A nagypapa ekkor elővette legkedvesebb pipáját, azt amelyiknek a szárát saját maga készítette kökényfa ágából, pipazacskójából megtöltötte dohánnyal, majd hatalmas füstkarikákat eregetve rápöffentett. Nagypapa mesélj még, ne hagyd abba. Ekkor belépett a nagymama a konyhába és rászólt a nagypapára, hogy menjen már ki, vágja meg a szecskát a szecskavágón, mert már bőgnek a tehenek. Gyerekek, a papa ha végez majd még mesél nektek, addig igyatok egy kis tejeskávét. Azt nagyon szerettük amit frankkávé és családi kávé keverékből főzött a mamám, pirított kenyérrel, laskával, vagy bundáskenyérrel isteni étek volt. A nagymama nagyon szeretett danolászni, most a befordultam a konyhára című dalt énekkelte, de olyan szépen, ahogy senki sem tudott. A nagypapa közben kiment, azt a süveget tette a fejére amivel azújságíró is levetette az ingaóra alatt. Alig vártuk a bejöttét, vártuk a beígért történetét a bárónőről, meg bevásárlását a rénszarvasszánnal. Mert a nagypapa úgy mesélt, ahogy senki sem tudott, mi pidig úgy figyeltük, ahogy illett... tátott szájjal.
Petőfi Sándor
Befordúltam a konyhára,
Rágyujtottam a pipára...
Azaz rágyujtottam volna,
Hogyha már nem égett volna.
A pipám javában égett,
Nem is mentem én a végett!
Azért mentem, mert megláttam,
Hogy odabenn szép leány van.
Tüzet rakott eszemadta,
Lobogott is, amint rakta;
Jaj de hát még szeme párja,
Annak volt ám nagy a lángja!
Én beléptem, ő rám nézett,
Aligha meg nem igézett!
Égő pipám kialudott,
Alvó szívem meggyúladott.
