| |  |
****Utazás Százholdtól Kistündérországig*****
A ház Szőllős és Százhold határát választotta el ahol a mese hősei úgy döntenek, hogy világgá mennek. Mivel a kert Szőllőshöz tartozott a ház pedig Százholdhoz, a mese címe akár lehetne: Utazás Százholdtól Kistündérországig. Sötét és hideg volt a helyiségben, ahova be voltak rekesztve. Már napok óta senki sem nyitotta rájuk az ajtót. A levegő is annyira elhasználódott, hogy ilyen helyen még az alvás is rosszul esik, ráadásul azt sem tudták eldönteni, hogy nappal van, vagy esetleg éjszaka. A házigazdák nagyon trehányak voltak, nem foglalkoztak velük, pedig rájuk fért volna egy kis kényeztetés. Melegségre vágytak nagyon, simogatásra és fürdőhabos lubickolásra. Legjobban pedig a Karácsonyt várták. Mit nem adtak volna, hogy legyen saját karácsonyfájuk, alatta sok ajándékkal, persze ők is megajándékozták volna egymást, Mind a hatan így voltak ezzel, bárcsak tehették volna. Most is erről álmodoztak, mikor a ház kapujának vas ajtaja megzörrent. A második rettenetes csapódásra rossz érzésük támadt. Talán világ vége lesz? Elszaladtak volna messzire ha nem lett volna elzsibbadva minden porcikájuk. - Gyötör a reuma, ráadásul annyira megpasszírozódtam, hogy most el sem tudnék szaladni, ha rám támadna a szomszéd foxi!- Szólt a Nagyfülű, aki legalul volt. Ez a féktelen energia oly erővel tört utat magának, hogy a többi társ is érezte, mint költözik beléjük ez a lüktető frekvencia, amely átjárta zsibbadt testük minden zugát, eljutott a legkisebb atomig. A protonok és neutronok vad táncot jártak, már nem éreztek fáradtságot, zsibbadást. Most már csak a végső jelre vártak, mindannyian visszafogták magukat. A síri csendben érezték elfog jönni amire vártak. Halált megvető nyugalommal összpontosítottak egészen a zománc pattanás határáig, mikor velőtrázó visítással megérkezett a jel. A hatok régóta erre vártak, eljött a pillanat és méltóságteljesen megemelkedett a lábos piramis. Minden erejüket összeszedve nekifeszültek a mágneszáras ajtónak, ami halk nyekergéssel kitárult. Először a Kispici ugrott ki a konyha szekrényből, majd sorra a többiek. Utoljára a Nagyfülű pattant ki a konyhakőre, hátraarcot vezényelt és Ő vezette a pedáns csapatot ki az ajtón, be a verandára. Onnan le a lépcsőn, mindig az árnyékon haladva nehogy észre vegyék őket a háziak. Még sötét volt kint, de amint a disznó pörzsölő lángcsóvája rájuk irányult egy pillanatra, lehetett látni a menet oszlopot. Mint az orgonasípok, elől ment a legnagyobb, követték őket a testvérek csökkenő magassági sorrendben, szép piros zománcruhában, kihúzintva. Egyedül a Zödfülű volt aki kilógott a sorból, de már sikerült lépést váltania. Senki nem látta őket. Pár lépésre volt az ösvény ami a patakhoz vezetett, de hirtelen a lábos lábuk legyökerezett. - Ho- hóó! Hova, hova ilyen ügetősen testvérek!?- Szólt rájuk a katlanon vizet melegítő zsírsütő edény, a Kotlaüst. - Megyünk világgá!- Szólalt meg a Zöldfülű, aki legelőbb ocsúdott fel az ijedtségből. - Kistündérországba tartunk, ott fogunk Karácsonyozni, ahol találkozunk igazi manókkal.- Kontrázott a Kispici. - A tündérek mellett szeretnénk látni igazi koboldot is.- Ezt az Ütődött fűzte hozzá. - Én ajándék szeretnék lenni a tündérek fája alatt.- Mondta a Pircinges. - Szeretnék már ott lenni, kíváncsi vagyok örülni fognak-e nekünk?- Vakarta meg a cimpáját a Repedtfülű. - Siessünk láboskáim, nehogy észre vegyenek bennünket. Nagyon fagy, el ne csússzunk.- Szólt gondoskodóan Nagyfülű. - Látom agyon vagytok fagyva, gyertek hozzám melegedni! Én sem maradok itt tovább!- Azzal leugrott a tűz fölül a Kotlaüst és a jó forró vízbe invitálta a lábos társaságot. Először a Nagyfülű ugrott be a forró vízbe, majd kistestvérei körbevették, mint a kotlóst a kiscsirkék. Szerencséjük volt, mert a pataknak csak a széle volt befagyva, így a Kotlaüst meg tudta lovagolni a közép áramlatot. Elsodródtak addig a folyóig, amely fittyet hányt a fizika törvényeinek és teljesen ellenkezőleg folyt, mint a többi folyó és mégis sebes volt. Hamar elérték a nagy folyamot, amely legalább hétszáz dunna szélesnek látszott. Osztottak, szoroztak, végül is arra az eredményre jutottak, ha nem kapnak sürgős segítséget, Karácsonyra aligha érnek célhoz.
