Egy híres istállómester emlékei
.
Az embereknek mindig is voltak álmaik. Köztük olyanok, melyek valóra is váltak. Igaz, nehéz elképzelnünk, hogy élt egykoron valaki, aki semmire sem vágyott jobban, minthogy istállómester legyen. Pedig Schödl Nándornak csak ez a gondolat motoszkált a fejében, derült ki a Vasvármegye egyik 1937-es, februári számából. És ez egy olyan álom volt, ami valóra vált.
„De jó volna cifra zsinóros dolmányban magas bakról hajtani azokat a pompás szürkéket, feketéket, amik oly büszkén rakosgatják kényes lábaikat a macskaköves pesti utcákon” – elevenítette fel egykori vágyálmait az interjúalany. S bár már kitanulta a hentes mesterséget, „hamarosan lecserélte a hentesboltot az istállómesterséggel Karácsonyi Kamilló grófnál. Tíz évig hordta a grófot büszke négyesfogaton, néha kettesben is pesti, budai utjaira. Sokszor szikráztak a patkók, ha sietôs volt az ut. Repültek a lovak, mint a sárkányok, de baj soha sem történt.” Egyszer aztán felkérték, legyen a bolgár cár trónörökösének, Borisnak az istállómestere.
„Schödl Nándor vállalkozott a bulgáriai utra. Igy került Szófiába a cári gyermekek kocsikáztatójának. Nagy utakat járt be Schödl Nándor a bolgárok görbe országának égbenyuló hegyei között, széditô szakadékok mentén világos nappal, viharos éjszakákon át. … Ugy állta meg mindenkor a helyét, hogy már az elsô bulgáriai év után a kezére bizták a vendég román király kocsiját is.” S hogy munkáját milyen becsülettel végezte, mi sem bizonyítja jobban, minthogy hat év múlva, mikor viharos idôk köszöntöttek Bulgáriára, és minden idegent kiutasítottak a fôvárosból, „felkínálták neki a bolgár állampolgárságot. De nem maradt. A magyarságát nem adta oda semmi kincsért, semmi földi boldogságért”.
És évtizedekkel késôbb, amikor már negyedszázada szolgálta Szombathelyen Mikes János szombathelyi püspököt, nos, hû maradt hozzá is, és nemet mondott Ferdinánd királynak, aki megpróbálta visszacsalogatni Bulgáriába.
„De jó volna cifra zsinóros dolmányban magas bakról hajtani azokat a pompás szürkéket, feketéket, amik oly büszkén rakosgatják kényes lábaikat a macskaköves pesti utcákon” – elevenítette fel egykori vágyálmait az interjúalany. S bár már kitanulta a hentes mesterséget, „hamarosan lecserélte a hentesboltot az istállómesterséggel Karácsonyi Kamilló grófnál. Tíz évig hordta a grófot büszke négyesfogaton, néha kettesben is pesti, budai utjaira. Sokszor szikráztak a patkók, ha sietôs volt az ut. Repültek a lovak, mint a sárkányok, de baj soha sem történt.” Egyszer aztán felkérték, legyen a bolgár cár trónörökösének, Borisnak az istállómestere.
„Schödl Nándor vállalkozott a bulgáriai utra. Igy került Szófiába a cári gyermekek kocsikáztatójának. Nagy utakat járt be Schödl Nándor a bolgárok görbe országának égbenyuló hegyei között, széditô szakadékok mentén világos nappal, viharos éjszakákon át. … Ugy állta meg mindenkor a helyét, hogy már az elsô bulgáriai év után a kezére bizták a vendég román király kocsiját is.” S hogy munkáját milyen becsülettel végezte, mi sem bizonyítja jobban, minthogy hat év múlva, mikor viharos idôk köszöntöttek Bulgáriára, és minden idegent kiutasítottak a fôvárosból, „felkínálták neki a bolgár állampolgárságot. De nem maradt. A magyarságát nem adta oda semmi kincsért, semmi földi boldogságért”.
És évtizedekkel késôbb, amikor már negyedszázada szolgálta Szombathelyen Mikes János szombathelyi püspököt, nos, hû maradt hozzá is, és nemet mondott Ferdinánd királynak, aki megpróbálta visszacsalogatni Bulgáriába.
„Ma már csak emlékeinek él”– írta cikkében a szerzô, aki az interjú elôtti napon történt nagy esemény kapcsán látogatott el a 78 esztendôs istállómesterhez. „Olyan szép napja ritkán akadt, mint hétfôn, amikor a székesegyház Madonna kápolnájában Huber Antal dr. püspöki szertartó, szentszéki jegyzô megáldotta 50 esztendôvel ezelött kötött frigyét”. „Szép volt az egész, mint valami álom és a szép álom délután még folytatódott, amikor Galambos Miklós dr. püspöki tanár és Huber Antal még megtetézték a püspök jóságos simogatását a látogatásukkal, felfegyverkezve jófajta tokaji-boros üvegekkel. Így aztán nem csoda, ha a ma már csendes, visszavonult Schödl Nándornak megoldódott egy kicsit a nyelve és mesélt multrol még tegnap is, amikor meglátogattuk. Ha valahol elakadt az emlékezet, ott volt mindjárt kisegitônek a még mindig friss mozgásu, barátságos arcu hites párjának a szapora keze, amelyik elôkeritette az emlékezetidézô patináns irásokat, amik mellett ott diszlik még az a selyemcipellô is, amelyikben Szeffert Terézia ötven esztendôvel ezelôtt az esküvôre ment.” Schödl Nándor megvalósította álmát: istállómester lett. Élete végéig becsületes, derék ember volt, szeretô férj, aki hû maradt hazájához is. Talán nekünk, mai embereknek is példával szolgálhat.
Szabó Zoé
.
