| 1. Nekem úgy tűnik, egyszer a szél megkavart mindent, Ezért létezünk, és olyan rendezetlenül. Egyszer belöktek minket egy ajtón, s majd kilöknek, S közben mi tűrünk mindent olyan rendületlenül. És csak egy pár kíváncsi lépett néha félre, Amilyen te voltál, s amilyen egyszer voltam én, De azt is úgy tettük, hogy senki nem vett észre, Ezért még ma is oly messze vagy tőlem, a szeretet ünnepén… S maradtak hétköznappá szűkült színes álmok, s maradtunk valósággá törpült óriások. Állnak körben a gyermekek, kiáltanunk ezért nem lehet. Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet? Refr.: Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul: Miért? Mért nem lehetsz most közel? 2. A dolgok úgy szakadnak félbe, mint az élet. Lehetett nagyszerű, de még sincs ráadás. Már azt is eltűröm, hogy csak a lelkem lásson Téged; nem szabad együtt lennünk, mert azt el nem tűrné más. Én is beálltam és beállsz Te is a sorba, hogy ki melletted áll, annak fogd kezét. S ha a kép előtted lassan összefolyna, nem kell felelned senkinek a véletlen könnyekért… Hiszen erre vártunk, s ma újra összegyűltünk, hogy egy évben egyszer boldogok legyünk. Állnak körben a gyermekek, kiáltanunk ezért nem lehet. Miért zavarnánk pont mi meg ezt a legszentebb ünnepet? Refr. Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön, bár engem rég nem érdekel, pedig égnek a gyertyák, s a könnyem kicsordul: Miért? Mért nem lehetsz itt közel? Lehet ünnep az égben és ünnep a Földön, de Te messze vagy, nem érlek el; ahogy égnek a fények, én is elégek, ha nem lehetsz… Miért nem lehetsz most közel? | |