A csapatban pedig volt zalaegerszegi tag is, Óvári Miklós, akiről egyre többen tudják, hogy a botanikán belül az orchideák a kedvencei.
Ennek a szenvedélyének hódolt akkor is, amikor 2007 nyarán Ukrajnába, a Krími-félszigetre indult barátaival, megnézni a hazánkban is fellelhető bíbor sallangvirág "eredetijét".
- A csapatunkkal most már húsz éve járjuk Európát, orchideák után - mesélte Óvári Miklós. - A botanikán belül egyébként e pompás növények kutatói külön kasztot képviselnek, olyat, mint azok a madarászok, akik ragadozókra szakosodtak. Ukrajnába azért mentünk, mert a szakirodalom szerint a 19. században a jórészt az akkori Orosz Birodalom területén kutató Friedrich August Marschall von Bieberstein német felfedező itt találta meg és írta le a bíbor sallangvirágot. Meg akartuk nézni a növényt a "bölcsőnél". Vagy ahogy a tudományban mondják: a locus classicust. Egyébként nem volt sima már a felfedező találkozása sem a virággal. Bieberstein előbb egy Párizs környékén leírt fajjal azonosította azt, nem sokkal később azonban rájött, hogy új fajt talált. A Himantoglossum caprinum nevet kapó virág megérkezését tudományos alapossággal dokumentálták: minden részletre menően leírták, és herbáriumi példányt is tettek el belőle.
.
|
| ||
A Janka sallangvirág (Himantoglossum jankae) a magyar kutatók felfedezése és "keresztapasága" révén jutott új nevéhez (Fotó: Óvári Miklós) | A pöttyök nélküli H. affine (Fotó: Óvári Miklós) |
.
- A helyszínen azonnal feltűnt, hogy valami nincs rendben - folytatta a történetet a zalai botanikus. - A hazánkban is élő, balkáni elterjedésű bíbor sallangvirág legfőbb jellegzetessége ugyanis, hogy a mézajkain bíbor színű pontok vannak. És ezek a pontok az ukrán virágról hiányoztak. Először azt hittük, hogy egy kis-ázsiai elterjedésű faj került itt is elő, de aztán minden termőhelyen ugyanezt találtuk. És én akkor már éreztem, hogy itt valami fontos problémába botlottunk.
A mézajkak bíbor pöttyeinek a 19. században nem szenteltek kellő figyelmet a kutatók. A szakirodalomban például fellelhető egy másik német tudós, Johannes Theodor Schmalhausen neve, aki részben biztosan felelős a kialakult zavarért: 1897-ben megjelent művében ugyanis pöttyös mézajkúként említi a krími virágot, kiindulva abból, hogy a közép- és délkelet-európai példányok is ilyenek, és nem nézve utána a kérdésnek elég alaposan. És a felfordulást tetézte még egy svájci felfedező, Pierre Edmond Boissier, aki 1884-ben kelet-ázsiai felfedezőútján gyűjtött egy szintén minta nélküli (tehát a krímivel azonos) mézajakkal rendelkező sallangvirágot, amit a felfedezés örömétől tán megittasodva nem kellő körültekintéssel kezelt. Új fajként, Himantoglossum affine néven írta le, és egészen 2012-ig nem is derült ki, hogy tévedett.
- Óriási szakirodalmat kellett átnézni, rengeteget egyeztetni, mire elő mertünk hozakodni a felfedezésünkkel mondta Óvári Miklós, hangsúlyozva: a történteket nem szabad túlértékelni, hiszen "csak" egy nevezéktani problémát rendeznek most. - A tudomány újabb állása tehát az, hogy az Ukrajnában leírt Himantoglossum caprinum és a másik, H. affine virág azonos, így utóbbi név törlődik a tudományból. Illetve - és számunkra ez az érdekesebb fejlemény - a hazánkban is élő, mintás mézajkú virág név nélkül maradt.
A problémát felfedő magyar kutatók joga a névadás, és a magamfajta átlagembernek rögtön meglódul a fantáziája: bele lehetne csempészni az új névbe az Óvárit - elvégre a mikulásvirág foglalt már... De ez csak tréfa, hiszen a felfedezés egyfelől többek nevéhez köthető. Óvári Mik-lós pedig sietett hangsúlyoz-ni: a tudományban nem fordulhat elő, hogy valaki saját magáról nevezzen el növényt. Mert ez egyszerűen nem lenne illendő.
- Himantoglossum jankae, vagyis Janka sallangvirág lesz az új név, egy híres magyar botanikus, Janka Viktor után - tudatta Óvári Miklós. - Ő szintén az 1800-as években élt, "civil foglalkozását" tekintve a monarchia hadseregének tisztje volt, és állomáshelyein, a Balkánon, buzgón kutatta a növényvilágot. Jó érzés így emléket állítani neki.
De nem ez az első ilyen: a Wikipédia szerint Janka Viktor nevét viseli a csuporkafélék családjának egy balkáni nemzetsége (Jankaea) és a Janka-liliom (Lilium jankae) is.
És hogy mennyire vannak új dolgok a Nap alatt, azt a magyar "orchidióták" (a faj hívei egy pályatársuk, Soó Rezső önironikus jelzőjét felvállalva magukat illetik e névvel) az elmúlt húsz évben többször is tapasztalhatták. Túráik során, még a '90-es években, például Korzikán, találtak felfedezetlen orchideákat. Ám a siker sajnos maradt erkölcsi.
- A nagy elődök sallangvirágos példája is mutatja: az embernek nagyok körültekintően kell eljárnia - mondta ezzel kapcsolatban Óvári Miklós. - Mert az egy dolog, hogy egy növény számomra ismeretlen, attól még lehet, hogy valaki valahol leírta már. Akkoriban, a vasfüggöny mögül éppen csak kikerülve, nem voltunk még bővében az információknak, nem volt megfelelő szakirodalmunk, nem voltak személyes kapcsolataink, illetve nem volt internet sem, amelyen ma már sok minden és mindenki elérhető. Azóta számtalan weboldal van, amely elvileg napra kész például orchidea-ügyben. Egy szó mint száz: az évtizedek alatt találtunk több fajt, amit mások azóta írtak le újként, mi viszont nem voltunk elegendő információ birtokában, hogy ezt megtehessük. Úgy fogom fel, hogy ez az ukrajnai történet némi kárpótlás mindezért. A túráink pedig folytatódnak, és nem adom fel a reményt, hogy egyszer "a nagy felfedezésig", egy új faj előkerüléséig is eljutunk.
Varga Andor
http://vaol.hu/hetvege/mese-a-pottyos-mezajkakrol-1515379
