A varázsló béka (Devecsery László „zöld” meséje)
.
Breki Viki kinézett a levelek közül. Mit is beszélek! A papír, az üres dobozok, a vízbe dobált szemét alatt alig látszottak már az erdei tó növényei.
Körülpillantott. Sehol senki. Milyen szép volt még tavasszal minden. Tiszta a víz, s gyönyörű zöld a környék. A napsugárral bújócskát játszott. A tavirózsa levelein remekül lehetett sütkérezni. Aztán jöttek a kirándulók...
Repültek a kövek, Viki alig tudott elmenekülni. Amikor legközelebb nagy óvatosan kidugta a fejét, azt hitte álmodik. A víz tetején úszkált a papír, a konzerves doboz... Sírni szeretett volna. S ez így ment napról napra, hétről hétre. Lassan mindent beborított a hulladék.
- Nem értem az ember-gyerekeket! A papájukat és a mamájukat sem. Miért engedik, hogy szétdobáljanak mindent?
Vajon otthon is ilyen rendetlenek? - tűnődött Viki.
Egyet gondolt, kettő lett belőle:
- Elmegyek velük! Megnézem az ő hazájukat!
Óvatosan belebújt az egyik hátizsák nyitott zsebébe... Hamarosan útra is keltek. Pisti - az ő zsákjában üldögélt -, meg Kati haladtak elöl. Szüleik követték őket. Viki az állandó hintázástól szédült, forgott vele a világ. Akarom mondani: a hátizsák. Valóságos tengeribeteg lett.
- Ha ezt túlélem, elmegyek tengerésznek. Az sem lehet rosszabb.
Szerencsére egykettőre megérkeztek. Breki Viki elcsodálkozott. Rend, tisztaság mindenütt. Nem értett semmit.
- Miért pusztítják a természetet azok, akik ilyen szépen élnek? Mindenkinek vigyáznia kellene rá! A csendre, a nyugalomra, a tisztaságra. Mindenütt!
A veszély azonban nem múlt el. Most jutott eszébe, milyen könnyelmű volt, amikor beleugrott a hátizsákba...
- Hová bújjak? Mit fogok enni? Gyorsan kifelé a szobából, most senki sem figyel! Nyitva az erkélyajtó.
Plitty-platty és plitty és platty, ugrott egyet, kettőt, hármat, talán még többet is. Hóóóhopp, most felfelé, magasra... Majdnem elvétette. Az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnia az egyik nagyobb virágban. Lenézett.
- Hűha, ez aztán a magasság!
...pedig csupán az első emeleti erkélyen gubbasztott.
Brrr, brrr, brrr, és sivítás, és ijesztő hangok, és alig kapott levegőt.
- Ezek biztosan az autók!
A többi járműnek nem tudta a nevét.
- Hogyan bírják ezt ki az emberek?
Lassan alkonyodott, s ahogy elmúlt a nap, úgy csendesült el a világ. Eszébe jutott nagyapó meséje a királyfiról, aki megcsókolt egy békát, s az gyönyörűséges királylánnyá változott. Vagy a királylány csókolta meg, s királyfi lett a békából? Mindegy!
- Én inkább béka maradok... Elaludt. Álmában a békakirály előtt állt.
- Kedves alattvalóm! Csodálatos hatalommal ruházlak fel: minden ember, akit megcsókolsz - egyetlen napra- békává változik.
- Miért jó, ha béka lesz? - akarta kérdezni, de felébredt.
Törte a fejét..., biztosan azért, mert békaként megérti majd, mennyi rosszat tesznek velünk az emberek. Kipróbálom! Úgyis álom az egész! Hátha mégsem? Hogyan fogom elvinni őket az erdőbe? Felnézett a nagy levélre, amelyik mögött rejtőzködött.
- Ez éppen jó lesz!
Lerágta a száráról, a szájába vette, aztán: plitty és platty, leugrott. Bepattogott a szobába, fel az ágyra...
Nem szaporítom a szót: az álombéli varázslat működött az életben is. Apa, anya és a gyerekek aprócska békává változtak.
- Eddig megvolnánk! - sóhajtott Viki.
A négy békát a nagy levélre tette, óvatosan összegöngyölte, afféle hátizsákot csinált belőle. Plitty és platty, ki a szobából, fel a virágok közé, s halált megvető bátorsággal leugrott.
Éppen akkor pöfögött arra egy nagy-nagy teherautó, ennek a tetejére huppant. Belenézett a levélbe.
- Mind megvannak!
A véletlen szerencse sem jár egyedül. Az autó az erdő felé haladt. Breki Viki boldogan nézte az ismerős vidéket.
- Itt jó lesz! - kiáltotta, s az elvarázsolt ember-békákkal leugrott az erdőszéli fűbe. Elindult haza.
Másnap, alig sütött még ki a nap, megérkeztek az első kirándulók. Breki kíváncsian figyelte Pisti-békát, Kati-békát, s a többieket. Féltette őket... Lassan múlt az idő. Végre este lett. A négy vendéget kitette a tó partjára. A kirándulók már messzire jártak, csak a sok-sok hulladék árulkodott...
Utolsó sugarait küldte a nap, s első ezüst-csillogását a hold, amikor a varázslat befejeződött. Az apa, az anya és a gyerekek csodálkozva néztek magukra.
- Mit keresünk mi pizsamában az erdő kellős közepén? Hirtelen elhallgattak. Biztosan eszükbe jutott valami. Szótlanul munkához láttak.
Néhány óra múlva csodálatos rend uralkodott a tisztáson. A hold mosolyogva nézett a tó tiszta vizébe. Ők négyen örömmel szaladtak haza.
- Talán máskor is eljönnek! - gondolta Viki. - Számukra igazán jó lecke volt. Kár, hogy nem tehetem meg ezt mindenkivel. Sajnos nem csókolhatom meg az egész világot!
.
.
Forrás: TENGERECKI
