Hajnalban mennydörgésre ébredtem, rendszerint hétvégére megérkezett a hidegfront. Nekem nem hiányzott az eső, mert lics-pocsban kínszenvedés a meló. Muszáj volt menni, mert a múlt heti ünnep utáni pénteki napot kellett ledolgozni, meg különben is csörgött az óra és már ugrottam is, de nem úgy mint ahogy szoktam, hanem inkább, mint akinek az orrát verik. Elviharoztam a piacra, benyomattam egy fokhagymás lángost, megvettem a napi kajámat. Indultam a kocsihoz mikor nagyott dörrent, pedig alig volt felhő az égen. A második dörrenésre megiramodtam vissza felé, mert úgy megeredt az eső, mintha dézsából öntötték volna. rossz érzésem támadt, most mi lesz elkések munkából, hisz engem várnak Sorokpolányban a kastélynál, ahol nagy faragott köveket kell elhelyezni a kertben daruval. Öt perc után kicsit kezdett alább hagyni az égi áldás, mikor megszólalt a telefonom. A főnök hívott, kérdi,- merre járok, mert most mondták le a fuvart, mivel sok eső esett, mély a talaj.- Na főnök ez a nap is jól kezdődik, most fordulhatok vissza az utca végéről, és utána mi lesz? -Szerintem kivehetnél egy szabadnapot, nincs semmi kilátásban, délután pedig elmehetsz Sitkére a szabadtérii koncertre, amit Balázs Fecó szervez a kápolna megmentése érdekében, arra már megjavul az idő, nagy buli van kilátásba.
Igazad is van főnök, de inkább CUMI !
Hamár az időjárás ellenünk van, legalább a jókedvünk legyen velünk.