Weöres Sándor két verse - elmondja a szerző
.
.
Weöres Sándor: Valse triste ................
| Weöres Sándor: Örök pillanat Mit málló kőre nem bizol: mintázd meg levegőből. Van néha olyan pillanat mely kilóg az időből, mit kő nem óv, megőrzi ő, bezárva kincses öklét, jövője nincs és multja sincs, ő maga az öröklét. Mint fürdőző combját ha hal súrolta s tovalibbent - így néha megérezheted önnön-magadban Istent: fél-emlék a jelenben is, és később, mint az álom. S az öröklétet ízleled még innen a halálon. | Hűvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének. Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember szíve kivásik. Egyik nyár, akár a másik. Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég. Lyukas és fagyos az emlék. A fákon piros láz van. Lányok sírnak a házban. Hol a szádról a festék? kékre csípik az esték. Mindegy, hogy rég vagy nem-rég, nem marad semmi emlék, az ember szíve vásik, egyik nyár, mint a másik. Megcsörren a cserje kontya. Kolompol az ősz kolompja. A dér a kökényt megeste. Hűvös és öreg az este. | ||
| .................. |
.
