A pannon vadkan odavág 2.0
'
 | Igazi összfegyvernemi csatasorozat vette kezdetét, a védők szinte mindent a keltákhoz vágtak, amit a kor haditechnikája produkálni tudott a környéken. A fentebbi szakaszokon átkeléssel kísérletező barbárokat összehangolt lovassági és gyalogsági támadásokkal verték vissza, a folyó partján ballisztákat állítottak fel a tüzérség képviseletében, a folyón pedig a tenger felől biztosító athéni flotta könnyebb egységei cirkáltak, különféle lövedékeket és válogatott szidalmakat küldve a „bar-bar” kiáltásokkal válaszoló ellenség felé. |
Mivel a folyó fentebbi szakaszairól visszatérő felderítők azt jelentették Brennusnak, hogy a görögök már jó előre felégettek minden hidat, és az erőszakos folyamátkelési kísérletek sem arattak zajos sikert, nyilvánvalóvá vált, hogy az eddigi hősies rohamok helyett valami mással kell próbálkozni.
Éjszakai támadás mellett döntött: a harcosai amúgy sem viseltek nehéz vértet, a pajzsuk pedig szükség esetén tutajként is funkcionált, így a folyó egyik csendesebb szakaszán olyan nagy számban sikerült átjutniuk a sötétség leple alatt, hogy a későn eszmélő görögök jobbnak látták visszavonulni a szorosba és ott beásni magukat egy újabb menetre készülve. Brennus a valahogy még életben maradt helyiekkel ácsoltatott egy hidat, hogy neki mégse kelljen már fajpajzsba kapaszkodva átevickélnie a folyón. Miközben a rabszolgasorssal ismerkedő polgárok a folyó partján kalapáltak, a kelták időkitöltő célzattal feldúlták a közeli Hérakleia városát.
 | A görögöknek egy hétbe került rendezni a soraikat és rájönni arra, hogy mégse lesz jó, ha hagyják átkelni az egész ellenséges társaságot a déli oldalra. Egy alkalmas napfelkeltekor támadásba is lendültek, hogy felszámolják a kelta hídfőt. A tagolt, sziklás terepen a lovasságot nélkülözniük kellett, de a tüzérséget és a folyón cirkáló hajókat megint bevetették, zavarva a kelták összes hadmozdulatát. A hídfő azonban megmaradt, mert a művelt, finom lelkű, naphosszat filozófiával és poézissel (néhanapján tömeges keresztrefeszítéssel) foglalkozó görögöket meglepte, hogy az északról rájuk zúduló barbárok mennyire vadul harcolnak. Feljegyezték, hogy nem egy esetben megtörtént az, hogy a dárdával hasba talált kelta hadfi kirántotta a fegyvert magából és visszaküldte a feladónak („Legközelebb célozz pontosabban, göri”). Ráadásul Brennus katonái a natúr erős emberek korabeli megfelelőjével szimpatizálhattak, mert a fegyveren és a pajzson kívül semmit nem vittek magukkal, se ruha, se páncél, nehogy valaki azt mondja már rájuk, hogy gyávák, amiért mindenféle kelmébe és fémdarabba burkolják habtestüket. |
(A pajzsot meg nyilván csak azért cipelték, hogy ha csata közben utukba akad egy folyó, akkor legyen mivel átkelni rajta.) A (harci) izgalom férfiemberre gyakorolt közismert hatása ily módon egyfajta pszichológiai fegyverként is funkcionált, főleg ismerve a görögök bizonyos beállítottságát – csatában egy pillanatnyi figyelemkiesés is végzetes lehet, ugyebár.
A nap végére a frontvonalak (is) megmerevedtek, a hídfő maradt, a görögök tartották az állásaikat, a kelták viszont olyan nagy számban estek el és sebesültek meg, hogy Brennusban még az az eretnek gondolat is felmerülhetett, hogy talán mégsem olyan nagy butaság az a páncél. De mivel egy kelta vezérnek mégse szabad ilyet mondania, más ötlet után kellett néznie.
'
A teljes cikk olasása: KATT. IDE
