T. S. Eliot küzdelme Weöres Sándorékkal
.
2013. február 08., 07:57 szerző: Ölbei Lívia forrás: Vas Népe.
A szimbolikus és valóságos centenáriumi évnyitón dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész azzal nyitja előadását, hogy Weöres Sándorról lehetetlen beszélni, őt csak olvasni lehet, ami azt jelenti, hogy ez a költészet fogalmi nyelvre nem átfordítható; vagyis vele kapcsolatban végképp értelmetlen az egyébként is hátborzongató kérdés, hogy miről szól a vers. De éppen ez az átfordíthatatlanság teszi, hogy Weöres Sándort nehéz tanítani. Miközben a kisgyerekek szeretik és értik, átélik őt: természetes módon játszanak vele, ráhagyatkoznak a ritmusra, a tündéri nyelvre. Pedig Weöres Sándor a legritkább esetben írt kifejezetten gyerekeknek: gyerekversként ismert művei nagyon is (ó, de mennyire) felnőtteknek valók, sokszor erotikus tartalmakkal telítve. És ha erotika, akkor a Psyché. A Weöres által megálmodott-megalkotott költőnő, aki a fikcióban annak a Csokonainak a kortársa, akinek versei ma alig találnak visszhangra magyarórán a tizenéveseknél. Pedig itt még meg lehet kérdezni, hogy miről szól, csak éppen ez a típusú költészet túl távoli. Ha csak ha csak nem hozzuk össze Csokonait a szép Psychével.
Beszélni nem lehet Weöresről, de kell. Ez a szép paradoxon az irodalomtanár, az irodalomtudós éltetője. Tanítani nehéz, de tanítani kell. Ahogy Fűzfa Balázs fogalmaz: érdekeltté tenni a diákokat az irodalom szeretetében. Nehéz, de lehetséges. Itt szól közbe a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjában éppen Fűzfa Balázs által működtetett Élményközpontú irodalomtanítási program, amely különféle praktikákkal igyekszik eljuttatni a diákokat (a befogadót) magához a szöveghez. A legfőbb praktika fedőneve: élmény.
Dr. Fűzfa Balázs a csöngei évnyitó délutánon. Fotó: Benkő Sándor
.
Például a centenáriumi év megnyitója Csöngén, ahol a polgármesteri hivatal nagytermében rögtönzött Weöres Sándor-kiállítás várja a közönséget. Könyvek (mert olvasni kell), gyertyafény, Weöres-portré gipszből (nyilván az emlékház udvarában látható Segesdi György-szobor fejének kicsinyített másolata). Meg a Nyugat folyóirat néhány példánya, Rozmán László a délután másik előadója gyűjteményéből. Óvatosan meggyújtja a gyertyát, mutatja az egyik Nyugat-példányt: 1932. december 16-án jelent meg, ez volt a karácsonyi szám. Szerkesztik: Móricz Zsigmond és Babits Mihály. Weöres-versek is vannak benne de nem férünk hozzájuk: a példány fölvágatlan, és Rozmán László most már nem is engedi senkinek fölvágni. Íme, egy újabb ballada a költészet hatalmáról, majdnem úgy, ahogy Örkény István megírta: a telefonban nem hangzik el, a folyóirat-példányban hozzáférhetetlen a vers; de hat és létezik.
A legfőbb praktika fedőneve: élmény. Például egy látogatás a csöngei Weöres Sándor Károlyi Amy Emlékházban, ahol a fotók, dokumentumok mellett a költőházaspár személyes tárgyai (írógép, íróasztal, ágy, lámpa) is láthatók. A bejárati ajtón telefonszám: Nagy Zsuzsa szinte bármikor a vendégek rendelkezésére áll. Amíg a Weöres Sándor és Károlyi Amy örökségének ápolására létrehozott csöngei alapítvány kuratóriuma összeül, Varga Richárddal és Rozmán Kristóffal verssel-gitárral léptek föl az évnyitó eseményen körülnézünk. Bámuljuk Weöres Sándor gyönyörű édesanyját és a kollégák dedikációit: Radnóti Miklós. Nemes Nagy Ágnes. T. S. Eliot. Amint a tollas-tintás áthúzások mutatják, Eliotnak nem volt könnyű a két nevet Weöres, Károlyi lebetűznie.
(Ps.: Ha Weöres és élmény, egyszer többször föl kell ülni Fekete Ernővel a mennyekbe vágtató prolibuszra is. Aztán nézni utána, sokáig. Vagy elutazni vele.)
Ölbei Lívia
.
