Nagyon szeretünk a Plázában lévő CBA áruházban vásárolni, mert ott helyben sütik a kenyeret és a péksüteményt. Az ökörszem, a túrósszatyor, a mákos és diós búrkifli csakúgy kínáltatja magát:- gyere, vegyél és egyél meg! Éppen ezért sűrűn látogatjuk ezt az üzletet, de mivel a páromnak a hosszabb gyaloglás nehézséget okoz, rendszerint a mélygarázsban, közel a liftnél parkolunk. Megnyomva a gombot egy szint megtétele után máris csodálhatjuk a felhozatalt, pakolhatjuk a bevásárló kullót szakadatlan, kényünk kedvünk szerint.
A fiam soha nem használta a liftet, megszokott állni a kinti parkolóban és vígan elgaloppozott a főbejáratig. Az ünnepek után mikor síkosabbra fordult az időjárás egyszer kivételt tett, de ez örök emlék lett számára. Még nekem is. ha rágondolok elmesélése után a rettenetes történetre, ami után rendszerint hahotázni van kedvem. Mindennek az új cipője volt az oka, amit a Jézuskától kapott ajándékba.
Az új cipőjére való hivatkozással, hogy csúszhat a talpa, az alagsori parkolóban állt meg és minden további nélkül felment lifttel bevásárolni. Visszafelé indulva érte a meglepetés, mikor megnyomta a hívógombot nagy kerrenéssel megérkezett a járat és kinyílt az ajtó, majd abban a pillanatban becsukódott. Újra nyílódás közben a fiam beugrott, ezzel is megzavarva a gép agyát, nehogy már az új cipőjét becsípje a lengő ajtó. Utána már minden szépen működött, az első nyomásra megindult a lift nyekeregve, majd hirtelen megállt, mint az oktató kocsi. A nyílódó ajtóban egy nagy darab ember jelent meg, olyan hentes típus. Csakhogy elértem!- mondta öntelt vigyorral amint lépett be a liftbe. Legalább maga sem fél, mert nem lesz egyedül.- ezt még hozzá fűzte. Mire a fiam figyelmeztette volna, a bátor ember fürgén pattant is befelé, lépett egy hatalmasat, még mindig lépett, de csak nem akart padlót fogni. Egészen előrehajolt, szinte olyan pózt vett fel, mint a rövidtávfutók a startpisztoly dörrenése előtt és ekkor bedobta a perecet. Azt a szituációt kell elképzelni, mikor betlehemezéskor az öreg pásztor behömbölödik a tiszta szobába, csak épp azt nem mondta, hogy "akkorát zikkentem, zökkentem a kendtek házába" . Ehelyett amilyen nagy a lift belseje azt kitöltötte, elterült, mint furulyaszó a Kisalföldön, majd a nagy melák ember kábán nézett fölfelé, mint a kismadár amelyik kiesik a fészekből. Míg az új utas tápászkodott felfelé, addig a fiam megnyomta a gombot, de a lift többszöri parancsra sem engedelmeskedett, egyszerűen nem volt hajlandó becsúkni az ajtaját. Ott állt némán a padlószinttől félméternyire megállva tanácstalanul. A nagydarab bátor ember most már nem vette mókásra a figurát, bepánikolva odaugrott a kezelőpanelhoz és nyomkodta a gombokat, már erővel kalapálta őket, de a gombok tartották magukat, a lifft pedig kivárt, meg sem nyekkent. A bátor ember feltalálta magát, ennek fele sem tréfa fiatalember, meneküljünk a lépcsőn. Magasugrókat meghazudtolva, hasmánt kidobta magát a terrakottára. A fiam nagy lelki nyugalommal utána ugrott, hátha segítségre szorul, de nem mert félelem érzete leküzdötte bátortalanságát. Mégegyszer mondta, hogy meneküljünk, mert azt a rizikót nem vállalhatja, hogy lift rongálás címén meghurcolják.

A fiam jelenleg munkanélküli, holnap van beidézve egy nagy múltu céghez felvételi beszélgetésre. Én az öreg tapasztalt róka elláttam a legfontosabb intelmekkel. Először is legyen bátor, ne használja a liftet semmi körülmények között. Az új cipőjére még csak véletlenül se vessen szemet, jelenjen meg egy régi bejáratott lábbeliben, nehogy elcsússzon a felvételi teszten.