illatát aztán elkapja a szél, játszik vele, meghordozza a csalitokban, az öregerdőben, hol néma odvakban vadméhek aludtak eddig, de most a meleg illattól megzendül az odú, és álmos tántorgással kirepülnek az első méhek.
Búg galamb, dongnak a méhek, esténként óvatosan megszólal már a feketerigó, és fuvolájára kipattan a füzek ezüst barkája; de meghallják a denevérek is, s amikor vadászházak kéményéből, öreg odvakból apró árnyak szállnak ki némán, mint a titkos gondolat, hogy van-e már élelem odakint, repkednek-e az éji bogarak. Hát bizony nemigen repkednek még, de helyettük ugyanolyan lágy szárnyalással pisszegve-kurrogva nászrepülésben van a szalonkák népe.
Hallgat az erdő – hiszen fel sem ébredt még igazán --, csak a szalonkák űzik egymást vak szerelemben, és az erdők lila árnyékából lángpenge vág az ég felé, dörren a puska, s a vándor lovagok vére rácseppen a hóvirágok fehér arcára.
Aztán elhallgat minden, csak a bagoly jár nesztelen szárnyalással, felemel egy-egy egérkét, és viszi haza az odvába, mert neki ilyenkor már tojásai vannak, s az asszonynak is kell valamit enni, ugyebár.
Eközben múlnak a napok.
Eltűnik a hóvirág, megfakul az ibolya, a fűz barkái helyett leveleit suhogtatja már a szél, és hozzák, egyre hozzák a tavaszt az érkező vándorok. A dél végtelen ege elküldi a pintyet, a csízt, az éneklő rigót, és mindenki hozza magával a kis hangszerszámát, ki a fuvoláját, ki a citeráját. Minden reggel fényesebb a nap, és minden reggel jobban tele van muzsikával az erdő.
A nyír már zöldben pompázik, az utakat benőtte a fű, a vágásokban mérgesen ágaskodik a csalán, és száll a dal, mámorba hanyatlik a szerelem, készülnek a fészkek, millió új élet lüktet a csírák és szívek mélyén, és egy reggelen fehér nászruhájukban esküvőre hívják az erdei népeket a vadcseresznyefák.
Az öreg tölgyek, vén bükkök, szijas szilfák és mogorva körtefák nehezen öltöznek, nehezen ébrednek, de az esküvőről, a nász ébredéséről elmaradni nem illik.
Felsült a nap, vadcseresznyefák virágkoronája kitárja millió kelyhét az áldó nap felé, és a méhek lakodalmas népe zengeni kezd a szerelem, az élet, a tavasz orgonáján.
Csupa napfény az erdő, csupa égig szálló dal. Nem alszik már senki, és vándorló kis bárányfelhők megállnak az égen hallgatódzni, bár ők nem hivatalosak a lakodalomba.
A gyalogúton öreg róka ballag. Kopott vén szuka; szájában nagy liba, mely eddig az erdész tulajdonának vallotta magát. A róka leteszi a nehéz libát, és mérgesen rázza ki füléből a lakodalmi lármát.
„Megbolondultak ezek? – gondolja. – Majd megbánják! Én is vén fejemmel… nyolc kölyök, én is így kezdtem, aztán most nekem jut majd legkevesebb ebből a szép libából!”
Sóhajt még egyet, és ballag tovább. De odafent senki nem vette észre a rókát. Áll a nász, az erdő felébredt.
.
FORRÁS: Szózat Folyóirat
2 komment
LORD
2010.05.07. 20:03 Joepapes
.
A feltöltő megjegyzése:
Lord a Szombathelyi 35-éves Jubileumi koncerten 2007-ben a
Szemedben A Csillagok c. dalával
Jelenlegi felállás ( koncert , jelen ) : Pohl Mihály : ének Erős Attila : gitár
Szemedben A Csillagok c. dalával
Jelenlegi felállás ( koncert , jelen ) : Pohl Mihály : ének Erős Attila : gitár
Gidófalvy Attila : billentyűs hangszerek Gyurik Lajos : dobok Apró Károly : basszusgitár
.
Lord : Szemedben a csillagok
/dalszöveg/
1. Ne azt kérdezd tőlem, hogy melyik csillagjegyben,
LORD EGYÜTTES | |
| ............................... |
7 komment
Címkék: zene videó dalszöveg lord savária
2010.05.07. 17:24 Joepapes
A Hubble űrtávcső legszebb képei
A Hubble űrtávcső (Hubble Space Telescope)
Az NGC 6302 katalógusjelű, a Földtől 3800 fényévre található, s a Skorpió csillagképben megfigyelhető planetáris köd alakja egy kiterjesztett szárnyú lepkére emlékeztet, innen ered a Pillangó-köd elnevezés is. A felvétel hat, az ionizált oxigén, nitrogén és kén tiltott, illetve az ionizált hélium és a hidrogén színképvonalaira érzékenyített szűrőn keresztül rögzített képek hamisszínes számítógépes kombinációja.
[NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team]
A dátum nélküli felvételen a NASA által húsz éve, 1990. április 24-én felbocsátott Hubble-űrteleszkóp egyik képe a Carina Nebula kaotikus csillagködről
Az öt kölcsönható galaxisból álló Stephan-kvintett távolsága 290 millió fényév, s a Pegazus csillagképben figyelhető meg. A csoportra egy hozzájuk nem tartozó előtérgalaxis, az NGC 7320 is vetül, melynek távolsága 40 millió fényév. A kép szintén több, különböző szűrőn keresztül készített felvétel kombinációja.
[NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team]
A Földtől 16 ezer fényévre található ω Centauri gömbhalmaz hamisszínes képe U, B, V és I szűrőkön keresztül rögzített felvételekből összeállítva.
[NASA, ESA, and the Hubble SM4 ERO Team]
Szólj hozzá!
MÁJUS HETEDIKÉN SZÜLETETT
2010.05.07. 05:56 Joepapes
Berzsenyi Dániel (Egyházashetye, 1776. május 7. – Nikla, 1836. február 24.) magyar költő.. Berzsenyi a magyar irodalom egyik legellentmondásosabb költője. Bár gazdag, sikeres földesúr volt, életének igazi értelmét a költészet jelentette. Ez a feloldhatatlan ellentmondás Berzsenyit élete végére kiábrándulttá, keserűvé tette. Művei a klasszicizmus, a szentimentalizmus és a romantika jeleit is mutatják. | |
| .. |
Szólj hozzá!
2010.05.06. 19:21 Joepapes
Műholdképek földről és napról
A Földet ábrázoló eddigi legrészletesebb és leglenyűgözőbb műholdkép-mozaikot mutatták be a NASA kutatói.
.
Színpompás kép a napról
SDO felvétel, 2010. március 30-án. A színek különböző gázhőmérsékletre utalnak. A vörös relatíve hűvös - közel 60 000 Kelvin (Celsiusban: 59 726.85 C) a zöld melegebb ennél, egymillió Kelvin (999726.85 C)
.
Napvihar - (mágneses)napkitörés.
A napkitörések, a "napviharok", erős befolyással bírnak a földi élővilágra és a távközlési rendszerekre.
3 komment
