Tiltott videóklipen az Első Emelet
.
| .. | Kanadában egy médiabizottság megtiltotta, hogy a Dire Straits Money for Nothing című számának eredeti verzióját játsszák a rádiók, mert hogy az tartalmazza a faggot ’köcsög’ kifejezést, s ezzel a bizottság szerint sérti a melegeket. A letiltott zeneszám videoklipjének is jócskán van magyar vonatkozása. Az inkriminált szövegrésznél a „First Floor” nevű zenekarnak a fiktív „Magyar Records” által kiadott, „Baby, Baby” című számát éneklik (valójában az „Állj, vagy lövök” angol változata), a képeken értelemszerűen az Első Emelet látható. Nyilvánvalóan nagy megtiszteltetés és kétségtelen reklám volt az akkor épp befutóban lévő magyar együttesnek, hogy a pályája csúcsán lévő világhírű angol banda májusi magyarországi koncertje során meghívta őket a klip forgatására. |
Elég jól is jártak ezzel az invittel: a Money for Nothing klipje 1986-ban az Év Videója címet kapta az MTV Video Music Awards értékelésében, 1987. augusztus 1-jén pedig ezzel a filmmel indult az MTV Europe – köszönhetően egyrészt annak, hogy a dal addigra a világ legismertebb zenéi közé tartozott, 1985-ben három hét alatt került az amerikai slágerlista élére, ugyanabban az évben Grammy-díjat kapott. És persze köszönhetően annak, hogy a dal elején és végén a dalban vendégszereplő Sting azt énekli, hogy „I want my MTV”. (Sting a felvétel készítése közben járt a montserrati súdióban, akkor hívták meg vokálozni, s ő ezzel a szöveggel járult hozzá a műhöz – egyébként a Police Don’t Stand So Close To Me című, szintén igen ismert dalának dallamára énekelve.)
.
TOVÁBB OLVASÁS: ***GALAMUS - CSOPORT***
.
Dire Straits - Money For Nothing
.
.