Tuningos Gergő
.
A középkorú házaspár küzdött a lépcsőfokokkal a szűk meredek lépcsőfeljárón. Elől ment a hölgy nehézkes járással a korlátba kapaszkodva, mögötte az őszes úr, amennyire tehette próbálta segíteni párját a feljebb jutásban. A lépcsőfordulóban megálltak, szusszantak egyet, majd erőt gyűjtve tornászták fel magukat az utolsú métereken. Közbe nyílt a fenti ajtó, sudár fiatalember várta a hölgyet, segítette a pár lépcsőfok megtételét. Ő volt az egészség centrum gyógymasszőre, aki fogadta őket. Nagyon ismerősnek tűnt, mintha már találkoztak volna vele valahol. Míg a hölgy fájós gerincét, letapadt háti és nyaki izomzatát dolgozta át és lazította fel a szakember addig a párja a váróban foglalt helyet. A magával hozott hétvégi napilapot vette elő, kinézett magának több cikket is, amit elfoglaltságai miatt eddig nem volt ideje elolvasni.
Kellemes otthonias hangulat fogadta a váróhelyiségben, ahova halk relaxációs zene szűrődött át a jógateremből. Néha, néha a szomszédos helyiségből a számítógépes állapotfelmérő gép nyugtató zenéje keveredett a kisasztalra helyezett törpeszökőkút csobogásával. Egy magasra nőtt diófa mutatta be termését a manzárdszoba ablakán. Az idén kegyes volt hozzánk a fagyosszentek, dióban bővelkedhetünk, lesz mivel meghinteni a kifőttésztát és zserbót is sűrúbben majszolhat majd, sommázta az őszes úr. Mindig is édesszájú volt, most is összeszaladt a nyál a szájában, miközben az újságra vetette tekintetét, olvasta tovább a megkezdett cikket, a címe: "Sufnituning fánkkal". Odakintről madarak fütyörészése tette még otthonosabbá a helyzetet, mintha otthon lett volna, merült bele az olvasásba.
.
Ez vot a cikk egy részlete ami lekötötte:
.
"Az új projekt a kétkerekű motor, az 1992-es, 900 köbcentiméteres, 126 lóerős Honda CBR 900RR. Az idevaló szakzsargon: ha a két Weberkarburátort torkonrúgom, a motor felhörög - az jó zene a fülnek, a fordulatszám a 7-8 ezrest is eléri ilyenkor. A motoron Akrapovic sportkipufogó rendszer van, gyöngyházfekete fényezés aranyszínű felnikkel. A motorozás plusz élménye a szabadság , hogy dús hajába tép a szél .
-Kanyarodásnál nem a kormányt fordítva kanyarodunk, hanem döntjük a motort. Az ember agya körülbelül 20 fokos dőlést tolerál, utána automatikusan próbálja függőlegesbe visszakényszeríteni a testet. A profik 50-60 fokig is döntik a motort. Így mondjuk: élig burogatjuk a vasat . Amennyit a gumi enged, vagyis a gumi tapadófelületének határáig. Így a gumi teljes szélességében ki van használva. Kifizettük a két szélét is, hadd kopjon. Ha az ember megszokja, ez egy olyan érzés, amit semmi sem pótol. Ez a legnagyobb kihívás, hogy így tudjál biztonságosan kanyarodni. Az elméd kikapcsol, csak érzed a gumit, ahogy beletapad a kanyarba. Bazi nagy adrenalin-löket, az embernek a torkában dobog a szíve. Az érzékeid 150 százalékon dolgoznak. Külső szemlélő azt mondja: ezek nem normálisak, ha látja, hogy százhússzal fordulunk ott, ahol az utcai autó csak hatvannal. Nem érzed a centrifugális erőt, mint a kocsinál. Hanem egyfajta súlytalanság -érzés van. A centrifugális erőt az aszfaltnak adod át."
.. | Az úr annyira belemerült az olvasásba, hogy észre sem vette párját amint belépett a kezelés után a váróba. A gyógymasszázs hatására szinte kivirúlt mint a rózsa. A letapadt izmok fellazultak, a nyomás alatt lévő erek felfrissültek, a fejfájás és szédülés megszünt. Na papa, ezt a kezelést neked is ki kell próbálnod, én mintha újjá születtem volna. Ezekkel a szavakkal átadta a kapott névjegykártyát, amin a felirat: Ásó Gergely gyógymasszőr. . Figyelj csillagom, így szólt az úr a párjához. Már tudom, hogy miért volt olyan ismerős nekünk a fiatalúr. Idesüss!!! Biztos láttad a képet a sajtóból. És leesett a tantusz.
Gergô árult csavarokat, volt kamionsofőr, majd művelődésszervezôként végzett, most gyógymasszőrként dolgozik - Fotó: Benkő Sándor |
A kép és a kiemelt cikkrészlet a helyi
napilapból való. A teljes cikket: itt olvashatod