- A hétszázát kis tesókáim! Van egy mentő ötletem!- Csapott a fejére a Kotlaüst.- Merjétek ki belőlem a vizet, már úgyis elhűlt, még a végén belefagytok. - Kiabáljatok belém jó hangosan és én felerősítem a hanghullámokat mint egy hangosbemondó. Ezután nagy lármát csapott a lábosdesszant. Minden lármacsapás után fülelés következett. A harmadik fülelés után hajókürt távoli hangja hasított a fülükbe. Mindez azért történt, mert a közelben tartózkodó mesehajó legénysége hallotta a segélykiáltásokat és a kapitány kiadta a parancsot a keresésre. A kis társaság megkönnyebbült mikor közelített feléjük a tengerjáró, ami egyre nagyobb lett, ahogy a ritkuló ködben szelte a vizet. Tátva maradt szájjal figyelték, ahogy a nagy daru feléjük fordult, kiszaladt a futómacska a gém végére és a nagymedvére függesztett mózeskosár leereszkedett melléjük. Beszállás utáni emelkedéskor látták, milyen nagy ez a hajó és a felirat az oldalán, de jó, hisz ez a Temperó: a mesehajó. Nagy meglepetés érte őket a fedélzeten, ahol Temperó kapitány személyesen fogadta őket, híres mesealakok kíséretében, akik mind a szolgálatában álltak. - Hallottam rólatok, a Szellők Ura, Szelindex jelentette, hogy itt vagytok a közelben és Kistündérországba szeretnétek eljutni. Szerencsétek van , hogy velem találkoztatok. Tudok rajtatok segíteni és ígérem szentestére meg fog nyílni előttetek Kistündérország kapuja, ahol találkozhattok tündérekkel a karácsonyfa mellett, de nem ilyen szutykosan, slamposan. Azt tudni kell, hogy Temperó kapitány nem csak jó lelkű ember, hanem varázsló is volt. A kapitány egyet intett és ott termett Mosó Masa és a mosodájában egykettőre megtisztultak a befogadottak, csak úgy ragyogott zománcruhájuk. Utána kellemes meglepetésben volt részük, a tiszteletükre rendezett ünnepségen a Süsü és a Vuk énekelt nekik, a Mirr-Murr karácsonyi verset szavalt. Gombóc Artur csokoládéval szerette volna őket megkínálni, a Mekk Mester építette Betlehem előtt elénekelték a Mennyből az angyalt. Csodálatos volt ez az előadásmód, ahol minden mese figura velük énekelt. Most már tényleg indulniuk kellett. A Kotlaüst ott maradt a mese hajón, mert szeretne világot látni, akitől sorban elköszönt a lábos család. Temperó kapitány megemelte varázspálcáját, tekert a végére egy kacifántot és a Kotlaüst felé suhintott sity és sutyra mind a két fülére egy vörös masnit varázsolt. Most a nagyfülű felé suhintotta varázspálcáját és sity-sutyra a külső fülére rávarázsolt egy narancs masnit. Az Ütődöttnek a suhintás által kisimultak a horpadásai és a külső fülére termett egy sárga masni. A Zöldfülű nagyon várta a suhintást és ugyanolyan piros fülei lettek mind a testvéreinek, majd rákattant a külső fülére egy zöld masni. Szépen mutatott piros fülekkel zöld masnival a középső. A Pircinges arany nittszeget kapott a lukjára gyémánt kövekkel kidíszítve, kék masnit a külső fülére. A Repedtfülű visszanyerte hallását a csálén álló fülére, ami most már úgy kunkorodott mint hajdanán, a külső fülére indigó masni érkezett. Kispici sem maradt ki a sorból, ő mindenben maradt a régi, külső fülével ibolya masnival. Temperó kapitány miután kiosztotta a szivárvány színeit, meg lódította varázspálcáját amiről messze repült sityre a kacifánt és míg lehetett látni addig repült a magasba, de utána már sutyra jött visszafelé gömb formájában. Egyre nagyobb lett, megérkezett értük a szárnyas léghajó a: Hélió. Beszállás után is még sokáig lehetett látni a szivárványt ami külsőleg velük volt és jelezte összetartozásukat. Magasra vitte őket M'aladár a Hélió kapitánya. - Lássátok, ha lenéztek ott van a nagy Tündérország és a déli csücskén ahova Ti igyekeztek a kicsi de szépséges Kistündérország. Megkapta a szükséges instrukciókat és koordinációs kódokat, hogy a lábos testvérek a fénypostával időben megérkezzenek ajándéknak Kistündérországba. Nyitva volt az ablak, a karácsonyfa alá tette le őket félkörben a fénypostás. Csengettyűhangra egy szép karácsonyi dalt fognak előadni. Kíváncsiak lesznek arra, hogy szeretni fogják-e Őket Kistündérország lakói? Talán nem is a nagy pakolásra, rakosgatásra, hanem inkább arra ébredt fel álmából, hogy csípi a szemét a só. A jó öreg Sózóteknő már nagyot hallott szegény és csak most vette észre, hogy már forgatják benn a sonkát, szalonnát a sóban és a páclében. Aminek nagyon örült, hogy sikeresen megérkeztek a lábostestvérek Kistündérországba és ott szeretettel fogadják őket, mert titokban minden masnis fülűvel küldött ajándékot Temperó kapitány, szeretetet, jóságot, boldogságot. A Sózóteknő sóhajtott egyet, de jó a fiataloknak, majd szorított értük, milyen jó lenne, ha pillangóvá változnának és ott röpködhetnének tündérek, koboldok és manók között. ' Ezt a mesét Lí kérésére írtam Kistündérország lakóinak a karácsonyfa alá ajándékba. Joepapes |
