Egy kisfiú a szombathelyi gettóból
.
A zsidóüldözés egyik legmarkánsabb jele volt, hogy minden városban, így Szombathelyen is gettót hoztak létre, ahová a zsidó lakosságot internálták. A gettó zárt, őrzött volt, de volt egy kisfiú, aki jó helyismerete révén szabadon járt ki-be.
2012. május. 12. szombat | Szerző: Peltzer Géza
.
Horváth Ferenc tizenegy éves volt akkor, ma hetvennyolc, de a gyerekfejjel megélt emlékek ma is foglalkoztatják.
- A gettó le volt zárva 4-5 méter magas palánkkal, de voltak bejáratok, amelyeket őriztek. Eleinte még kiengedték a zsidókat a városba dolgozni, bevásárolni, de később nagyobb lett a szigorúság. Én a környéken laktam a keresztanyámnál. Több zsidó család lakott a mai Juhász Gyula, Fraknó, Sorok utcák környékén: Neumannék, Ungár Laciék, Holzerék - emlékszik vissza a férfi.
- Nyaranta péntekenként készültek a vallási szertartásra, ez fel is tűnt, de csak később vált számomra világossá, hogy ekkor tartják az ünnepüket, a sameszt. Nekem is voltak zsidó barátaim, egy kisfiúval különösen jóban voltam, de sajnos a neve nem jut eszembe. Édesanyámnak is volt zsidó barátnője, és amikor arra kötelezték a zsidó vallásúakat, hogy tegyék ki kabátjukra a sárga csillagot, anyám is kitett egyet, hogy ne bántsák amiatt, hogy zsidó nővel tart kapcsolatot. Az akkori törvény ugyanis szankcionálta, ha valaki velük barátkozik, együtt mutatkozik.
A szombathelyi gettó a Bejczy utca, a Thököly utca és a Rákóczi Ferenc utcának a Batthyány-térig tartó szakasza által határolt területen volt. 1944-ben erre a területre terelték össze a helyi zsidó lakosságot. A kijáratokat őrizték, de Horváth Ferenc talált olyan bejáratot, ahol szabadon járt ki és be.
- Jegyre adtak akkoriban élelmiszert, egyszer kaptam tíz deka lekvárt. Fogtam a lekvárt, törtem egy darab kenyeret, és bedugtam a kabátom alá. A zsidótemplom mellett volt egy kapu, azon bementem, ott nyílt egy kijárat az udvarra, azon végigmentem. Ahol most a hangversenyterem van, állt egy ház, annak a kapuján kijöttem, és már bent is voltam a gettóban. A Holzer-ház udvarán voltak a zsidók, mindegyikük kofferrel. Azonnal megláttam a barátomat, ott volt az édesanyjával. Egy pajtaszerűség volt ott összeeszkábálva, szalma, szíjács volt a földre terítve. A barátommal leültünk egy bőröndre, ettük a lekvárt, és a kenyeret. Mondtuk egymásnak vigyorogva: fincsi. Fogtuk egymás kezét, a felnőttek néztek minket, de egy idő után hátat fordítottak. Csak később jöttem rá, hogy azért, mert elsírták magukat attól, amit láttak: egy gyerek be mer ide jönni, hogy megossza ételét a barátjával. A kis barátomat akkor láttam utoljára.
Ferencet később megszólította egy idősebb férfi, azt kérdezte, hogy tudott ide bejönni? Be tudnál hozni egy csomagot ide a kórházból? - tudakolta. Később kiderült, hogy orvos volt, volt ugyan kijárása a városba, de gyógyszert nem tudott volna áthozni az őrségen, mert mindenkit megmotoztak. Az orvos mindent pontosan megszervezett, a kórházban a megbeszélt helyen és időben ott is volt egy apáca a csomaggal, amit be kellett juttatni a gettóba. Az apáca csak ennyit mondott: Isten áldja utadat. Ez a mondat egy életen át elkísérte a férfit. A gyógyszereket tartalmazó csomagot sikerült bevinni a gettóba, az orvos átvette, megköszönte. Utóbb tudta meg, hogy a férfi dr. Görög Dénes volt. Feri látta a gettó kiürítését is 1944 nyarán.
