"Leirás. Jóval kisebb a varjúnál. Fejebúbja fekete, tarkója és nyaka-oldalai szürkék, vénségre fehéresek; háta, farka fekete, hasa palaszürkésen fekete, a vének szeme fehéres. Fészkét odvas fákba, partszakadékokba, romok lyukaiba, városokban nagy építmények alkalmatos czifraságai közé rakja; fészekalja rendesen öt tojás; halavány kékeszöld földön sötétes szürkén és olajbarnán szeplõzött.

.

Élete módja. Eleven mozgású, könnyedén és szaporán röpülõ ügyes és mindég hangos madár, melynek «csó»-«csau» vagy «csiau, csjok» kiáltása igen magasról is hallható és rátereli az ember figyelmét a vonuló, jövõ-menõ madárra. Rendesen kisebb csapatokban jön-megy; a mezõn elvegyül más varjúfélék közé, elbarangol velök dülõrõl mezõre meg vissza. Bizalmas madár, mely nemcsak felkeresi, hanem lakja még a zajos nagyvárost is. Igaz, hogy nem veti meg a madárporontyot, ha éppen beleütõdik; de legfõbb eledele mégis csak a kaszáló, ugar és különösen az eke után kiforduló sok csimaz, pajod, báb és egyéb. Az ekét gyönyörûen követi, sokszor csak öt-hat lépésnyire halad a szántóvetõ nyomában s avval a világos csókaszemével ugyancsak kilesi még a legkisebb kukaczot is. Az a kicsinyke kár, a mit kis madárban, gyümölcsben néha a zsenge kukoriczában teszen, ezerszeresen megtérül abban a haszonban, a melyet ez a szorgalmas, eleven és kedves madár az embernek hajt.

.

A fészekbõl ifjan kiszedve nagyon megszelidûl, nemcsak a házhoz, hanem a gazdájához is ragaszkodik. A csóka fogságban, azaz hogy szeliditve és szabadon járva, csupa furfang, csupa csinytevés, de még ezekben is kedves. Nagy tolvaj; mindent elviszen és eldugdos, a mi fénylik. Rendkivül szereti a fürdõt és ha alkalmas vizre talál, ugyancsak pocskol, lubiczkol benne. Nyilván innen ered a nép mondása: