''' ÉLETRE KELL, ÉLETRE KÉL'''

A festményt és a zenét szóval nem szabad leírni. Ha mégis írni akarsz, ne róla írj, hanem általa kiváltott gondolataidat, érzéseidet öntsd szavakba.
A szót se írd le. Jobban, mint az alkotó, nem tudod. Legfeljebb másként. Az azonban már a te szavad.A szó és a zene folyamat, a szobor és a festmény pillanat. A szó és a zene folyamatában hat, a szoborban és a festményben a folyamat megragadott pillanata ragad meg egy pillanat alatt.
A szó, a zene, a szobor, a festmény téged is az alkotó társául hív. Az alkotó teremt valamit, ami tükrözi gondolatát, érzéseit. Üzen valamit. Az üzenethez kell a befogadó.
A befogadóban gondolatok, érzések keletkeznek, mindenkiben más és más. Az alkotó egy művel sokmillió alkotás lehetőségét hozza létre.
A szó és a zene közvetítőkkel is eljuthat hozzád. Játszik a színész, az előadóművész, a zenekar. Befolyásolják érzelmeidet, gondolataidat. Talán sajátjukhoz igazítanak, e talán új gondolatokat, érzéseket szabadítanak fel.
A szobor és a festmény közvetlenül szólít meg. Nincsenek közvetítők.
A festmény, a szobor anyagba foglalt szellem, a szó és a zene éteri szellem. Anyagi testedbe zárt szellemeddel közeledsz hozzájuk, s találkoztok.
A szó, a zene, a festmény, a szobor nélkül is léteik, de nem él. Halott anyag, ami azonban bármikor életre kelhet. Általad. Ha akarod. A szót, a zenét, a festményt, a szobrot értelmezheted, szeretheted, lehetsz közömbös iránta, elutasíthatod, de nem változtathatod meg. Egyszeri, megismételhetetlen, megváltoztathatatlan. Mégis: mindenkinek, minden kornak más. Neked is más, ha ma nézed, hallgatod, olvasod, és más, ha holnap vagy holnapután. Más, ha gondod van, fáradt vagy, s más, ha örülsz az életnek. Ha nyitott vagy, a szó, a zene, a festmény, a szobor élni segít.
Akkor szép a szó, a zene, a festmény, a szobor, ha megborzongat. Ha azt érzed, hogy hangyák futkosnak a hátadon, amikor hallgatod, amikor olvasod, amikor nézed. Ha katarzist vált ki. De ehhez azonos hullámhosszok kellenek. S ezt neked is akarnod kell. A tuskó nem borzong meg a szótól, a zenétől, nem látja a festményt, nem látja a szobrot. A holt tuskó a szobor anyaga, az élő tuskó a szobornak a témája lehet, de nem
befogadója.
Más a szó, más a zene, más a festmény, más a szobor.
Mind más, mégis ugyanaz. Az értelmes lét alapfeltétele. Az emberi lété.
Szükségünk van a szóra, a zenére, a festményre és a szoborra. Ha emberek akarunk lenni
és maradni.

Pusztay János

A szerző Príma Prímissima Díjas nyelvész, finnugor kutató. uralisztikai tanszék (SEK) Savária Egyetemi Központ

Életre kell, életre kél. V. N. 2008. május 10. 14.