A zsidókat a Hunyadi úton kísérték. Elöl ment egy vagy két szekér, utána a többiek gyalog. Kísérték őket férfiak, nem katonák, hanem civilek, de egy részüknek fegyvere is volt.
 Horváth Ferenc sok időt töltött el a keresztanyjánál Szombathelynek azon a részén, ahol többnyire zsidók laktak. Legjobb barátja akkoriban egy zsidó fiú volt, akinek lekvárt, kenyeret csempészett be a szombathelyi gettóba egy alkalommal. Együtt ették meg a finomfalatokat. Akkor látta őt utoljára. A nevére nem emlékszik |
|
- Amikor a menet befordult a mostani Borostyánkő Áruháznál, a bőröndökkel megrakott szekéren megpillantottam az én kis barátomnak az édesanyját. Intettünk is egymásnak. Kerülő úton a menet elé szaladtam. Addig kísértem őket, amíg el nem tűntek a Zanati úti aluljáró takarásában. Hogy hová vitték őket, arról fogalmunk sem volt - arról is csak később értesültünk, hogy a zsidókat haláltáborokban gyűjtötték össze.
A katolikus lakosságnak a zsidósággal való kapcsolata a világháború előtt teljesen baráti, harmonikus volt. Jól példázza ezt Feri bácsi másik története.
- Mi akkor nem foglalkoztunk azzal, hogy nekik más a vallásuk: jó emberi kapcsolatok alakultak ki, barátságok szövődtek a két különböző vallású nép között. Neumann Gyuri például, ha füstölt szalonnát akart enni, átjött hozzánk, mert ő sem mindig kívánta a kóser ételeket. Amikor megtudták az emberek, hogy a zsidókat munkaszolgálatra akarják bevinni, kicsit elgondolkodtak ezen, de a segíteni akarás mindenkiben ott volt. A házinéni például azt mondta: ennek a szegény Gyurinak még ruhája sincs, amiben elmenjen munkaszolgálatra. Úgy döntöttek, felöltöztetik Gyurit.
A cipőgyárból szerzett valaki erős zsíros bőrt, a Kiskar utcában a Király suszter ebből megcsinálta Gyurinak a bakancsot. Amikor a suszter elkészült a lábbelivel, körbeállták az emberek. A Király suszter meg kiselőadást tartott a bakancsról. Elmondta, hogy dupla talpas, be van itatva mindkét rész firnájsszal, ahogy a békanyelv is: ha egy hétig vízben áll, akkor sem ázik be. A bakancsnak fűzője és csatja is volt, magasszárú volt, hogy viselőjének ne bicsakoljon ki a bokája. (Gyakorlatilag a magyar hadseregben később rendszeresített "surranó" elődjét készítette el a suszter). Lett Gyurinak jégzoknija is a bakancsba, mégpedig angóraszőrből (azok a frontkatonák, akiknek angóraszőrből készült alsójuk volt, nem fagytak meg és nem tetvesedtek meg). Nadrág, kabát is lett erős katonai posztóból - amit előzőleg átfestettek, hogy ne katonai színe legye - Gyurinak is, meg más munkaszolgálatosnak is. Ebben ment el Gyuri munkaszolgálatra és ebben a ruhában, bakancsban jött vissza 45-ben. De a házuk helyén csak egy bombatölcsér tátongott. Hova is mehetett volna, mint a barátaihoz, vagyis hozzánk. Nagy örömmel fogadtuk, de mivel helyszűke volt, így egy ágyban aludt egy ideig a katolikus, meg a zsidó gyerek.
Feri bácsiban az emlékek nem homályosodtak el ennyi idő alatt sem. Csak azt sajnálja, hogy nem jut eszébe kis zsidó barátjának a neve, akárhogy is töri a fejét.
Halottak napján két temetőbe jár - zsidóba és katolikusba -, mindkét temetőben kedves régi ismerősök arcát, alakját idézi fel. Meg egy olyan letűnt világot, amelyben nem számított, hogy kinek mi a vallása. Csak az, hogy rendes ember legyen.
.
Forrás: *** VN * Hétvége ***
.
Sokunk emlékében elevenen él a kék színű, „dózsás” 20 forintos bankjegy hátoldalán lévő, adoniszi izomzatú, nyíregyházi származású öttusázó, a fájdalmasan fiatalon elhunyt Hegedüs István, (1924-1956), a forradalom mártírjának alakja.
